Mese a három fizikusról

Új nap virradt eme csodákkal teli glóbusz élőlényeire. Mert messze a nagyvárosok szennyezett levegőjétől, távol minden mocsoktól, egyetemi dékántól és bosszúságtól, túl a délen fekvő, harmatos, zöld füvű lankákon, egy hegy oldalába vájt odúban élt három fizikus. A társadalomtól való elhatárolódásuk oka ismeretlen. És bár tudásuk és gondolkodásuk meghaladta önnön korukat, egyik sem volt okosabb a másiknál. Logikai intelligenciájuk igen magas szinteket verdesett, emberfeletti gyorsasággal jöttek rá matematikai egyenletek végeredményére, ők voltak az elsők és egyetlenek, akik be merték csukni a nyitott mondatot!  Mindezzel szemben azonban interperszonális intelligenciájuk szintje szinte mínuszos mélységekbe hull. Mégis, mintha valami felsőbb energia -amelyben eme a három fizikusnak esze ágában sem volt hinni- egymáshoz láncolta volna ezeknek a sorsát. Ami persze fizikailag lehetetlen, épp ezért nem hittek benne. Gyermekkoruktól kezdve voltak egymásnak barátai és legnagyobb riválisai. Négy évesen már együtt számolgatták, vajon hány cseresznyét kell megenniük egy tálból, ha kukacosat akartak találni.
Nos, minden esetre ezen a csodálatos napon mindhármuknak sikerült bal lábbal ébrednie. És bár nem voltak babonásak, aznap mindhárman megfáradt és dühös arckifejezéssel kenték meg a reggeli pirítóst és ugyanezzel a fanyar arckifejezéssel főzték meg kávéjukat. Meglepő módon nem csak reggeli hangulatuk, előző éjszakai álmuk is egészen hasonló volt. Fenyegető tekintettel kémlelte egyik a másikat. Árulás szaga lengedezett a levegőben. Rögeszmésen hitték, hogy valamelyikük az ő munkájuk megsemmisítésén tevékenykedik, -persze erről szó sem volt- így minden erejükkel kísérleteiket, jegyzeteiket védték.  Szemük alatt sötét táskák sorakoztak katonás sorrendben. Már napok óta alig alszanak három szemhunyásnyit, -fejenként ugye egyet- hiszen már egy ideje nagy erőkkel készülnek a közelgő megmérettetésre, amelyre hét világ fizikusai gyűlnek össze napfordultánként egyszer, hogy összemérjék tudásukat. Oh! Jut eszembe! Még be sem mutattam eme becses társaság büszke tagjait! Ejtsük is ezt meg kedves olvasó. Keserű és magányos életutuk ecsetelését egy következő időpontra halasztanám, így hát  csak felsorolom őket.
Fizikus1. Lénárd Fülöp, a pozsonyi születésű osztrák-magyar fizikus,
Fizikus2. Joseph John Thomson, a manchesteri születésű Nobel-díjas fizikus és végül, de nem utolsó sorban
Fizikus3. Ernest Rutherford, a hasadt elméjű. Erről a névről később.
Esett már szó arról, hogy összefognak közös ellenségük, sikereik romba döntője, alias Niels Bohr ellen, azonban konokságuk minden jó akaratot keresztülhúzott, az ötletet pedig elvetették. Mind úgy gondolta, hogy ötleteik forradalmi értékeket hordoznak magukban. Hogy egyedi és megismételhetetlen dolgokat hajtanak végre. Észre sem vették, hogy kísérleteik egymásból következtek, mindeközben egymást cáfolták. De végre elérkezett a megmérettetés napja. A kísérleteket elvégezték, a jegyzetek megíródtak, az elméletek megszülettek. Mindem készen állt. Fáradtságuk ellenére is lelkesen pakolták meg bőröndjeiket, vasalták ki ünnepi ruhájukat és locsolták be magukat pacsuliszagú kölnijükkel. A vonatot választották közlekedési eszközükül. Éppen beszédkártyáikat -amelyeket az esetleges győzelem esetére írtak meg- rendezgették, amikor az egyik utas nyitott ablakán beszökött a mozdony által kibocsátott forró gőz és felkapta ezeket a kártyákat. A vízgőz összemosta a rajtuk tintával íródott szöveget, így a szépen rendezett, kerekített sarkú lapok kis, nedves cafatokban értek talajt a kalauz sártaposójának orrán. A kalauz csak szigorú tekintettel felpillantott a három fizikusra és szemetelőknek titulálván azokat -miáltal ő ki nem állhatta a szemetelőket- letessékelte őket a következő állomásnál. A kétségbeesett fizikusok egymás haját tépték -persze már akinek még volt, akinek nem, az ezt a szakállával pótolta-, fogalmuk sem volt arról, hogyan induljanak tovább. Sok-sok méltatlankodás és egymás hibáztatása után úgy döntöttek, hogy másik jegyet vesznek egy következő járatra. Fizikus 2.-re esett a megtisztelő feladat, hogy amíg a másik kettő a pipafüvét szipákolja, addig ő megveszi a jegyeket. Nagy bosszankodásában észre sem vette, hogy az árnyékszékről éppen kiforduló Niels Bohr az útjába kerül, ebből következőleg pedig egyenes vonalú egyenletes mozgásával frontálisan ütközik a férfival. Heves elnézést kérések után Niels Bohr csupán versenytásai iránti kedvességből felajánlotta, hogy magánkocsiján elszállítja őket a verseny helyszínére. Mivel pénz szűkében állt a kis hármas, Fizikus2. elfogadta az ajánlatot. Gondolhatja kedves olvasó, hogy bár a további két útitárs nem fogadta kitörő örömmel eme csodás hírt, pénzügyi nehézségeikre hivatkozván mégis elfogadták a javaslatot. Azóta sem tudni, hogy aznap Niels Bohr hogyan került arra a vasútállomási árnyékszékre. De talán ez is annak a felsőbb hatalomnak a műve volt, amelyben a három fizikus esze ágában sem hitt. A kocsiút nem volt zökkenőmentes. A csapás telis-tele volt hatalmas rögökkel, borzalmas volt, nem beszélve még ugye arról is, hogy a bőrülésektől viszketett a három fizikus alfele. Minél közelebb kerültek a verseny helyszínéhez, annál égetőbb volt a levegő és maga a helyzet is. Niels Bohr a versenymunkáikról kérdezgette őket, és a három fizikus hiába is próbált ellenállni a kérésnek, ez a Niels Bohr mindig is értett ahhoz, hogy dolgokat kihúzzon egyes emberekből. Először Fizikus2. beszélt. Ő ''Mazsolás puding modell''-nek nevezte el saját atommodelljét, amely szerint az atomban egyenletesen oszlik el a tömeg nagyobb, pozitív töltésű része, és abban mozognak a kis tömegű elektronok. Továbbá az a feltevése, hogy az elektronok úgy oszlanak el, hogy a helyzeti energiájuk minimális legyen. A megzavart elektronok pedig rezegni kezdenek, röntgensugárral végzett kísérletei pedig azt bizonyították, hogy az elektronok száma nagyjából a tömegszámmal egyezik. Erre felcsillant hamarost Fizikus1. szeme, és nagy hévvel kezdett magyarázni saját kísérletéről, amely Fizikus2. feltevésének tökéletes cáfolata. Ő úgy bizonyította, hogy az atom nem lehet tömör, hogy egy fémfóliát -amit Lénárd-ablaknak nevezett el- elektronokkal bombázott, amin az elektronok eltérülés nélkül haladtak át. Fizikus2. teljesen elkeseredett. Fizikus1. pedig teljes extázisban magyarázott kísérletéről. A sarokban magában motyogó Fizikus3. azonban derékba törte eme ujjongást. Ő ezt az elméletet cáfolta. Fizikus3. fejében két kedves segítő létezett, akik létrehozták a Fizikus1. által előrendelt cáfolatot. Haus Geiger és Ernest Marsden. Fizikus3. aranyfólián végzett szórási kísérlete kimutatta, hogy az atom tömegének nagy része koncentráltan, kis térfogatban helyezkedik el, ezt pedig atommagnak nevezte el.
Niels Bohr csupán halkan nevetett mind a hallottakon, mind a látottakon. A három fizikus zavarodottan figyelte vetélytársukat. Niels Bohr beszélni kezdett. Elméletével megcáfolta mindhárom fizikus elméletét. Szavait megválogatta, hangjából azonban kitűnt a fölény. A három fizikust az ülésébe szorította Niels Bohr tudása. Szemük vérben forgott, nem bírták elviselni saját bukásukat. Nem is csoda, hogy egy halk szusszanás kíséretében, szégyenükben mindhárman elszublimáltak.

2020.06.01.