A múlt bűnei - beleolvasó

7.

Alexander megvárta, míg felgyullad a házban a villany, és csak azután indult el. Furcsa lakhelyet választott magának a nő. Akkorák itt a telkek, hogy a legközelebbi szomszédja is jó száz méterre van. Nem ilyen helyre képzelte, inkább egy csinos kis belvárosi lakásba. Oda valahogy jobban illene.

Tisztán emlékezett arra a napra, amikor az öccse először elhozta vacsorára a szülői házba Fannyt. Ő is otthon volt, valamilyen szünet lehetett a főiskolán. Akkor épp lázadó korszakát élte; az üzleti főiskola, ahová apja íratta, hogy megszerezze a megfelelő tudást a családi vállalat későbbi irányításához, borzasztóan untatta. Nem érezte jól magát a rákényszerített szerepben, de még nem szedett össze elég bátorságot, hogy kilépjen belőle. A frusztrációját így a környezetén vezette le. Fanny is kapott belőle ízelítőt azon az estén, ahogy a későbbi találkozásaik alkalmával is. Alexander nem volt büszke arra a néhány évére. Arra az estére pedig végképp nem, amikor megcsókolta őt.

Részegen állított haza, ami akkoriban gyakran előfordult, ám ezúttal ott találta Fannyt a nappalijukban. A lány egy könyvet bújt, és annyira izgató volt a pólóban és a rövidgatyában, amit alváshoz hordott! Az első pillanattól kezdve kívánta, de sohasem közeledett hozzá. Hogy is próbálkozhatott volna be az öccse barátnőjével?! De azon az estén az alkohol elködösítette az agyát, és nem törődött a következményekkel. Sok baromságot művelt akkoriban, de mind közül ez volt a legrosszabb. Megbocsáthatatlan.

Szitkozódva kanyarodott ki a keskeny, hegyi útról, és felhajtott az autópályára. Míg Exeter felé tartott, kényszerítette magát, hogy Fanny helyett a malomnál történt haláleseten töprengjen. A helyszínelők nem találták meg a férfi iratait, pedig alaposan átfésülték a patakpartot és a medret is. Persze előfordulhat, hogy a víz jóval távolabb sodorta azokat. Akár a tengerig is eljuthattak, és akkor örökre búcsút inthetnek nekik. Attól tartott, hogy ha nem jelentkezik senki a rendőrség felhívására, nem fogják tudni azonosítani az áldozatot, az ügy pedig bekerül a megoldatlan akták közé.

Alig húsz perc múlva beért Exeterbe. Lakása azon a részén volt a városnak, ahol az utcák még ugyanolyan keskenyek, mint a központban, de a házak már jóval lepusztultabbak. Hála a késői órának talált egy parkolóhelyet egészen közel az épület bejáratához. Lezárta a terepjárót, és felment a legfelső emeletre.

Annak idején az ingatlaniroda azzal igyekezett feldobni a hirdetést, hogy milyen szép a kilátás a lakásból. Való igaz, a nappali ablakából el lehetett látni egészen a katedrálisig, más előnyös tulajdonsága azonban nem nagyon akadt a hajléknak. Szűk volt, tele régi bútorokkal, amik nedves időben enyhe dohszagot árasztottak. Alexander akkor költözött be, amikor elkezdett a rendőrségen dolgozni. Egy ideje már ennél igényesebb lakhelyet is megengedhetett volna magának, de nem látta értelmét a költözésnek. Végül is, alig tartózkodik itthon. Minek béreljen drágább lakást arra a pár órára, míg alszik?

Kivett egy sört a hűtőből, és elnyúlt a kanapén. Legutóbbi partnere alig egy hete kérte az áthelyezését, és még nem akadt senki, aki a helyébe léphetett volna. A főnöke a nyári szabadságolásokkal magyarázta a csúszást, de az igazság az volt, hogy a kollégái közül senkinek sem akaródzott túl szorosan együttműködnie a megrögzötten munkamániás, „magányos farkas"-nak tartott nyomozóval. Persze, Arrington idővel majd biztosan talál egy lelkes újoncot, akit a nyakába varrhat, de addig még van pár háborítatlan napja, szerencsés esetben néhány hete.

Lezuhanyozott, aztán még sokáig feküdt ébren az ágyában, és bámulta a plafonon futó repedéseket. De nem az ügyön rágódott, mint általában, hanem Fannyn. Mindig is a vöröshajú nők voltak a gyengéi, de persze ez nem mentség arra, amit tett. A legrosszabb, hogy alkalmat sem kapott jóvátenni a hibáját, még csak bocsánatot sem kérhetett. Legalább annyi tartás lehetne benne, hogy ne folyton a nőn járjon az esze, ám amikor lehunyta a szemét, Fannyt látta maga előtt. Hosszú, vörös hajzuhatagát, olvadt karamella színű szemét...

– Bassza meg! – szitkozódott fennhangon.

Már tudta, hogy ma éjszaka sem fog sokat aludni.  

https://moly.hu/konyvek/jud-meyrin-a-mult-bunei