Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

24:Francia Mágiaügyi Minisztérium

– Nem butaság, amit Rachel mond – jegyezte meg váratlanul Veronica. – Tudod, hogy mennyire rizikós, mikor valaki felett átveszem az irányítást. Talán két órát kibírok egy átlagos mágusnál, de ismered a Morganeket és ahogy láthattad is harcos egy lány, szóval, ha még ellenkezik is nekem, amely nagy eséllyel megfog történni, – erre csak bólintottam egyet –akkor talán egy órát tudom csak irányítani, ha nem kevesebbet. Egy óra alatt pedig nem, hogy nem jutunk ki a Minisztériumból, hanem még a jóslatig sem jutunk el.

– A mágia erősítő kotyvalékod? – nézett fel a nő az utolsó reményébe kapaszkodva.

– Nem készült el. Csak a jövő hónapban bírom befejezni, de annyi időnk meg nincsen szóval szerintem Rachelnek az ötlete az egyetlen lehetőségünk most.

– Ezt nem hiszem el! – toppantott dühösen egyet Brooklyn, majd felém fordult. – Mi állna a Megszeghetetlen Esküben?

– Lényegében az, hogy élve kijutok a Mágiaügyi Minisztériumból és utána sem öltök meg engem.

Brooklyn végig pillantott rajtam többször, majd tekintete a szemeimen ragadt. Jó ideig vizslatott, olyan volt, mintha megpróbálta volna az össze hátsó szándékomra fényt deríteni. Végül jó pár néma perc után nagyot sóhajtva beadta a derekát.

– Rendben, benne vagyunk – adta fel a harcot, mire azonnal a nő elé léptem és kinyújtottam jobb kezemet feléje.

– Valahogy nem lepődök meg, hogy tudod, hogy kell elvégezni egy Megszeghetetlen Esküt – pillantott végig rajtam Brook, majd jobb kezét kinyújtva ujjai közé zárta a csuklómat.

– Morgan vagyok, persze, hogy tudom, hogyan kell egy Megszeghetetlen Esküt letenni. Szóval kezdhetjük? – kérdeztem szinte már izgatottan, majd némán Veronicára pillantottam, aki bólintott egyet és előre lépve a kezünkre tette a pálcája hegyét.

A szoba elcsendesedett, mindannyian Brooklyn és az én összekulcsolt kezünkre fókuszáltunk. Szinte hallottam az előttem álló barna hajú nő fogcsikorgatását, akinek úgy tűnt nincsen jó emléke a műveletről. Érezhető volt a feszültsége a két nőnek, főleg a fejvadásznak, amit egy ideig élvezettel szemléltem is, de mikor a csuklómba erős fájdalom nyilallt már nem húztam tovább az időt.

– Esküszöl-e, Brooklyn Holland, hogy a Francia Mágiaügyi Minisztériumba lévő betörésünkkor megvédsz és nem esik semmi nagyobb bántódásom az akció közben?

– Esküszöm – felelte a nő, majd mintha ez lett volna a végszó Veronica pálcájának hegyéből vékony, ragyogó lángnyelv tört elő, és fényes, megtörhetetlen fonalként tekeredett a kezünk köré.

– Esküszöl-e, hogy nem veszitek át felettem az irányítást Veronicával a jóslat megszerzése közben, és a kijutás követő napokban az engedélyem nélkül?

– Esküszöm – ismételte határozottan, mire Veronica pálcájából, újabb kígyóként tekergőző fonal siklott ki, csatlakozva az előző társához is.

– És ha úgy alakulna, hogy minden sikeresen megy végbe, a jóslat megszerzése után nem öltök meg engem, s nem hajtotok végre semmilyen bűbájt, amellyel befolyásoljátok az emlékeimet, az engedélyem, akaratom nélkül.

– Esküszöm, hogy a jóslat átadása után nem foglak megölni és semmilyen befolyásoló bűbájt vagy emlékvesztő mágiát nem vetek be rajtad az engedélyed nélkül – felelte nő, ezzel megpecsételve az esküt.

A szobában az utolsó lángnyelv vörös fény kíséretében kúszott kezünkre, majd egy hatalmas villanással csatlakozott a társaihoz, ezzel béklyóként körbe fogva összekulcsolt jobbjainkat.