Házasságra ítélve

Negyedik

– Miért kell ilyen ruhába bújnom?

– A nagyi nagyon körülményes.

– Úgy ahogy mondja a fiatalúr – válaszolta a nő, miközben csípőm méretét mérte le. – Miss Dorsey, vagyis Evelin, egy karakán személy, ha szembeszállsz vele, akkor az egyenlő a pokollal.

– Honnan tudják, valaki már próbálkozott ellenszegülni? Vagy maga honnan ismeri Ashton nagymamáját?

– Régen még Párizsban együtt vezettünk egy ruhaszalont. Egyikünknek sem keresett sokat, kevés volt a bevétel. Épp, hogy ki tudtuk fizetni a lakbért. Viszont Evelin megismerte Tom Dorseyt. Ashton nagyapját. Fülig szerelmesek lettek, na és persze a srác gazdag volt, így még jobban tetszett neki. Engem otthagyott egyedül. Így nem tehettem mást, minthogy New Yorkba költöztem.

– Végül pedig hamar híre ment, mikor a nagyiék ide költöztek – folytatta Ashton. – Így Mrs Anderson is megtudta, hogy a városba költözött a volt legjobb barátnője.

– De hosszú időbe telt mire Evelin ellátogatott ide. Azóta pedig törzsvendégnek számít, feldobta a bolt hírnevét. Végül pedig a fia felesége, szóval Marilyn is ide kezdett el járni.

– Az igen, ez ám a történet...

– Na, ugye, de most ne mozogj. Húzd ki magad! – utasított a nő.

Mrs Anderson feljegyezte magának méreteimet, majd utána elindult a boltjában ruhákat keresni. Elsőnek az elöl lévő ruhákat nézte végig, de nem talált semmi szemrevalót így hátrament.

– Gondolom, valami szép színesen legyen – szólalt meg a nő, a bolt másik végéből.

– Igen – válaszoltuk egyszerre Ashtonnal.

Mrs Anderson tovább kereste a megfelelő ruhát. Voltak ott pirosak, lilák, de rikító színűek is. Végül egy barack színű ruhával állt elénk.

– Szerintem ezt tökéletesen illik a kicsit sötétebb bőrödhöz. Gyere velem, próbáld fel! – Újból maga után húzott és a polcok mögött egy öltözőben kötöttünk ki. – Ez jó is lesz – mondta, miután felhúzta a cipzárt.

Körbefordultam kétszer, majd alaposan megnéztem magamat a tükörben. A mellemnél apró virág hímzések voltak, amik még jobban feldobták a ruha kompozícióját. A vékony pántot megigazítottam vállamon, majd pedig a "v" alakú dekoltázsra tévedt a szemem.

– Úgy érzem ez tényleg illik hozzám – feleltem, majd a térdig érő ruhán végigsimítottam a kezemet.

– Szerintem is, ez teljesen megfelelő, le is veszem. – Megpróbáltam lehúzni a cipzárt, de nem értem el, mellesleg Mrs Anderson kezem után kapott.

– Legalább mutasd már meg Ashtonnak, nézzük meg ő mit szól hozzá.

– Biztosan nem. Elég lesz egész este ebben mutatkoznom előtte, nem szeretném, ha már most látná.

Mivel Mrs Anderson akaratos volt a ruhák terén, nem maradhatott el a divatbemutató sem. Egy kicsit kínosan éreztem magamat a bolt vásárlói előtt – akik addig érkeztek, míg felvettem a ruhát.

– Mit gondol a fiatal Dorsey? – kérdezte Mrs Anderson, Ashtontól.

Tekintetét felkapta a telefonjából, és végigmért. A szeme kikerekedett, felállt és közelebb lépett hozzám.

– Na, ebben jól tudsz majd táncolni – mosolygott rám.

– Tessék? Én nem tudok táncolni.

– Miért hazudsz? Biztosan tudsz.