Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁▁
∎Bābilim meaning ● "gate of the god(s)"
♫ We said we'd both loved higher than we knew we could go ♬
Rezzenéstelenül állt félkész munkája felett. Nem érzett megbánást, sem bűntudatot, még a sajnálat legkisebb szikrája sem csillant meg szemeiben. Csupán a színtiszta harag és gyűlölet az, mi áradt belőle.
Kezében tartott eszköze tehetetlenül hullott a már nedves földre. Alakját körbe ölelte az éjszaka, a késő esti óra. Ruhája teljes egészében testéhez tapadt. A sötét felhőkből, mik éppen felettük haladtak át szüntelenül áradt az eső, mely végig folyt testén, eláztatva őt. Nagy vihar közeledett.
Őszintén visszadva a komorságát és sötétségét a visszataszító jelenetnek mi lezajlott.
Lehajolt a fiú testéért. Kezeivel megfogva annak karjait, minden kedvesség és gyöngédség nélkül húzta végig a piszkos földön, bemocskolva az ártatlan fiatal testet. Gyönyörű barna tincseibe bele-bele tapadt az eső által nedvessé tett föld. Ruhája szinte magába szívta a sarat, ezzel tönkre téve annak színeit.
Minden erőfeszítés nélkül dobta testét a nemrég ásott árokba, mi élettelenül zuhant a föld mélyére. Már nem úgy nézve vissza rá, nem volt elragadó sem tökéletes, nem fecseget számára idegesítően és nem nevetett többé, már egy senki volt, tehetetlen.
Halott.
Nem gondolta, hogy így lesz vége. Nem hitte hogy ezt szánja számára a sors. Ennyi lett volna az élete? Egy erdő szélén, egy éppen csak megásott sír mélyén. Még egy sírkőt sem érdemelve a senki földjén. Minden búcsú nélkül.
Kezébe vette földre dobott ásóját, még egy utolsó pillantást vetett a fiúra. A szakadó eső továbbra sem múlt, a vízcseppek sebesen cikáztak végig kezein. Hiába, hiszen úgy sem moshatja le róla, nem tünteti el a vért vagy pusztán a tényt, hogy elvette valaki más életét.
Gyilkos.
Nem messze tőle, az erdő mellett állt egy vendéglő melynek fényei halványan, de megvilágították őt. A ház ahonnan a fiút hozta.
Tekintetét az épületre vezette, melynek ablakában egy életéveinek végét járó férfi állt. Őket nézte és az elé táruló szomorú, nyomorult és szánalmat keltő képet.
Elfordította tekintetét, majd a kiásott földdel betemetni készült a testet.
Talán ennek így kellett történnie. Talán a gyönyörű, fiatal fiúnak ott kellett megnyugvást találnia. Talán az erdő szélén, ennél a vendéglőnél. Talán az idős úrnak látnia kellett. Talán még egyszer választ kap kérdéseire. Talán igazán már nem is számított. Talán egyiknek sem volt jelentősége.
Hiszen, egy valami már biztos volt, a fiú halott és ezen már semmi sem változtat.
♫ But still the hardest part is knowing when to let go You wanted to go higher, higher, higher ♬
Lágyan hullottak a már vörösben és sárgában pompázó falevelek, beborítva ezzel az egész utcát. Arca a hideg, csípős szélnek köszönhetően enyhén rózsaszín árnyalatott vett fel. Vékony ujjaival feljebb húzta nyakán lévő fekete sálát.
Csendesen sétált a rohanó emberek között, egyesek munkába, voltak akik a buszhoz siettek, mások gyermekeiket próbálták az iskola felé invitálni. Autók haladtak el mellette, míg ő minden cél nélkül sétált a hangos és zsúfolt városban. Mintha az ő ideje megállt volna, mintha egyhelyben sétálna, míg mindenki más szinte villám gyorsasággal éli le életét.
Talán nem erre a világra született. Nem itt volt a helye, nem ezek között az emberek között.
Behunyta szemeit, végül új célt kitűzve. Az utca végén elhelyezkedő kisbolt felé vette az irányt. Reggelizni mindenkinek kell, az sosem árthat.
Nagy léptekkel indult meg az épület felé. Nem akart több időt tölteni odakint, sem az emberek között. Szeretett kis lakása falai mögé rejtőzni a világ elől, csak ott érezte biztonságban magát.
A világ elől amit ő látott.
Már nem járt messze az üzlettől, mikor tekintete megakadt egy kislányon a rohanó ember tömeg közepén. Rózsaszín csizmát viselt, virágmintás nadrággal, mellé egy szintén rózsaszín kabátot. Elbűvölően nézett ki. Az anyukája kezét fogta, ki oda sem figyelve rá húzta maga után lányát. Sietett, mint mindenki más.
A lány anyukája kezét rángatta, folyamatosan beszélve a középkorú nőhöz. Próbálta őt megállítáni, sikertelenül. A nő úgy vélte lánya nem akar óvodába menni. Kezeibe felkapva az apró teremtést gyors léptekkel tűntek el az utca végén. Hiába próbálkozott, cicás sapkáját, mit lefújt róla a szél soha többé nem fogja látni. Mind azért mert senkinek sincs ideje, még egy anyukának sem a gyerekeire.
A fiú tudta a szél nem fúj ilyen erősen. Tudta az emberek nem látják azt amit ő. Nem látják az utcán azt, hogy jóval többen vannak mint ami a valóság. Nem látják zsúfoltnak a várost ennél is jobban. Nem látják a lelkeket, mik a két világ között ragadtak. Nem tudják, hogy úgy játszanak velük mint a bábukkal. Néha ő is szeretné úgy látni a világot mint mindenki más, álarcban.
Nem beszélt, nem cselekedett, hiszen jól tudta az emberek azt gondolnák őrült.
Pedig nem.
♫ We burned too bright, now the fire's gone, watch it all fall down, Babylon ♫
