Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

14: Régi emlék (!)

Amint odaértünk a két családfő baráti ölelésben részesítette egymást, míg a két nő is szinte egymás nyakába ugrott. Ők voltak az egyetlen emberek, akiknek a társaságában ilyen felszabadultnak láttam a szüleimet. A többi családdal és barátnak nevezett ismerőssel, mindig kiegyensúlyozottabbak voltak és ridegebbek, bár néha itt is előfordult egy-egy keményebb megszólalás, mikor csak olyan ,,aranyvérűsen" társalogtak. Mikor a szülök felénk fordultak, mind az ötünket bátorkodva toltak előre, ami az én és az egyik fiú esetébe nem volt akadály. Érdeklődve tekintettünk egymásra, míg Alice elhúzódva méregette a fiúkat.

– Rachel, Alice és Edward öröm titeket látnom. Igaz elég rég találkoztunk, talán már nem is emlékszetek rám. Én Orion Black vagyok, ő pedig a feleségem Walburga Black – a nő erre szélesen elmosolyodott, majd a fiúk felé fordult, akik már előttünk álldogáltak.

– Ők itt a fiaim, Sirius Orion Black – tette a mosolygós arcú vállára a kezét – és Regulus Arcturus Black – tolta előrébb a kisebbik fiát. - Fiúk ők itt a Anne és Edward Morgan gyermekei. Ő ifjabb Edward Morgan, de hívjátok csak Ednek. Tudtommal úgy jobban szereti. – a testvérem erre csak büszkén kihúzta magát és bólintott egyet.

– Ez a szőke szépség itt Alice Morgan – mutatott a húgom felé, aki elpirult a bók hallatán. Eközben Orion felém fordult és Siriust gyengén felém lökve mutatott be engem is.

– A gyönyörű és csintalan mosolyú lány, pedig Rachel Morgan. Az első szülött gyermek a Morgan családban – nézett egy pillanatra jelentőség teljesen a göndörkés hajú fiára, aki felém fordulva mért végig.

– Regulus szerintem mutasd meg a többieknek a varázs vonta gyűjteményedet és játszatok, amíg nem lesz kész az ebéd – parancsolta meg Walburga a fiára nézve. – Addig mi beszélgetünk kicsit Edwarddal és Anne-nel.

– Menjetek nyugodtan gyerekek – nézett ránk anyánk, mire mi se szó se beszéd bementünk házba. Elől Regulus ment, aki az emeletre vezetett minket. Ott egy nagyobb szobába kerültünk, ahol rengeteg kis vonat várt minket. Alice és Ed érdeklődve követte a kisebb Black fiút, míg én a távolból figyeltem, ahogy éppen mutatja be egyesével a vonatokat.

– Ez egy legújabb darab. Még 2 hónapja kaptam Amerikából – büszkélkedett a fiú egy egyszerű feketére festett vonattal, amelynek annyi volt a különlegessége, hogy néha felpöfékelt.

– Ez pedig itt múlt hónapban kaptam ez is nagyon drága volt, de apa szerezte még be egy skóciai üzletből – mutatta fel az ugyanolyan vonatát újra és újra. Miközben nagy beleéléssel magyarázta a köztük lévő hasonlóságot és különbségeket.

Őszintén bevallva majdnem állva aludtam el. Amikor azt mondták játszani fogunk, azt hittem valami izgalmasat fogunk csinálni. Nem gondoltam volna, hogy éppen unalmas kicsi eldobható vonatokat fogunk nézegetni. De ahogy láttam ezzel Alice-nek és Ednek semmi baja volt. A kisöcsém is megszállotta volt ezeknek, de ő nem éppen üvegek alá rejtve nézegette őket, hanem megreptette néha dobálta a sajátjait. A húgomba nem tudom mi ütött, gondolom csak anyáék miatt tetette azt, hogy érdekli a téma, mert ha tényleg érdekesnek találta Regulus beszámolóját, akkor biztosan letagadtam volna, hogy a testvérem.

Fáradtan és unottan dőltem a falnak, mikor is megkocogtatták a vállamat. Sirius nézett velem szembe egy játékos vigyorral az arcán.

– Látom nem csak én unom a kis vonatozást – nézett az öccsére. – Ne foglalkozz velük! Regulus sose tudta mit hívnak szórakozásnak és játéknak – rázta meg rosszallóan a fejét, mire elvigyorodtam. – Gyere, mutatok valami érdekeset! Itt úgy se fognak szerintem hiányolni. Még van legalább 289 kis vonata, amit beakar majd mutatni, meg az a 961 darab külön féle vasúti sín, amik amúgy teljesen ugyanolyanok.