lost in space

7

-Úristen!- mondja elképedve.
-Mi az? - mostmár látom Jess arcát is. Úgy látszik, mintha hezitálna, hogy elmondja, mit látott.
-Nézz ki az ablakon. - Hátra fordulok. Az ablak ott van az ágyam mellet, szóval eddig mögöttem volt, ahogy ültem. Kinézek, és amit látok lesokkol. Pillanatokig állok és próbálom feldolgozni a látottakat. Olyan érzésem támad, mintha hideg vizet öntenének rám. Eluralkodik rajtam a rémület. Majd megfordulok és szorosan behunyom a szemem. Aztán arrébb mászok az ágyban, úgy, hogy az ablak már ne legyen mögöttem.
-Tudod ki az? - kérdezi Jess aggódóan fürkészve az arcom.
-Igen, azt hiszem. Ő az a fiú aki reggel elszaladt. - mondom, és újra kinézek a függönyön, hogy megbizonyosodjak, hogy tényleg ott van. És ott van. És még mindig távcsővel figyeli az ablakomat. Nem is akármilyen távcsővel. Egy óriással, aminek még állványa is van. Élőben még nem is láttam ilyent. Azt hiszem ez egy teleszkóp!  De azzal csillagokat szokták nézni az emberek, tudomásom szerint. Akkor az biztosan nagyon nagyít, vagy ilyesmi. Mégis az ablakomat figyeli ez az ember.
-Le kell tennem. - mondom Jessnek és azonnal kinyomon a hívást. Nem rajta szeretném kiélni az idegességemet. Jó lenne most is összeesküvési elméleteket kitalálni, de úgy érzem ez most komolyabb dolog.
Áthívom Lindát a szobámba. Nem szeretném most anyut ezzel felidegesíteni. Noahról pedig ne is beszéljünk. Na meg kitől kérne tanácsot az ember, ha nem a nővérétől.
-Remélem, ez most fontos. Épp sorozatot néztem. - mondja mire én csak az ablakra mutatok. Veszi a célzást és odamegy az ablakhoz. Hosszasan nézelődik. Jobbra-balra forgatja a fejét majd megszólal.
-Cuki az a kutya. - mondja és mire kinézek én is meglátom a kutyát, aki tényleg aranyos.
-Én nem róla beszélek. - mondom felcsattanva.
-Hanem? - kérdezi meglepődve.
-Nem egyértelmű?
-Nem. Nincs semmi különös kint. - újra kinézek. De az az ember még mindig ott áll. Ugyanott, mozdulatlanul.
-Miről beszélsz, Via? Ne szórakozz velem, nincs időm. Valami baj van?
-Semmiről. Nem, nincs. - mondom teljesen elképedve. - Mi az, hogy nem látja? - Most dolgom van. - hebegem.
-Arrgh - morogja Lin. - Kezdődnek az érzelem kitörések. - mondja a fejét rázva és már ki is lép a szobából.
Gyorsan elhúzom a sotétítőt, és lekuporodok az ágy mellé. De még így sem érzem magam biztonságban. Hogy is érezhetném magam, hiszen egy alak nézi egy teleszkóppal az ablakom. Akit mellesleg, csak én látok. Na meg Jess. Képzelődök? De akkor Jess is velem képzelődik, vagy mi? Próbálom lenyugtatni magam. Ez biztosan csak egy rémálom lesz. Egy nagyon rossz rémálom. Sikerül egy pokrócot akasztanom az ablakhoz, majd kénytelen vagyok felkapcsolni a lámpát, olyan sötétséget csináltam a szobába. Előveszek egy könyvet és odalapozok ahol tartottam. Majd elkezdem olvasni. Az oldalak csak úgy pörögnek az ujjaim közt, de egyáltalán nem értem mit olvasok. Azt sem tudom miről olvastam az elmúlt fél órában. Az agyam teljesen máshol jár. Nem tudok koncentrálni. Csak azon pörgök, hogy mi történik velem. Összecsukom a könyvem, és felállok. Nem merek odamenni az ablakhoz. Nem akarom látni, hogy még ott van-e. Távolról elkerülöm az ablakot és kiosonok a szobából. Lekapcsolom a lámpát. Tovább amúgy sem szeretnék fogyasztani. Leszaladok a konyhába és kétségbeesésemben enni kezdek. Mohón. Mindent megeszek ami az utamba kerül. Próbálom nem figyelembe venni, hogy itt is van ablak. Azért a bekattanásom miatt nem boríthatom teljes sötétségbe a házat. A hűtő most már teljesen üres, de anyu elment bevásárolni. Kocsival van, szóval biztosan rendesen felhalmoz étellel. Visszamegyek az emeletre, de nem szeretnék visszamenni a szobámba. Lindát, azt hiszem már kiakasztottam, nem mehetek hozzá. Noahhoz sem, ott is van ablak. Ahogy mindenhol a házban. Végül bemegyek a fürdőszobába. Ott csak egy apró ablak van, az is olyan, hogy nem lehet átlátni. Vagyis olyan homályos, nem is tudom, hogy mondjam. De gondolom, értitek. Itt érzem magam leginkább biztonságban. Megindítom a forró vizet a csapon. Beviszek pár illatgyertyát, majd stresszoldó zenét indítok a telefonomról. Szükségem van egy kis nyugalomra. Beleülök a vízbe és próbálom kikapcsolni az agyam, hogy megnyugodjak. De ez az egész macera nem használ sokat. Most vallom be először magamnak, hogy félek. Nagyon félek.
Pár perc után elhalkul a zene és a telefonom végtelen hosszú idegesítő zörgésbe kezd...