Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

12: Egyedül

– Vicces és szánalmas is vagy egyben Morgan. Mindig mikor meglátlak legszívesebben elnevetném magamat, de tudod nem teszem meg. És hogy miért? Mert mikor meglátom az aranyvérű kis bandádat felfordul a gyomrom – bátran fogalmazta meg gondolatait, mire azonnal mellém termett 3 ember. A pálcáik mind a lány torkának szegeződtek, akinek csak annyi ideje volt, hogy pálcáját rászegezze az egyetlen fegyvertelen emberre, még pedig rám.

– Tedd le a pálcádat Olsen vagy újra átéljük az a csodás estét! Emlékszel még vagy talán azt akarod, hogy felfrissítjük az élményt? – sziszegte dühösen Olivia mellettem, aki Avery és Scarlett között állt.

A szőke hajú viszont nem mozdult meg, így én még mindig egy pálcával néztem farkasszemet, bár tudtam, hogy Olsen nem fog semmit csinálni. Lehet félvér volt a lány, de volt esze. Pontosan tudta, ha hozzám mer nyúlni, akkor a Mardekárosok szétfogják szedni, szó szerint. Ezt tudva csak unottan álltam előtte.

– Olsen nem vagy hülye, pontosan tudod mi lesz ha még csak egy kisebb varázslatot is kiejtesz a szádon. Nem lenne egyszerűbb, ha ide adnád a kis Lupinod által küldött csomagot nekem és mennénk a dolgunkra. Mert tudod kezd fogyni a türelmem és mivel szavatartó ember vagyok ezért nem akarom megszegni az ígéretem, ha már Lupin megszegte egyszer –döntöttem oldalra a fejemet játszadozva a lánnyal.

A félvér rápillantott Olivára és a mellette álló társaira, majd leengedte a pálcáját. Helyette a elővett a beadandómat, amelyet Lupin készített el. Erre csak halkan felnevettem, majd elvettem tőle.

– Tudtam, hogy nem vagy buta lány Olsen – ütögettem meg a vállát miközben elsétáltam mellette. Ekkor tűnt fel a két lány, Evergray és Handerson, akik összesúgva kémleltek engem.

– Talán valami baj van kattantak? – vetettem feléjük, mire ők hátrébb húzódtak. – Én is így gondoltam.

Ezután helyemre ültem és kényelmesen elhelyezkedtem. Tudtam, hogy hosszú óra vár ránk. Binns professzor valamiért ebben az évben még inkább részletesebben és unalmasabban tanította a mágia történelmet. Még én is meguntam írni, így csak Jane jegyzetelt, bár mindenki tudta, hogy úgyis oda fogja adni majd nekünk.

Nemsokára Binns professzor lebegett be a tanterembe, aki egy gyors köszönés után már is hozzá fogott az órához. Csak úgy darálta a szöveget a II. Kobold lázadásról. Szinte maratoni írás versenyt rendezett, amelyet én egész sokáig bírtam. Szinte 15 percig jegyzeteltem, mikor is feladtam és csak hátra dőlve körbe pillantottam a terembe. Mint ahogy arra számítottam már csak 5-en írtak. Jane, a két lökött, a Mardekár őrzője és Olsen voltak azok az elvetemültek, akik megpróbálták követni a professzor beszédjét és még azt papírra is vetni. A többiek egészen máshogy foglalták el magukat. Olivia a Jóslástan leckéjét írogatta, miközben néha unatkozva eldőlt az asztalon, Avery és Mulciber halkan nevetgéltek, miközben lemásolták Jane leckéjét. Előbbi több perc idegesítés után vette rá a lányt, hogy adja oda neki a feladatot. A másik barátnőm, Scarlett a körmeit nézegette, párszor megigazította a ruháját is. Megjegyzem, hogy ezt nagyjából 10-szer megcsinálta az első 2 percben. A többiekre leginkább eldőltek a padon és aludtak, mondjuk jobbat nem tudtak csinálni.

– Feladtad? – nézett rám Olivia mosolyogva.

– Fogalmazzunk, hogy nem vagyok még őrült, sem Hollóhátas – viccelődtem, mire a barátnőmmel felnevettünk.

Ekkor jómagam elkezdtem játszadozni a pennámmal, majd miután ezt meguntam elővettem a számmisztika tankönyvemet és azt olvastam. Belegondolva ennél unalmasabb dolgot nem is csinálhattam, így akkor. Nem is volt meglepő, hogy nemsokára azon kaptam magamat, hogy a tollammal játszadozom újra.