✓ || 100 ways〃JINSON. (II.)

.

A dolgok nem maradnak ugyanolyanok. Az okosabb emberek szerint a változás az egyetlen dolog, ami állandó, de ezt szerintem legalább egyszer mindannyian megtapasztaljuk életünk során.

Jackson és Jinyoung élete leginkább egy hullámvasúthoz volt hasonlítható, de mindenképpen valami olyanhoz, ami az egyik pillanatban a magaslatot szelte, hogy aztán a lehető legmélyebbre zuhanjon. Hiába szerették egymást megállíthatatlanul, a boldogság és a fájdalom kéz a kézben jártak a házuk tájára és sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy erre maguktól rájöjjenek.

Talán voltak nehezebb pillanataik, de azokat mindig megélhetővé tette a szebb része a kapcsolatuknak. Talán ott kellett lennie dolgoknak, amik fájdalmat okoztak nekik, hogy jobban értékelhessék egymás szeretetét, hogy az apró, de annál nagyobb jelentőséggel bíró boldog pillanatokat mélyebben megélhessék és sokkal nagyobb hangsúlyt fektessenek rájuk. Viszont a dolgok nem tartanak örökké, és a szomorúság sem kivétel.

Jinyoung néha-néha pillantott csak fel laptopjából a kanapén ülő Jacksonra. Sokszor hálát adott az otthonát tervezőknek, hogy pont úgy alakult az étkező és a nappali, hogy a pultnál ülve tökéletesen ki lehet látni a díványokra, de ez fordítva nem igaz. Tökéletesen látta, hogy szerelme nagyon elgondolkozik valamin, néha ír egy-két sort, aztán agresszívan lehúzza és tovább bámul a semmibe akár percekig.

Hideg téli este volt, a nap már rég lement, pedig a falon lévő óra mutatója még nem érte el a négyet sem. Az idősebb egy plédbe bugyolálva írogatott valamit, és Jinyoung az e-mailjeire válaszolgatva egyre kíváncsibbá vált a vőlegényét figyelve.

Hiszen már a vőlegénye, és ha minden igaz, egy kis időn belül végleg összeköthetik az életüket. Tudta, hogy valahol mindkettőjüket megrémítette a tudat, hogy innentől egy emberrel kell majd leélni a hátralévő éveket, a házasság gondolata rémisztő tud ám lenni, de a szeretet még ezt is képes legyőzni. Azzal is tisztában volt, hogy ha van valaki, akit mindig maga mellett akar tudni, az Jackson.

A két nappal ezelőtti eljegyzésük szokatlan módon a világtól teljesen elzártan zajlott, és még most is örömkönnyeket gyűltek a szemébe visszagondolva az akkori eseményekre. Teljesen váratlanul érte, kicsit furcsa volt, úgy érezte magát, mint a romantikus filmjeinek forgatásán, csak itt nem ő volt az, aki letérdelt, de ezt igazából nem is bánta. Jacksonnal egyszerre nyert minden értelmet és vált is értelmetlenné. És természetesen igent mondott, fel sem merült egyéb lehetőség.

A világ a mai napon értesült hivatalosan is erről, bár a pletykák már előtte is felröppentek, de ez senkit nem lepett meg. Csendben figyelték, ahogyan megemészti a híreket a nagyközönség és robbanásszerűen reagálnak rájuk. Kaptak hideget, meleget, ahogyan ez várható volt, de meglepő módon pozitív visszajelzés, gratuláció jött a többségtől.

Szisszenést hallott a nappali felé, a fejét odakapva egy vadul satírozó Jacksont látott. Ennyi volt, gondolta, és a laptopját lecsukva szerelme felé vette az irányt. Mindenképpen ki kellett derítenie mit csinál.

- Jackson, minden rendben van? Leterheltnek tűnsz. - simított végig a vállán.

- Persze, minden oké, csak egy kis stressz - felelte rá sem nézve.

- És mi jót csinálsz, ami ennyire idegesít? - mutatott a fiatalabb a hatalmas firkára a lapon.

- Semmi érdekeset - még mindig a papírra írogatva válaszolt a rapper. Jinyoungot ez már szinte idegesítette, ezért arra gondolt, hogy előveszi egyetlen fegyverét Jacksonnal szemben. Lassan végigsimított az idősebb arcán, majd az álla alá kapva felemelte azt.

- Min ügyködsz ennyire, szerelmem? - kérdezte csábosan és Jackson tekintetét figyelve majdnem elvigyorodott. Sikerrel járt.

- Csak a szokásos, egy dalon dolg.. - a mondat itt félbemaradt, úgy tűnt az idősebb realizálta mit is mondott az előbb. A szeme kissé dühösnek látszott, de nem igazán tűnt olyan mérgesnek.

- Te kis szemtelen! - ezzel Jackson elkapta Jinyoung kezét és egy mozdulattal rántotta a kanapéra és döntötte el rajta, majd felé mászott - szóval hát így játszunk, Park Jinyoung, értem én.

Nem meglepő, ha azt mondom, hogy a színész még levegőt is elfelejtett venni. Ehhez a férfihoz fogok hozzámenni, gondolta. Ezerszer is hálát adott az Istennek, hogy ő lehet az a szerencsés, aki erre a látványra kelhet, fekhet, és úgy igazán létezhet.

- Szóval mi is az oka ennek a játszadozásnak? - kérdezte az idősebb, majd a fiatalabb füle mellé hajolva suttogni kezdett - a rosszfiúk büntetést érdemelnek, édesem - a mély tónusú hangját csak az a dolog tette még vadítóbbá, hogy mielőtt elhajolt, beleharapott a színész fülcimpájába, aki hirtelen még a nevét is elfelejtette. Miért vagy rám ilyen hatással, te félisten?

- Az ELLE fotózásod még mindig nincs megbocsájtva, egyik sem - szedett össze némi bátorságot Jinyoung.

- De ..

- Sem a többi - azzal lelökte magáról az idősebbet és megindult a konyha felé.

- A sértődés nem hatásos, kedves. Nem fogom elmondani.

- Csak egy kis részletet belőle, na, kérlek! - ugrott vissza Jinyoung az idősebbre, próbálva utánozni Jackson jellegzetes kiskutyaszemeit.

- Nem-nem - vigyorgott a rapper az előtte heverő füzettömböt takargatva.

A sokadik bukás után a színész végleg feladta a próbálkozást, úgy tűnt Jackson hajthatatlan.

- Akkor legalább a címét áruld el, ha van már neki. Csak ennyit, utána békén hagylak, ígérem! - vetette be minden meggyőző képességét Jinyoung. Ha akár halvány sejtése is lett volna arról, hogy bár Jackson egy nehezen átverhető, mindenféle süket dumával nem megvehető embernek számított nem csak a munkájában, de a magánéletében is, a fiatalabb szavának teljesen vakon hinni tudott. Nem mintha ez fordítva máshogy lett volna. És amúgy is, a rapper titokban imádta a helyzetet, de ezt hangosan soha nem vallotta volna be.

- Csak a címét? - kérdezte.

- Igen - bólintott a színész szélesen mosolyogva. El sem hitte, hogy sikerült.

- Készen állsz rá?

- Jackson!

- A szerzemény címe Pretty Please lesz.

Csak figyelte, ahogyan a színész magára hagyja, ahogyan azt korábban megígérte.
Magában boldogan elmosolyodott.

És természetesen ez is rólad fog szólni. Ezt persze már csak fejben tette hozzá. Hogyan is tudna másról dalt írni? Nem kell Jinyoungnak tudnia, hogy van nem csak a dalai szólnak róla, hanem a hátralévő élete is.

Szóval ilyen hát nem azért boldognak lenni, mert elhiszed azoktól, akik mondják neked. Tényleg létezik számunkra happy end.