Rejtélyek Koronája (+16)

VI. Lánykérés

Másnap már az egész palota tudta Andreas és Alexandra szándékát. Tudták, hogyha a herceg megkéri a királynő kezét új korszak veszi kezdetét az országban. De az élet így is megy tovább, és a változásokat el kell fogadni, mert ezek is hozzátartoznak az élethez. A legtöbben rajongtak a hercegért, sokan jó véleménnyel voltak róla és jó társnak találták a királynő mellé. De Alexandrát pont az emberek véleménye nem érdekelte. Ő szerette választottját, jó társnak tekintette, és más nem számított.

Mivel a palota erősen készülődött az esti lánykérésre, Alexandra izgalma fokozódott. Már várta hogy a herceggel egymáséi legyenek, de félt a házasélettől, hisz ez is olyan változás lesz az életében, amibe bele kell szokni. A királynőnek csak az eljövendő házasság járt a fejében. Gondolatait Austen kancellár szakította meg.
- Felség, jelentenék önnek egy kínos esetet...- jelentette be, elfehéredve. Alexandra összerezzent, azt se tudta hogy mikor jött be a kancellár.
- Jajj! Igen! Mi lenne az?
- Felségednek velem kell jönnie, hisz ha csak elmondom nem biztos hogy ön azt elhiszi.
A királynő kilépett a kancellárral együtt a folyosóra. Austen bevezette egy szobába, ahol kellemetlen események fogadták a királynőt. A szobában egyes bútorok felvoltak borítva, a fontos iratok melyet ott voltak tárolva, szétvoltak hányva. Az ágyon vérfoltok, a földön egy véres tőr. A szoba sarkában egy halott katona. Majd Alexandra a szoba másik végébe tekintett, ahol két nagydarab őr már lefogtak egy férfit. A királynő az idegen elé lépett. A férfi felnézett rá.
- Edward! - kiáltott fel a királynő. - Te mit keresel itt? Neked száműzetésben kéne lenned!
Edwárd egy száműzött unokatestvér volt, akit gyilkosság miatt kergettek el az udvarból, hisz Alexandra apját nem vitte rá arra a lélek hogy megölesse egy rokonát.
- Megszöktem! Ha azt hiszed hogy én csendben kivárom hogy megházasodj, majd boldogan uralkodj a trónon a férjecskéddel; tévedsz! De nem megölni akartalak, csak tudatni akartam veled valamit, amit ha nem tudsz meg sosem lehetsz szabad... - ördögi vigyor volt az arcán.
- Mit akarsz? - kérdezte Alexandra.
- Figyelj, nem téged akarlak bántani. Mondom megint. A családnak gondolom te is tudsz arról a nagy titkáról... A harcról, mely már generációk óta folytatódik. Mi kell megállítsuk Alexandra!
- De ezt nem értem! Milyen titok? És még hogy nem akarsz bántani? Az előbb ölted meg egyik katonámat!
- Az nem én voltam.
- Hát ki?! - Edward balra bökött fejével, a függönyök közt feküdt egy már halott ember.
- De ő halott.
- Tudom, vele az embereid végeztek. A társam volt...Azért jöttem ide hogy meggyőzzelek hogy folytassuk a harcot. Vess véget a száműzetésnek Alexandra...
- Én nem tudom...én nem tudom hogy gondoltad EZT! Idejössz csak úgy és valami titokról kezdesz el hadoválni?!
- Alexandra...
- Gondolkodnom kell...Legalább várj az esküvőig. Addig kérlek vonulj vissza a birtokra ahova küldtek, az én embereim vigyáznak rád, semmiben nem fogsz hiányt szenvedni. Ígérd meg hogy vársz az esküvő végéig, majd aztán beszélünk!
- Rendben...De aztán visszatérek...A koronának meg kell menekülnie...A rejtélyt meg kell oldani...
- Most kérlek menj! Állítsák fel! - Alexandra kezettfogott unokatestvérével majd Edwardot kivezették.
Alexandra újabb őrökért kiálltott.
- Vigyék el a tetemeket! Temessék el őket  a köztemetőben...- majd sápadtan, ám királynői méltósággal kivonult a szobából.
Alexandra nem tudta magát túltenni a hallottakon. Mit beszélt Edward? A korona védelme? Rejtély? Az egész ügy maga a rejtélyek koronája. Alexandra elhessegette szép lassan gondolatait erről a témáról, majd esze irányítását újra Andreas vette át... És nem is sejtette, hogy a herceg eközben csakis az ő drága Alexandrájára gondolt...

A lánykérés estéje hamar elérkezett. Hatalmas vacsora volt, egy csomó vendéggel, sok zenével és csodás hangulattal. Mikor a mulatság a tetőfokára hágott, Andreas borospoharat vett a kezébe, majd felszólalt.
- Tisztelt egybegyűltek! Gondolom sejtik hogy ma egy jelentős esemény miatt gyűltünk össze. Igen, ma két ember számára új ajtók nyílnak ki, és régiek csukódnak be...Tetszik tudni, az országban töltött hetek alatt olyan izgalom és szeretet lett úrrá rajtam, mint még sosem. De ez csodálatos hatással volt rám, mert olyan érzésbe kóstoltam bele, amit nem éreztem még eddig. Ez a szenvedélyes szerelem a királynőnk, Alexandra iránt lobbant. Örömmel vettem tudomásul hogy ő is viszonozza érzéseimet. Ezért most hát ünnepélyes körülmények között...Figyelem hölgyeim és uraim...Tudatom hogy most hivatalosan is megkérem a királynő, Alexandra kezét. - Majd letérdelt a mellette ülő királynő elé , aki felugrott.
- Örülök hogy a felesége lehetek...- nevetett boldogan. Majd elfogadta az aranyozott gyémántgyűrűt, amit a herceg felé nyújtott.
A pár megcsókolta egymást, majd a jelenlévők ujjongásba és heves gratulációkba kezdtek...
Nem sokkal a lánykérés után az esküvő időpontját is kitűzték. Már a vendéglista is kész volt, hisz az angolok mindig haladni akartak...Már csak az alapelőkészületek maradtak, melyek közül a legfontosabb a királynő ruhája volt.
A menyasszonyi ruhát a legjobb szabók varrták igazi selyemből, a ruhát aranyozott csipkékkel , igaz gyöngyökkel és ékkövekkel díszítették.