ELRABOLVA

Stormie

Kapkodva vette magához a mobilját, a kulcsait is elejtette. De így is hálát adott az égnek, hogy nem interjúra vagy munkába megy így megkésve, csupán az egyik rég nem látott barátnőjével találkozik. De a napja már így is be volt táblázva, s ha még csak ő osztotta volna be az idejét...
 - Fenébe... - morgott hátra fésülve csokoládé barna hosszú haját, ahogy a lakás ajtajának bezárása közben is elejtette azt a fránya kulcs csomót, amiért most megint hajolhatott le. Éppen csak a táskájába süllyesztette, mikor a hangzavarra, - amit a zörgő kulcsokkal okozott, - kicsalta a szomszéd öreg hölgyet, Miss Hansent, akivel amúgy nem volt ő olyan rosszban, de mivel késésben volt így is, nem nagyon szeretett volna leállni vele percekig beszélgetni. Csakhogy már menekülni sem tudott előle.

 - Üdvözlöm, Miss Hansen! - köszönt oda az idős asszonynak, kinek arcára az elmúlt évek már látható szarkalábakat maszatoltak, olyan öreg volt. Látta, hogy a lány siet, de mindenképp beszélni akart vele.
- Jaj, kedveském, várj egy pillanatot! - lépett oda hozzá és remegő kezeivel a lány táskát fogó karjába kapaszkodott, mint utolsó ments vár.
- Történt valami, Miss Hansen? - kérdezte némileg már aggódva Stormie. Tudta, hogy a hölgy ritkán esik kétségbe, szomorúnak sem látni gyakran. Rokonai már nincsenek vagy rá se hederítenek, de akad egy valaki, akinek még mindig a mindent jelenti. Egyből a legrosszabbra gondolta, amiben a nénike majdhogy nem meg is erősítette.
- Finről van szó. - hebegte, mire a lány már majdnem, hogy a mellkasához kapott. Fin Miss Hansen vörös Maine Coonja, aki jobbára évek óta egyetlen társasága a nőnek. Még Stormiet is szerette, és a lánynak is ő volt a kedvenc macskája. Éppen ezért is érte őt rosszul a macska lehetséges halála.
- Eltűnt. - jelentette ki az idős nő, mire a lány meglepődve kérdezett vissza. - Eltűnt?
 - Úgy ám! Tegnap este szökhetett ki az ablakon... Csak remélem, hogy vissza talál... - sajnálkozott az öreg hölgy, miközben Stormie csak hüledezett. Nem olyan macskának ismerte Fint, aki fogja magát és lelép. Még csak tavasszal sem veszi rá magát a csajozásra. Kifejezetten lusta macska, aki az ételt is fekve eszi. De hát mégis csak egy macskáról van szó, kit minden bizonnyal csak fejbe talált az ösztöne, s talán most mégis társat keres. De ha így van, vissza kell jönnie. Elmosolyodva simogatta meg a nő vállát bizakodóan.
- Ne aggódjon, biztosan csak a rossz szokásait bővíti az otthonról való eljárkálással. Tessék emlékezni, hogy múlt hónapban is szétszedte a kedvenc papucsát, s mióta vett egy másikat, már rá se hederít. Hóbortos egy szőrgombóc Fin, haza fog jönni. - biztatta a mamit, s közben eszébe is jutott, hogy ő is épp igyekezett valahová.
 - Köszönöm, drága! De ha összefutnál vele, mindenképp hozd haza. - kérte a nő, mire a lány szívére téve a kezét megígérte, majd sietősen elköszönve ott is hagyta, hogy barátnőjének mégse kelljen órákat várnia rá. Azért persze útfélen is eltöprengett Fin szokatlan eltűnésén, bár amint megcsörgette idegeskedő barátnője, ki is söpörte elméjéből a macskát, ellenben most aggódhatott, mivel engesztelje majd ki a lányt. 

- Na és mi van a pasikkal? Egyáltalán eljársz otthonról? - érdeklődött a magánéletéről a lány barátnője, Sel, mire Stormie zavartan elmosolyodva pillantott odébb kicsit, mind ezzel választ adva.
 - Stormie, ugyan már! Legalább próbálkoznál... - bosszankodott Selena barátnéja jövőjéért aggódva. 

 - Nem kell úgy felfújni. Időre van szükségem még... - pillantott kávéjába a lány, miközben elkeverte benne a habos tejszínt.- Mégis mennyire? Lassan egy féléve, hogy ott hagytad Edet. Meddig akarsz még depizni? - vonta össze szemöldökét a sötét bőrű lány. Eddie Stormie ex barátja volt, akivel csupán pár hónapig tartott kapcsolatuk, a srác ugyanis agresszív volt a lánnyal, sokat bántotta, míg nem egy alkalommal ki nem hívták rájuk a rendőrséget. Stormie kicsivel távolabb költözött a házuktól és a benne lévő emlékektől, míg Eddiet lecsukták pár hónapra, azóta pedig éli életét.
- Nézd, Stormie, nem minden pasis Eddie. Ed egy szörnyeteg volt, előbb ott kellett volna hagynod, de léteznek még jófej pasasok. - hajolt közelebb, s kezeit melankolikus tekintetű barátnője kezeire simítva biztatta a tovább lépésre.
- Nem is tudom, Sel. A szüleimre is időt kéne szakítanom, de a munka minden percem elveszi. - vallotta be a lelkileg kissé fáradt lány őszintén. Jelenleg nem érezte úgy, hogy képes volna fenntartani egy kapcsolatot, és épp elég nehéz neki, hogy a szülei is folyton a látogatással nyaggatják.
- Eddig nem voltál nekik fontos, de mióta elköltöztél legszívesebben minden percben a nyakadra járnának. Tényleg ez hiányzik neked? - húzta a száját a kissé már túl őszinte barátnő. Stormie hallgatott. Nem akarta megbántani a szüleit, de nem merte volna hangosan is kimondani, hogy igazat ad Selenának.
- És mi van a tervezett utazással a Peeks rengetegbe? - váltott témát, bár túl messzire nem került a lány magánéletétől. Stormie korábban ugyanis tervezte, hogy barátnőjével vagy anélkül, de elmegy egyet túrázni egy csapattal a Peeks erdőbe kikapcsolódásként, ám tartott tőle, hogy nem adtak volna neki szabadságot rá, jómaga pedig nem olyan rámenős, hogy kimerje mondani, szüksége volna egy kis egyedüllétre, pihenésre.
- Elfogok menni. - válaszolta, de mindketten tudták, hogy ez koránt sincs így. Szerencsére a faggatás itt véget is ért, mivel közben megjelent a pincérlány, aki látván, hogy lassan Stormie is elfogyasztja a kávéját, gondolta megérdeklődi tőlük, nem-e kérnének e még valamit. Stormie mégis úgy érezte, hogy a pincér csupán jelezni kívánta, hogy sok a vendég, ők pedig egy ideje már a teraszon vannak, foglalva a helyett. Pesszimizmusáról azonban Sel hamar elterelte figyelmét.
- Ami azt illeti, most már örülnénk valami hidegnek is ebben a nagy melegben, nem igaz, Stormie? - mosolyogta a lány, majd felvéve az étlapot rábökött a kiválasztottra.
- Kérnénk egy csokis marlenkát éés... - forgatta meg a lapot kinézve hallgatag barátnőjének a kedvencét.
- Ó, és egy Oreo milkshaket! Stormie imádja az Oreot! De legyen szíves egész kekszeket is beletenni. Különben én is csínján bánok majd a borravalóval. - szögezte le a kicsit sem visszafogott lány, mikor pedig lejegyzetelte a pincérnő és távozott, Stormie halkan elnevette magát.
- Elment az eszed? És ha máskor is idejövök? - somolyogta zavartan, mire magabiztos barátnője csak legyintett.
- Mégis kivel? Egyedül? Ugyan már, kislány... - piszkálódott némi humorral. Stormie persze nem kapta fel a vizet, és végtére is jól elbeszélgették az időt.