[Amber szemszöge]
Amikor vasárnap reggel felébredtem, békét és bologságot éreztem a szokásos reggeli pillanatomban - a takaró meleg és pihepuha volt a testem körül, pont mint mindig. De hirtelen a múlt este történései bevillantak és vissza kellett tartanom a lélegzetem, mivel teljesen túlterhelt az az esőben megtörténő csók és egyszerűen Harry emléke. Azok a zöld, gondoskodó szemek. Azonnal elmosolyodtam és egy kuncogás szökött ki ajkaim közül az egyébként csendes pillanatba. Feltartottam a takarót a szám elé, miközben felültem egyre jobban növekvő izgalommal. Úgy éreztem, hogy lehetetlen, hogy ilyen érzés legyen az én törékeny testemben. Nem csak a pillangókat éreztem a hasamban - valami még bizsergőbbet átvonulni egész testemen. A pokolba is, valószínűleg az egész állatkert a gyomromban van.
Az ajtó melletti helyre néztem és pont ott van, ahol tegnap este hagytam - Harry pulcsija rendezetten lógott a radiátoron - valószínűleg mostanra már teljesen megszáradt. Az egyetlen ruhadarab, ami nem a földön feküdt. Ami miatt tényleg megerőltettem magam, hogy biztosra menjek, megszárad.
Nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Most már én vagyok Harry kettő személyes dolgának tulajdonosa; a naplójáé és a pulcsijáé. De talán ez tisztességes birtoklás, mivel Harry cserébe lassan elkezdte a szívemet és minden egyes gondolatomat birtokolni. Elködösültek a gondolataim - de nem csak ködösek lettek, hanem valójában teljesen körülötte forogtak. Ahogy az esőcseppek lecsúsztak tökéletes alakú állán. Ahogy kötekedve lecsöpögtek Harry meleg ajkain. Ahogy miközben levette pulcsiját, kilátszott egy kicsit a hasa. Ahogy felsegítette rám a kabátomat. Nem tudom ezt tovább elviselni. A bennem lévő érzéseket már nem bírtam kezelni. Úgyhogy nagyokat sóhajtottam és szélesen vigyorogtam, miközben folyamatosan a fejemet ráztam.
Mikor fogom legközelebb látni? Mikor? Mikor? Mikor? Eszembe jutott pár hülye ötlet, hogy talán kint vár az utcán vagy talán csak egyszerűen a lakásom közelében sétálgat, hátha összefutunk. Vagy talán felmászik a tűzlépcsőmön, mint a filmekben... Hirtelen felkeltem az ágyból és besiettem a fürdőbe. Gyorsan eldöntöttem, hogy elmegyek a mosodába - akkor néhány sarkot sétálnom kell és talán találkozok vele?
De természetesen ostoba voltam - habár még mindig nem tudom kiverni a róla szóló gondolatokat a fejemből.
Mikor fogok megint találkozni vele?
Nem tartott sokáig, hogy elkészüljek. Folyamatosan új mosolyokba törtem ki és halványan megráztam a fejem. Még egy kis szempillaspirált is feltettem, csak mert annyira jó kedvem van - általában nem használok sok sminket. De a mai nap az más. Én...valójában gyönyörűnek éreztem magam. Boldognak - mintha bármilyen problémát el tudnék ma viselni.
Miután egy tökéletes rendetlen kontyba feltettem a hajam - a legelső próbálkozásra, pedig általában egy örökkévalóságig tart megcsinálni - eszembe jutott, hogy gyakorlatilag még mindig fagyos kint az idő. Nem tartott az sem sokáig, hogy eldöntsem, milyen ruhát fogok felvenni. Már ösztönösen kaptam Harry pulcsija után. Olyan volt, mintha 'nekem teremtették volna', ahogy belebújtam Harrynek a már felmelegített, kényelmes kötött pulcsijába. Harry illata befészkelődött minden érzékembe - a kölni, amit magára fúj és a füst leghalványabb szaga, amit mostanra már megszerettem.
Egy pillanatra becsuktam a szemem. Mosolyogtam. Elképzeltem, hogy itt van velem ebben a szobában. Azok a jádezöld szemek, amik képesek voltak annyi érzelmet tartogatni. Biztos megnézné, hogy áll rajtam az ő ruhája. Szemei furcsa vidámsággal csillognának, mintha imádná nézni rajtam a pulcsiját. Pont úgy, mint ahogy a Cloud Gate-nél tette.
Mikor fogok megint találkozni vele?
Nem tudtam semmit sem reggelizni, mivel a pillangók és az a rohadt állatkert többi állata megtöltötték a hasamat. Átfutott rajtam a hideg és az izgalom hulláma - de egy kis idegesség is, ami folyamatosan megállított, hogy vegyek egy mély lélegzetet. Természetesen annak a gondolata, hogy talán sohasem fogok megint találkozni vele valahol mélyen bennem volt - de próbáltam ezt kiszorítani.
Eltérően attól, amiben reménykedtem - de már tudtam, hogy ez irreális - Harry Styles, egy indie bandatag nem várt az ajtóm előtt és a tűzlépcsőmön sem volt.
De még a helyi sarki fűszeresnél sem volt, ahol a legolcsóbb narancslémet és egy előmelegített bécsi kiflit vásároltam. És sehol sem láttam útban a mosoda felé kezeimben lévő koszos ruháimmal és a vállamon lévő oldaltáskámmal.
Ahelyett, hogy mélyebbre ástam volna az orromat a sálamban, feltartottam magasan, mosolyogva körbenézegettem az utcán vasárnap kora reggel. Az üzletek és kávézók kezdtek lassan kinyílni, alkalmanként egy férfi vagy egy nő elhaladt mellettem friss reggeli kávéjukkal és újonnan vásárolt pékáruval a kezükben. Rendetlen reggeli hajukkal, téli kabátjuk alatt még mindig pizsamában.
Tiszta reggel volt - az ég teljesen kék volt és egy felhő sem volt a láthatáron. Még mindig lehetett érezni, ahogy az eső múlt éjjel mindent lemosott - és még hidegebb is volt, de nem találtam rossznak. Kedvem volt nevetni.
Habár tudtam, hogy a mosoda mindig fűtve van a szárítógépek miatt, nem akartam odasietni. Kissé még mindig reménykedtem, hogy belefutok abba a jádezöld szemű, gödröcskés, tökéletesen rendetlen göndör barna hajú srácba.
És miután azt hittem, hogy harmadszorra is találkozok vele - habár természetesen nem ő volt az - az utca közepén megálltam, ahogy leesett. Teljesen beleőrültem Harry Stylesba és minden részébe - attól kezdve, ahogy visszatartja a mosolyát, ahogy hátrafésüli haját egészen addig, hogy mindig tiszta tintás a keze az írástól. Teljesen meg vagyok érte őrülve és minden egyes legkisebb jelentéktelen apróságot meg akartam róla tudni. Hallani akartam a történetét - és a gondolatait is - és a véleményét is - és újra meg akartam csókolni - és azt akartam, hogy a kezemet fogja - és meg akartam hátulról ölelni - és meg akartam csókolni az állvonalát és minden egyes hipnotizáló részét.
Mire végre odaértem a mosodába, a legszélesebb vigyor volt az arcomon és még jobban repkedtek a pillangók a hasamban - egy nő kilépett az üvegajtón, én pedig be, miután kissé túlvidáman kívántam neki jó reggelt - ami nem egészen normális egy idegentől. Mi a fene bajom van? A nő egy összezavarodott mosolyt küldött felém és viszonozta a gesztust, habár sokkal visszafogottabban.
Egyébként a szörnyen csúnya gépekkel a kis helyiség üres volt. A plafonon fluoreszkáló fények nem voltak szükségesek, ahogy a napfény beszökött a hatalmas utcai ablakokon. Úgy nézett ki, mintha a 70-es években lennék azokkal a piros műanyag ülésekkel és a régi szabású ezüst gépekkel, amiknek az elején narancs színű műanyag volt. Még a falak is a legszörnyűbb zöld színnel voltak lefestve, de még mindig szörnyen szerettem ide járni. Szerettem a halkan búgó gépek hangját és feltenni a lábam, miközben olvasok vagy csak a keringő mozgásokat figyelem gondolkodás közben. Viszont valamikor csak hallgatom más emberek elfoglalt beszélgetéseit, ahogy ők hangosan a telefonjaikba beszélnek.
Miután levettem a kabátom és a sálam, gyorsan teletettem egy mosógépet minden fehér ruhámmal és egy másikat pedig a színes ruháimmal. Állandóan reménykedtem, hogy Harry be fog sétálni. Habár tudtam, hogy ez sohasem fog bekövetkezni. Az életem rohadtul nem egy film - viszont az, hogy találkoztam vele és csókoloztunk az esőben elég filmbeli klisé volt erre az évre. Ebben biztos vagyok.
Annyira nagyon találkozni akartam vele - hogy csak üljünk és egyszerűen beszélgessünk. Hallani akartam izgatott rekedtes hanját keveredni a mosógépek ismerős búgó hangjával. Hallani akartam a nevetését. Szimplán vizsgálgatni, ahogy valószínűleg tökéletesen ide illik azzal a hipszter stílusával és időtlen megjelenésével. Azt hiszem, tökéletesen beillik bárhová bájával és kinézetével. El tudom képzelni magam előtt, ahogy összpontosítva ír a naplójában, miközben és talán olvasnék - vagy csak őt figyelném, mert megtehetem. Ahogy alkalmanként felnézne rám és mosolyogna.
Meg fogok őrülni. Megőrültem. Teljesen elment az eszem.
De nem tudtam nem rá gondolni, ami miatt megfogtam a naplót, ami még mindig nálam volt az oldaltáskámban és helyet foglaltam egy műanyag széken háttal az egyik még mindig meleg gépnek.
Ha nem lehet most itt velem az élő Harry Styles - legalább egy kicsit úgy éreztem, hogy felem van, amikor olvasom a lefirkált szavait a legféltettebb naplójában.
Mikor fogok megint találkozni vele?
أنت تقرأ
the journal - h.s. (hungarian)
قصص الهواة"Arra rájöttél, hogy egy napló nagyonis személyes dolog, ugye?" A hangja érdes, mély és fenyegető volt, késztetett, hogy egy lépést lépjek hátra félelmemben, amikor folytatta, "úgyhogy az egyetlen kérdésem, hogy mi a faszt állsz az enyémmel?" erede...
