Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

27: Átkozottak

– Weignar Morgan? – gondolkodtam el, majd bólintva egyet beláttam a fiú igazát. – Az a csávó egy kattant volt, vagyis a szüleim így emlegetik. Nagybátyámhoz hasonlítják, de még nála is őrültebb egy alak volt. Meghazudtolta családunk történelmét, beleőrült a főzetekbe és a sok eszeveszett jóslatba, amiket készített és tanulmányozott. Azt mondják vérmágiához is volt köze. Ő viszont majdnem 200 éve halott.

– Tényleg kicsit flúgos csávó volt, de nem volt őrült. Láttam nála abnormálisabb alakokat is a 18. században.

– Na igen erről az életkorról is kéne beszélnünk. Pontosan hány éves is vagy? Mert látszólag alig lehetsz idősebb nálam egy-két évvel – támaszkodtam neki a konyhapultnak, miközben tekintetemet belevájtam a fiúba. Nem egyszer tettem fel ezt a kérdést az utóbbi órában, de ő folyton csak azt hajtogatta, hogy majd elmondja, amikor nyugodtabb helyzetben, egy teával a kezünkben leszünk.

– Majd elmondom, amint lepihentünk – ismételte meg újból a sokszor hallott választ, mire csak mérgesen kifújtam a levegőt.

– Rendben, de tudd, hogy egy Morgan mindent kiderít! Most pedig mondd hol van az az ápoló szoba, nem maradhatsz így örökre, varázsolni meg nem tudok, úgyhogy maradtak a mugli módszerek.

– Hát örülök, hogy nem varázsolsz, aztán még valami békát teremtenél a kezem helyére vagy eltüntetnéd az össze csontomat! – vágta oda, melyre válaszul erősen megcsaptam a karját. A konyhát egy cifra káromkodás telítette be, majd két éles szempár villogó dühe vetült rám, melyre ártatlanul elmosolyodtam.

– Oh, hogy mennyire utálom én a te fajta Morganeket! – morogta, melyre csak felkacagtam.

– Az ilyen fajta alatt azt érted gyönyörű, tehetséges, csodálatos, lenyűgöző, lélegzetelállító, elbűvölő és igencsak okos? – kérdeztem kihívóan felnézve rá, amelyre már Wade sem tudta leplezni mosolyát szigorú tekintete alatt.

– Az oldat, ha nagyon akarod tudni ott van az asztalon. A kék színű üvegben találod, mellette lesz egy tiszta ruha is – mért ki pár cseppet abból a főzetből, ami a kezében volt, majd belecsöpögtette a teába.

A fiú szavára elléptem mellőle és elkezdtem kutakodni az asztalon, ahol Choi ládája mellett még megannyi dolog helyezkedett el. Több főzet, pohár és étkészlet is ki volt pakolva. Wade tiszta felfordulást csinált, ahogy belépett a konyhába. El sem tudtam képzelni, hogy a fenében lehet ekkora tisztaság és rend ezen a helyen egy házi manó dolgos keze vagy egy takarítani szerető, dolgos asszony nélkül. Félreértés ne essék elhiszem, hogy tudnak a férfiak is gyönyörű rendet tartani, erre apám volt a legjobb példa, hisz neki az irodájában mindig makulátlan rend uralkodott, pedig még Wispet is csak nagy ritkán engedte be oda, leginkább akkor, amikor szüksége volt egy pohár borra megnyugvásként.

A keresett fertőtlenítőt a rumli szélén találtam meg egy kis fehér törülközőbe csavarva. Alig pár centiméterre helyezkedett el a láda, Choi ládája, amelyre már egészen más szemmel néztem, mint alig 1 órával ezelőtt. Veszélyesnek találtam és még a hozzáérés gondolatától is irtóztam. Legszívesebben elégettem volna egy lángoló kályhában, amelyből a rejtekhelyen nem volt hiány, majdnem minden szobába építettek egyet, bár nem tudtam, hogy a dísz vagy inkább funkciója kedvéért.

– Nemsokára elrakom azt a dobozt egy biztos helyre – zökkentett ki Wade hangja, bár így is igazán nehezem tudtam csak levenni tekintetemet a ládáról és átterelni a fiú sötét szemeibe. – Látom, hogy zavar.

– Nem zavar, – hazudtam gondtalanul, majd elbizonytalanodva kaptam vissza a tekintetemet a tárgyra – vagyis kicsit tényleg furcsán érzem magam a közelében. Annyira hihetetlenül hangzik, hogy Kane be van zárva abba a ládába már.