Örökké [Vmin ff]

🌙me from the moon, you from the stars.✨

Késő éjjel Szöul sem olyan hangos már. Az óra éppen hajnali kettőt üthetett, de Taehyung még nem aludt. Sőt, még mindig ébren volt.
A történtek óta nem tudott aludni.
Ez körülbelül 5 nap alváshiányt jelent.

Hogy miért nem tudott aludni, arra egyszerű a válasz, mégis rettentően bonyolult annak, aki elszenvedi. Ehhez az állapothoz egy nagy dolog vezetett, mégis sok apró.
Az, hogy éppen min agyalt Tae a késői órákban, mindig más volt, de mégis ugyanaz, hiszen egy személyről szólt.

Nem csak a gondolatai szóltak egy személyről, hanem az egész lénye. És ez a személy nem más volt, mint Jimin.

Tae a hátára fordult és a plafont kezdte el bámulni. Folyamatosan egy emléket játszott vissza az agya. Ma éjjel ezt valasztotta ki számára az a fura kis szerkezet a fejében.

"TaeTae! Ismered ezt a dalt,igaz?"-szaladt felé nevetve Jimin a telefonjával a kezében. Amint utolérte a fiút átkarolta,és a füléhez rakta a készüléket, hogy ő is hallhassa.
Persze, hogy ismerte azt a számot. Mindenki ismerte aki koreainak vallotta magát. Tae elmosolyodott és bólintott egyet, hogy megerősítse a fiút. Jimin elkezdett énekelni míg sétáltak felfelé a dombon, ahol készült a fotózás.
Egyszer csak Jimin hangosabban kezdett énekelni és megállt. Nem a rendes szöveget énekelte, hanem átírta.
"Az én egyetlen Taehyungommal, akarok élni, életem végéig."
Költötte át a sorokat Jimin és nevetett.
Tae csak nézte a nevető fiút és sosem érezte magát olyan szerencsésnek, mint akkor.

- Így is lett Jimin. Teljesült amit akartál. - szólalt meg rekedten, visszaemlékezés közben Tae.
Fogta a telefonját és feloldotta.
02:19. Semmi értesítése nem volt,  aminek örült, hiszen tiszteletben tartották a kérését.

Egyedül akart lenni.

A háttérképére meredt. Egy közös kép volt Jiminnel. Egymás mellett állnak, vigyorognak egymásra, előttük meg egy torta áll. Ünnepeltek. Meghozzá azt, hogy már 15 éve együtt vannak jóban-rosszban.
Igazából semmi extra nem volt a képen, de Tae nagyon szerette.
Lehet azért,mert ez volt az utolsó közös képük.
Ujjaival végigsimította Jimin arcát. És érezte, hogy egy könnycsepp csordogál le a nyakán.

Meglepődött. 3 napja képtelen volt már sírni. A háborgó lelkének enyhe megnyugvást adott, hogy képes még érezni.
Időtlen időkig bámulta a képet.

-Taehyung-ah. Aludnod kellene.- hallott meg egy nagyon ismerős hangot.
-Tessék? - jött ki rekedten a szájából. Nem hitt a fülének. Ez lehetetlen. Kiejtette a kezéből a telefont és felült.
-Mi? Várj. Mègegyszer kérlek. Kérlek.- alig bírt beszélni.
Tae lélegzet-visszafojtva várt, de a süket-csenden kívül senki nem válaszolt neki.
-Ez... nem. Már meg is bolondultam. Képzelődöm. -beszélt magához.

Tae felállt és kiment az erkélyre, hogy kisszellőztesse a fejét. Keresztbe font karral nézett le a tündöklő városra, és eszébe jutott amikor Jimin meglepetésként napokig járta a várost, csak azért, hogy elvihesse Taehyungot arra a helyre, ahol a legszebb a kilátás az éjjeli városra.

- Aludnod kellene. Megfázol. - szólt mellette valaki. Tae a hang irányába kapta a fejét, és csak csodával volt határos, hogy nem ájult el.
-Ji... - préselte ki magából.
Jimin elmosolyodott és közelebb lépett a fiúhoz.
- Ez lehetetlen. Ez... - Taehyung könnyekben tört ki. -Jimin? Megbolondultam?! -nevetett magán hisztérikusan a könnyeit nyelve.
-Nem.-mosolygott a fiú.- Tényleg itt vagyok.
-Dehát, te... - próbált egy értelmes mondatot kinyögni a fiú, de sokkhatás miatt ami alatt állt, képtelen volt tisztán gondolkodni.
-Tudom.... De megígértem, hogy mindig itt leszek. És lásd, itt is vagyok.
Viszont Tae... Csak addig leszek látható számodra, amíg szükséged lesz rám. Később már csak veled leszek, nem melletted.... Itt leszek bent. - Bökött Jimin , Taehyung szívére.
-Ezt éreztem. Hogyan. Ezt én....- motyogott össze vissza a fiú.
- Ne keress benne értelmet, mert akkor nem lesz többé. - szólt. - Nem leszek többé.-tette hozzá.