Vérfarkasok között

1.

A nevem Rose Robinson. 18 éves vagyok a szüleim 5 éve elváltak én akkor anyukámmal maradtam minden rendben is volt egészen 8 hónappal ezelőttig. Édesanyámnál csontvelő rákot diagnosztizáltak ráadásul utolsó stádiumban vették észre. Ezután még 7 hónapig küzdött az életéért de sajnos a végén nem ő győzött. Így kerültem édesapámhoz az óceán másik felére Európába pontosabban az Egyesült Királyságba Anglia egyik kisvárosába amely egy hatalmas erdővel van megáldva. Ez az egyetlen előnye a költözésemnek ugyanis imádom a természetet. Amíg anyu élt és még együtt voltak minden hétvégén kimentünk a kertünk végétől kezdődő erdőbe. Ott tanultam meg fotózni ugyanis anya fényképész volt az egyik legprofibb a szakmájába. Ezért kellett New Yorkba költöznünk anyával a munkája oda kötötte őt engem pedig ő kötött oda. Ezzel a költözéssel az elmúlt 5 évet hagyom a hátam mögött igaz nem mintha sok barátom lett volna magántanuló voltam mert anyának segítettem a munkájába ezzel ellentétbe itt suliba kell majd járnom. Emberek közé. Ráadásul végzősként ami duplán szívás egy összeszokott közösségbe bekerülni teljesen ismeretlenül. Van még időm ezen aggódni hiszen még csak július közepe van. Ebből a gondolatmenetemből a légiutas kísérő hangja rángatott ki miszerint megkezdjük a leszállást tehát a biztonsági öveket be kell kapcsolni a balesetek elkerülése végett. Miután a leszállás sikeres volt így a reptéren megkerestem apát majd amint minden bőröndöm meglett elindultunk Bourton on the water nevezetű kisvárosba ami innen a reptérről körülbelül 2-3 óra. Apu két évvel ezelőtt újraházasodott egy Mary nevű nővel aki hihetetlenül kedves és segítőkész. Útközben apa próbált beszélgetni velem de nem igazán voltam partner ebben.

-Tudom hogy ez most nehéz neked..-kezdte volna az ilyenkor szokásosnak számító vigasztaló szöveget de inkább közbe szóltam.

-Apa lehetne hogy csak csöndben utazunk és ha esetleg elaludnék felkeltenél ha oda értünk?

-Persze kincsem.-mondta kedvesen de láttam a csalódottságot a szemében.

-Köszönöm.-mondtam majd beraktam a fülhallgatót a fülembe és szép lassan elnyomott az álom.

Később arra keltem hogy apa rázogatja a vállaimat és boldogan meséli hogy Mary már meg is terített nekünk. Szép lassan kiszálltam a kocsiból utána megfogtam annyi cuccomat amennyit csak tudtam és elindultam a barátságos családi ház felé. Odabent Mary köszöntött engem kicsattanó örömmel.

-Szia Rose előkészítettem neked a szobát ahol régen is aludtál.

-Köszönöm Mary, fel is megyek rendben?-kérdeztem halkan.

-Nyugodtan ez már a te otthonos is mi ide lent várunk téged.-mondta kedvesen.

Én csak elindultam felfelé a lépcsőn a szobámba ami ahogy látom újra lett festve és pár új bútorral is gazdagodott. A berendezés ízléses volt egyszerű de nagyszerű én is így rendeztem volna be. Miután ezeket saját magamban kibeszéltem elkezdtem kipakolnia személyes holmijaimat mint például az anyával közös képeimet vagy épp a tőle kapott csecsebecséket. Miközben pakolásztam rengeteg emlék tört felszínre észre se vettem hogy mindeközben könnycseppek százai folytak le az arcomon. Még mindig nem fogadtam el és soha nem is fogom tudni elfogadni azt hogy ő már nincs velem de próbálok a szép emlékekre visszatekinteni. Mialatt végeztem a pakolással a Nap is lemenőbe járt már így gondoltam ideje lemenni enni valamit.

-Jó sokat várattál magadra te lány.-mondta apa nevetve jó kedve mondhatni rám is rám ragadt így elejtettem egy mosolyt én is.

-Jobb később mint soha.-mondtam mosolyogva.-És Mary milyen az új munkahelyed azt hallottam apától hogy szereted.-próbáltam kedves és érdeklődő lenni.

-Igen nagyon rendesek velem az irodában, könnyen befogadtak.-olyannyira belemerült a témába hogy majdnem fél órán keresztül csak erről beszéltünk. 2 óra múlva már kellően elfáradtam apáéktól elköszönve mentem fel a szobámba. Örültem hogy a szobához tartozott egy fürdőszoba mert így nem kellett megbeszélni ki menjen előbb fürdeni. Mire végeztem az esti rutinommal már 10-et ütött az óra. Így hát lefekvéshez készültem de még mielőtt az ágyamba kötöttem volna ki kinéztem az ablakon ami történetesen a hatalmas erdőre néz. Gyönyörű volt. Biztos vagyok benne hogy holnap első dolgom lesz kimenni bolyongani egy kicsit. Miután ezt megvitattam magamban lefeküdtem aludni.Másnap reggel mire felkeltem már senki nem volt a lakásba egyedül a konyhába találtam egy cetlit amit apu hagyott miszerint Mary fel 5-ig ő pedig 7-ig dolgozik és hogy a reggelimet a hűtőbe találom. Reggeli után felszaladtam a szobámba összeszedni magam hiszen már kíváncsi voltam az erdő mélyére.Így hát el is indultam bepakoltam magamnak a fényképező gépemen kívül üdítőt rágcsát és a rajzfüzetemet.