Álmok útja

3. Otthon

Hazaértem. Végül is nagyon jó volt egy kicsit beszélgetni Annával és így legalább Anya is megnyugodhatott, rendben leszek. Bár ezt én jelenleg nem igazán éreztem így.
Bár neki most talán nagyobb szűksége volt rám, mint nekem rá. Csak egy éve, hogy apát elvesztettük és ez őt jobban megviselte mint engem. Sosem álltam közel hozzá, valahogy mindig tartottuk a tisztes távolságot. Ennek ellenére engem is lesujtott, hiszen mégis csak az apám. Hetekig ki sem tettem a lábam a házból, csak bevásárolni mentem ki, azt is azért mert anya akkor olyan mélyen volt, hogy ez sem igazán ment neki. De túl lettem rajta. Tudom, hogy így is mellettem van, tudom, hogy bárhol is van szeret engem és anyát is.
De itt kezdődnek persze a bajok is. 20 éves vagyok és egyszerűen így felnőtt fejjel sem tudom kinyögni, hogy szerelmes vagyok, hogy ez bánt. Anyám a mai napig azt hiszi, hogy még én is gyászolok és ezért van szűkségem meghallgatásra.
Ha tudná mi az igazság, talán nem kéne pszichológushoz járnom.
Beléptem az ajtón és anya szó szerint a nyakamba ugrott.
- Na mesélj! Milyen volt? Segített? - kérdezte miközben próbáltam leszedni magamról.
- Remek volt. Nagyon kedves. - mondtam miközben levettem a cipőmet.
- De most gyorsan eszek valamit, mert indulnom kell az irodába - folytattam és közben a hütő fele vettem az irányt.
- Márk merre van? - kérdeztem, mert legalább 5 napja nem láttam az öcsémet.
- Elmentek pár napra az osztálytársaival valami orvosis cuccra, azt hiszem olyasmi, hogy pár napig kipróbálhatják magukat különböző szakmákban... - mondta anya kissé bizonytalanul.
- És erről én mért nem tudok? - kérdeztem meglepetten miközben kivettem a tejes dobozt és egy adag szalámit a hütőből.
- Pedig neked is mondta, még beszéltetek is róla, hogy milyen jó lesz - válaszolt vissza.
- Velem? Én nem is emlékszem rá...
- Pedig így volt kicsim, kicsit szétszórt vsgy igaz? - kérdezte anya miközben megérintette a karomat és a sajnáló szemeivel nézett felém.
Tudtam, hogy amit hisz rólam azt igazából csak ő maga érzi, de fájt a tudat, hogy mennyire magányosnak érezné magát, ha tudná, hogy én nem ugyanazokat a terheket viselem amiket ő. Ezért megfogtam a kezét, majd leeresztettem a fejemet és a lábamat bámultam. Így áltunk pár másodpercig, majd felnéztünk egymásra.
- Na! Reggelizzünk! - mondtam és közben anyára mosolyogtam, aki viszonoszta ezt.

************************************
Miután megreggeleztünk elköszöntem anyától. Be kellett mennie a városba pár dolgot elintézni, de én sem sokáig maradtam egyhelyben, mert sietnem kellett dolgozni. Egy éve dolgozom már egy irodában gyakornokként. Nem mondanám nehéz melónak, elég sokszor nincs dolgom azon kívül, hogy kávét vigyek a főnökömnek vagy fénymásolgassak.
Felkaptam a táskámat és már rohantam is az ajtó felé, hogy elérjem a buszt. Nyitottam az ajtót mikor egyszercsak megszólalt a telefonom.
Nem tudom miért néztem meg, sohasem szoktam, ha sietnem kell, de most érte nyúltam a táskámba, de amikor a képernyőre néztem muszáj volt megállnom pár másodpercre. Kornél volt az. Csak bámultam a képernyőre aztán rányomtam a zöld telefon jelre.