Mert az ember csak akkor bátor, ha nem gyáva ki állni a barátai elé könnyes szemmekel, összetörten.
.
.
-Most akkor elenged anyud, a buliba Jane?...Mm?...-letöröltem a vízesést amit a szemem okozzot. Majd halkan beleszóltam a telefonba. Pontosabban bele szóltam volna. Ha nem ilyedek meg a hangos kiabálástól és persze..ha nem ejtem le a telefonomat. Ügyes vagy Jane. Kurvára. -Hahóóó!..Van ott valaki?!..-gyorsan a szívemhez kaptam a kezemet mielőtt ki ugrott volna, majd lajhár gyorsasággal felvettem a telefonomat a fa padlóról és leültem az ágyamra.
-Öhm..-sütöttem le a szememet szégyenkezve, ahogy a telefont a fülemhez tettem.-ö..bocsi ribanc..azt hiszem nem fogok el menni..tudod..-köhintettem egyet zavartan majd sóhajtottam-..sok a matek házi..meg amúgy is Mrs. Brown megfog engem szívatni ha nem fogom megcsinálni..tudod, hogy milyen köcsög a tanár.-elkezdtem a pulcsim ujjával szórakozzni zavarban voltam, hiszen nem azért nem megyek a buliba, és féltem, hogy hátha Sarah is rájön erre.
Vonal végéről egy nagy sóhajtás hallatszot, majd a lány megszólalt.-..Ugye tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni Jane?..kistaknyos korod óta ismerlek. Mi a baj?
-Mi lenne? Semmi!..Ne aggódj miattam csak menj el a buliba Rick úgy is várni fog rád. Nem akarom, hogy miattam ne menj.-a hajamat a fülem mögé tűrtem, majd frusztráltan kezdtem a számat rágcsálni.
-Ha te nem mész akkor én se fogok! Nincs több kifogás. Mindjárt ott leszek nálatok, és elmondod szépen mi a faszom bajod van. Mert ez igy nem állapot!- egy nagy ajtó csapódást hallottam, majd az ismert csipogást mikor bontják a vonalat.
-Ahj!..-temettem a kezembe az arcomat majd elkezdtem mormogni.-Basszameg..-lassan felkeltem az ágyból majd elindultam a tükröm felé és szembenéztem a saját tükörképemmel. Hidjétek el ha még egy percig nézni kéne magamat akkor betörném a tükröt.
Csigákat megszégyenítő lassúságal leültem a tükör elé, s vég húztam az ujjaimat a szemem alatt. Nagyobb karikák vannak a szemem alatt mint amit az ördög üző filmekben festenek a falra. Beletúrtam a hajamba majd hagytam, hogy kocosan a vállamra hajtsa fejét. Álmos voltam, és összetört. Talán ha..nem-nem Jane. Azt már nem játszuk el megint, hogy kórházba kerülj.
-Jane?..-az ajtómon a legjobb barátnőm dugta be a fejét és elképedve nézett rám. Hah, ez meg, hogy jutott be? Nem is hallottam, hogy valaki jön. -Úramisten..-kapott a szájához majd lassan megindúlt felém és egy szoros ölelésbe részesitett.-Shh..itt vagyok...itt vagyok édes..-éreztem, hogy a torkomban gombóc keletkezik majd lecsuktam pillájimat.-Tudom ribanc..tudom..
-Hahó!..-legyezett a szemem előtt Dave, majd megcsipte az arcomat.-Föld hívja az idiótát!..-ellöktem a kezét az arcomról, majd sóhajtottam és rávezettem a tekintettemet. -Mivan?..
Megrázta a fejét majd szép lassan elkezdte enni a hotdogját amit az itteni menzán lehet kapni. Felhúzam a szemöldökömet, majd megforgattam a szemem mikor válasz nem érkezett. Az evőeszközök csattogása és zaja töltötte be az ebédlőt. Ami egy idő útán nagyon kezdett idegesíteni, igy inkább a telefonomra koncentráltam azon belül is a zombis játékomra, amit vagy hat napja akarok végig vinni de nem megy.
Idegességembe lecsaptam a telefonomat az asztalra majd össze kulcsoltam a kezemet a mellkasom előtt és lejjebb csúsztam a széken. Az ajtó kinyitodott, de senki sem szentelt neki akkora figyelmet ahogy én se, csak ránéztem hátha valaki ismerős lép be de pechemre senki ismerős.
Dave kérdőn rámnézett majd teleszájjal rámmosolygott. Ezen elnevettem magamat. Majd oldalba böktem ebből következörn kiburitotta az alma levet az asztalra.-Olyan ügyes vagy mint elefánt a porcelán boltban.-elkezdtem hangosan röhögni a saját viccemre ezért megkapva pár fura pillantást a többi asztalnál ülőtől.
Mondhatnánk, hogy ez is egy normális nap volt mint a többi, de..ha nem történne pont ezen a napon valami akkor nem lenne igazi klisés regény. Nem gondoljátok? Az egyik pillanatban elkezdett a villany kibe kapcsolni. Mint egy horror filmben itt csak az volt a bökenő, hogy azért nem ég rendesen a villany mert kint elkezdett a szél fújni. S amelett kezdett a vihar közeledni. Nem pedig a gyilkos szórakozzik.
-Hey!..Jacob akkor..khm-khm..a péntek megfelel?-a barna rövid hajú fiú a tarkójára vezeti a kezzét majd kellemetlennül nézz az előtte lévő fiúra.-3. Napóleón, 3. Napóleón volt?- a szőke srác a szemüvege mögül huncutul és az egyik szemöldökét megemelve nézett a barnára.
-Huh..?-Nate nem tudta hova tenni társa fura kérdését. Ha engem kérdeztek ennek a fiúnak szüksége van egy kis észre.-Vagyis..ööö...aha persze..-a hangja egy oktával vékonyabb lett amely Jacobot kuncogásra bírta.-Szóval ez egy igen..?- a szőke megpaskolta a focista mellkasát, majd kikerülte és félvállra vette a táskáját.-Péntek, délután 5 óra a Little Stars-ban. El ne késs- fordult hátra mosolyogva a fiatalabbik. Majd szép lassan elvegyült a diák seregben.
Minden mást volt azon az estén. A neon fények melyek színeket váltva fénylett a híres neves Little Stars fölött. Casey belemélyedve írta a fogalmazását egy olyan világról, ami tőle távol állt. Mégsem mehetett volna be üres kézzel az irodalom órákra, ki tudja mit csinált volta vele az anyja, ha megtudja, hogy a lánya egyest hozott haza.
Bár hidjétek el, Cas sose volt az a gyáva gyerek aki félt a szüleitől, vagy a kővetkezményektől. Ő csak egy spontán ember volt aki sodrodott az árral. A lány beletúrt mélybarna alúl kicsit töredezett hajába majd, sóhajtva tette le a fejét az asztalra. Trevor körbe nézzve, készen állva arra, hogy bezárja végre a vendéglőt és végre pihenjen egy kicsit, csalódottan rázta meg a fejét majd nagy léptekkel elindult a fiatal lány felé, s leült az előtte lévő székre.
