Soul changer

1. fejezet - A kezdetek

-Tudod milyen évet írunk, fiam? -Kérdezte Edward fiától, Brian-től.

-2049-et, apa. -Válaszolta Brian .

-Majdnem 30 évvel ezelőtt történt velem valami... Valami, ami megváltoztatta az életem, és amit csak kevés ember tud rólam.

-Meséld el kérlek!

-Nem tudom fiam, lehet pár évet várnom kellene ezzel..

-Apa, ha nem meséled el, egész nap ezzel foglak nyaggatni! -Mondta Brian mérges tekintettel.

-Legyen hát. De készülj fel, mert hosszú lesz és néhol elég durva is!

-Felkészültem!

-Rendben fiam, akkor kezdem. 2020-at írtunk, 20 éves voltam akkor. London utcáit jártuk azon a bizonyos estén. Rajtam kívül még ott volt két jó barátom, Tom és Ryan is. Ryan akkor volt 23 éves, ha jól emlékszem Tom pedig 18. Elég meleg volt az idő, hisz június volt. Mindhárman hasonlóan öltözködtünk.. Egy rövid ujjú póló és egy rövidnadrág. Rajtam volt egy teljesen fekete snapback pluszban. Nagyon bátor srácok voltunk... Bármibe bele keveredtünk, ami egy kicsit is izgalmasnak tűnt. Volt nálam egy fegyver is. Apámé volt, és magammal vittem aznap. Gondoltam jól ráijesztek valakire.

-Ne hadonássz már azzal a pisztollyal! -Kiabált rám Ryan ijedt hangon.

-Csak nem félsz? -Kérdeztem vissza flegmán.

-Minek hoztál egyáltalán pisztolyt? Felesleges, és nem is a tiéd!

Sokszor balhéztam Ryan-nel. Emlékszem, hogy mindig Tomnak kellett lenyugtatnia minket...

-Edward! Ryan! Kuss legyen már! Inkább rakd el a pisztolyt és menjünk kirabolni valakit!

-Jól beszél az öreg Tom! -Mondtam, majd elindultunk, és mentünk amerre csak a kedvünk tartotta. Körülbelül 1 órán át sétáltunk a semmibe. Kezdtük unni és már terveztük, hogy haza indulunk, amikor észre vettem egy hajléktalant az előttünk lévő sikátor szerű szűk kis utcában.

-Gyerekek! Én biztos nem fogok akció nélkül haza menni! Azt mondom verjük meg azt a szerencsétlent!

-Benne vagyok!

-Menjünk!

Mind a ketten egyet értettek velem, így hát elindultam.

-De a pisztolyt elő ne merd venni! -Kiáltott utánam Ryan.

-Úgy lesz csak igazán mókás az este! -Kacsintottam, majd elő is vettem. Nagyon vagánynak éreztem magam.

-Rendben, erre inkább nem vagyok kíváncsi. Sziasztok! -Azzal Ryan elindult haza.

-Beszari! -Mormogtam az orrom alatt. Nem is foglalkoztam vele sokáig, ha már ott volt a lehetőség szórakozni akartam.

-Gyere! -Mondtam Tomnak mérgesen, majd azzal a lendülettel elindultunk a földön ülő emberhez, aki kb 10 méterre lehetett tőlünk. Az eső abban a pillantban szemerkélni kezdett. Oda léptünk hozzá. A fejére szegeztem a pisztolyt.

-Edward óvat...

-Kuss! Tudom mit csinálok. -Tom próbált leállítani. Abban a pillanatban még Isten sem tudott volna rám hatni. Úgy éreztem, hogy nálam menőbb ember jelenleg nincs a bolygón.

-Jó estét kívánok, mi járatban? -Kérdeztem flegmán a szerencsétlentől.

-Kérem ne bántsanak, van egy kis pénzem! Maguknak adom szívesen!

-Szánalmas.. Köszönni sem tud! Mi a véleményed erről Tom?

-Menjünk haza Edward, mindjárt szakadni fog az eső.

-Mi ez a hozzáállás Tom? Azt akarod, hogy mérges legyek?

-Figyelj, én nagyon fáradt vagyok ehhez, szerintem én is elindulok haza. Gyere te is!

Kezdett remegni a kezem. Kontrollálhatatlan düh-t éreztem. Éppen akkor kezdtek beindulni az események, ő pedig haza akart menni..

-Ha most elmész Isten legyen rá a tanúm, hogy szét lövöm a fejét!

-Edward ne csinálj hülyeséget!

A kéregetőhöz fordultam.

-Mennyi apród van öreg? -Kérdeztem. Legbelül éreztem, hogy én is mennék haza, nem volt kedvem elázni. Csak elveszem a pénzét és lelépek, gondoltam magamban.

-7 font uram!

Nyújtotta felém a pénzt. A pisztoly továbbra is a feje felé nézett, szinte meg is feledkeztem róla, hogy ott van.

-Te most komolyan kirabolsz egy hajléktalant? -Kérdezte Tom, közben megvetően nézett rám.

-Örülj hogy nem lövöm szét a fej...

*DURR*

A rövid monológom egy iszonyat hangos zaj zavarta meg. Sípolt a fülem, nem értettem mi történt. Értetlenül Tomhoz fordultam.

-Mit tettél? -Kérdezte tőlem, de én továbbra is értetlenül néztem.

-MIT TETTÉL?

Vissza néztem a hajléktalanra. Nem mozog, egy helyben fekszik. Mögötte a fal véres. Zavarodottságomban csak a pisztolyomat néztem. Ryan nem mehetett messzire, ugyanis vissza futott hozzánk. A pisztoly dörrenése több utcával arrébb is hallható volt.

-Mi a franc törté- Te jó ég! Edward mi ez? Te megöltél egy ártatlan embert! -Mondta rendkívül ijedt hangon Ryan.

Csak magam elé bámultam. Talán fel sem fogtam, hogy mi történt. Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam.

-Azonnal hívom a rendőrséget! Te nem vagy normális, ember!

Elég erőt szedtem magamon, hogy pár szó elhagyja a számat.

-Nekem.. most már.. úgy is.. mindegy..

Úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Nagyon lassan felemeltem a kezem, és Ryanre fogtam a pisztolyt. Nem akartam, hogy rendőrt hívjon. Még én sem fogtam fel teljesen, hogy mi történt. Nem álltam készen rá, hogy elmondjak bármit is a hatóságoknak. Csak 5 perce történt az egész..

-Ryan tedd le a telefont amíg szépen mondom!

-...

Ryan meg sem mozdult. Mintha megfagyott volna. Hirtelen az eső is elállt. Le tettem a pisztolyt és körül néztem. A világ mintha megfagyott volna.

-Srácok most mi történik...?

Nagyon gyengének éreztem magam. Egyre homályosabban láttam. Nem sokkal később a földre zuhantam és elájultam.