Flower boy

Tudod ki vagyok?

Reggel izgatottan keltem fel de még is féltem, még mindig. Görcsös hassal kezdtem el öltözködni. Egy apró virágos térdig érő, spagetti pántos, lenge ruhácskát vettem fel a meleg napon. Egy állás interjúra jónak találtam az öltözékem. Szőke hullámos hajamat egy coffba fogtam, de persze ez sem lett tökéletes, ezért pár apró tincs ki lógott. Fogmosás után ráeszméltem hogy van egy órám elérni LA másik felébe tömegközlekedéssel. Ez az idő se több, se kevesebb nem volt. Nyugodtan felvettem a magas sarkúmat, ami annyira nem is magas ezért is ez a magas sarkú cipők megszégyenítője.

Az ismerős utca táblánál álltam és csak csodáltam a környéket. Telefonomra pillantottam ami 12:50-et mutatott. El is indultam a kanyargós úton fel egészen a tegnap látott fehér házig. A kapuján már nem lógott magányosan a szöveg. Kaputelefonnál megálltam, és megnyomtam a csengőt. Pár csengetés után beleszóltak.

–Szia! -mondja tömött szájjal. Furcsálltam mit csinálhat hogy tele van a szája. –Beengedlek jó? –nyom meg egy gombot amire a kapu automatikusan kinyílt. Bátortalanul, de beléptem a nagy falakon belül. Elkapott a szorongás. Nem szaladhatok el gyorsan?
Az udvaron lévő növényekre rossz volt ránézni. Aránytalanok, vitamin hiányosak, a fű pedig foltos. A ház ajtajára néztem. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Először egy hatalmas nappali fogadott amiben vendéket is voltak.
Egy rövid szakállú, unott arcú, laza stílusú, és egy kedvesebbnek tűnő, férfiasabb és valószínűleg idősebb férfi feküdtek a bőr kanapén. Ha jól gondoltam érkezésem félbe szakította őket valamiben. Harry jelent meg az egyik ahogy az egyik szobából kijött. Hullámos, barna haja kuszán terült el fején de még is tökéletesen állt. Zöld szemei kíváncsian vizslattak. Ajkai édes rózsaszínűek, amik bearanyozták az arcát ami így is egyszerűen festménybe illő. Fit alkatára mint ha ráöntötték volna a sima öltönyös öltözéket amihez egy félcipő társult. A kezén megpillantottam egy kis kereszt tetoválást, és gyűrűs ujjait amin a körmei ki voltak festve feketére. Furcsálltam, hogy férfi létére festi a körmét de őszintén nekem tetszett, olyan más volt mint a többi.

–Szia öhmm... -kereste a szavakat, pontosabban a nevemet felejtette el.

–Hannah Irwin -segítettem ki a szótlan férfit.

–Ó tényleg! –jött közelebb amitől hirtelen megijedtem így egy aprót hátráltam. A kezét nyújtotta amit én gyorsan meg is ráztam, majd vissza húztam a kezem. –Örülök a találkozásnak! Ne haragudj hogy nem mentem ki csak egy utolsó simítást végeztem késve. Ők itt a barátaim Mitch Rowland és Adam Prendergast. –friss lehelletéből gondoltam, hogy fogat mosott ami az utolsó simítást jelentette számára. Nem mutatott be a férfiaknak mivel hallották a nevemet, amikor ki segítettem Harryt. –Kövess! –indul el a nappaliból jobbra található folyosó szerűségen. Nem mondta, hogy minek de gondolom leülünk valahová lebonyolítani az állást. Kinyitott egy szobát majd a falhoz állt, miközben fogja az ajtót. Egy nagy sóhajtás után beléptem a kitárt ajtón. Egy dolgozószoba szerű lehetett íróasztallal, könyvespolcokkal, fotelekkel, székekkel.

–Ülj le nyugodtan! –zárja be az ajtót majd megindult, hogy leüljön az asztal velem szemben elhelyezkedő oldalára. Mind  a ketten csak csendben ültünk, én a szoknyám alját markolásztam míg ő engem kémlelt.

–Mesélhetnél magadról –szólalt meg végre.

–Szeretem a növényeket. –csak ennyit tudtam mondani. Harry még várt és amikor észre vette, hogy nem tervezem folytatni halkan felkuncogott. Édes hangja kellemesen csilingelt.

–Folytathatnád –mosolyog rajtam. Az arcom piros lehetett, amiért ennyire kellemetlenül szituációba kerültem.

–Öhm... Dolgoztam már kertészként, ezért van tapasztalatom, de ki is tanultam a kertész szakmát. Szeretem átalakítani a kerteket. Ültetni nagyon szeretek, mert életet tudok adni egy kis magnak. Inglewood közepén élek a szüleimmel akik szinte mindig dolgoznak. 22 éves vagyok. Van testvérem de jobban mondva igazából nincsen. Meg tudok birkózni a problémákkal és szerintem ennyi is magamról. –zárom le határozottan.