Beleszerettem.

1. rész.

Hosszú, vörös, göndör haja hátán simul végig. A haja egy kissebb része, egy apró hajgumival összevan fogva. A nyaka tájékán. A haja körülbelúl a fenekéig ér.
Egy hosszú, magasított derekú sötétkék farmer van rajta. A tetején 4 gombbal ellátva. Egy fehér áttetsző, fátyolos has póló van rajta. Trikó szerű, de nem pántos, viszon rövidebb mint egy átlag rövidujjú.
Egy fehér massarkú-csizma van rajta. Bokáig ér.
Háttal áll nekem. Beszélget a barátnőivel. Kissé felémfordul. Felém tart.
- Te meg mit nézel ? - kissé lenéző a stílusa, de látom a szemében, hogy nem gondolja komolyan.
- Téged.
- Chh... Miért?- kiváncsirá. Nem merné magának bevallani, de érdekli a válaszom.
- Mert tetszel.- kitágult a pupillája. Kissé össze ráncolódott szeplős homloka. Gondolkozik.
- Miért mondot ezt el nekem?- elkezd haladni, mellette sétálok tovább. Nézi a földet és kissé oldalra huzza a száját.
- Ennek sok oka van. A három legfőbb : Egyrészt, nem szeretek hazudni.
Másrészt, nem tudok hazudni. Harmadrészt, nem akarok hazudni. Amúgy pedíg, értelme sem lenne.
- kissé eltátja száját, össze ráncolja szemöldökét. Rám néz. Világos tengerkék szemei, szőkés-vöröses szempillái mögül kémlelik arcomat.
- Miért mondod azt, hogy nem tudsz hazudni?- csöndesen, nyugodtan érdeklődik. Valóban kiváncsi rám.
- Soha nem tudtam. Nem arról van szó, hogy rosszul hazudnék. Hanem egyszerűen nem tudok. Így születtem. Belém van kódolva. Nem megy.
- éppen feldolgozza az információt. Megint oldalra húzza a szájat. Édes.
- Üljünk be egy teára.- jelentette ki kedvesen, és elindult a szemközti kávé és teaház felé. Szóval teázik...

Már lassan vége a napnak. A lemenő nap sárga fénye, átvilágítja göndör fürdjeit. Átszalad az úton, közben hátra néz rám. Ellenőrzi, hogy ott vagyok-e. Rám mosolyog. Még mindíg szalad.

Szeretem a mosolyát.