Cold and dark

Save me

Csend volt. És hideg. Fájt a kezem. A vérem megnyugtatóan cseppent a fehér csempére. Egyetlen fényforrásom a hold volt, amely bevilágított a fürdőszoba ablakán. Féltem. Teljesen egyedül voltam. Aznap elhatároztam, hogy megteszem.

Komótosan sétáltam szobámba. Fekete farmert és szintén fekete pulcsit kaptam magamra. Még utolsó búcsút vettem a háztól. Magamhoz vettem a kulcsomat, bezártam az ajtót majd lomha léptekkel elindultam a szűk utcákon. Lassan haladtam és sok helyen megálltam. Egy fagyizó volt ami ősz lévén zárva tartott. Anyával rengetegszer jártam abba a fagyizóba még kicsi koromban. Az emlékre elmosolyodtam. De mentem tovább.

A következő megállóm egy aprócska játszótér volt. Sorra törtek rám az emlékek:nevető gyerekek, aggódva figyelő szülők, de legfőképpen húgom mosolya. Észre se vettem szememből a könnycseppek megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Óvatosan beléptem a játékok közé mintha attól tartottam volna hogy elszaladnak az emlékek. Kezeimet végighúztam a korláton, a mászókákon, a hintáknál viszont megtorpantam. Újabb emlékek, újabb könnycseppek. Láttam húgomat amint szalad felém, kacagva. A szeretetteljes öleléseket, amit tőle kaptam suli után. A puszikat, az apró ajándékokat amiket tőle kaptam. Mindet megtartottam, még az ügyetlen csomagolásukat is.

Továbbálltam. Lábaimat ráérősen raktam egymás után. Majd egy kis idő után megláttam a jól ismert parkot, amit átszel a Han-folyó. A park széléhez érve lelassítottam. Olyan nyugodt volt ott minden.

Cseng volt. És hideg. Egyetlen fényforrásom meg mindig a hold volt. Telihold volt. Régen szerettem. De az megváltozott az évek során. A folyóhoz érve megpillantottam a már rég látott hidat. A híd nem volt magas. De a sodrás alatta erős. A közepén megálltam és elgondolkoztam. "Hogy bírtam ki eddig? Miért pont ők? Miért nem én?" Már a híd korlátján álltam. Lepillantottam a mélységbe és megnyugvás töltött el.

Ám valami olyasmi történt amire ne számítottam. Hirtelen két erős kar rántott vissza. Ha nem kapott volna el a földre zuhanok. De elkapott. Óvatosan letett a földre és egy szoros ölelésbe vont. Suttogását épphogy hallottam.

-Nem lesz semmi gond. Nem ismerjük egymást, de bármi bánt ez nem megoldás. Kérlek bízz bennem és segítek.

Ott tört meg bennem valami. görcsösen szorítottam pulcsiját és úgy sírtam. És ő csak várt. A hátamat simogatta bízva abban megnyugszom. Egy idő után sírásom alábbhagyott.

-Gyere sétáljunk.-mondta csendesen.

Hajnali 3 volt. A holdnak már nem volt olyan fénye így egy kissé sötét volt. Yoongi-mint azt később megtudtam- kitartóan hallgatott. Magam sem tudom miért, de meséltem. Amikor aznap reggel mosolyogva ültünk be a kocsiba. Amikor láttam a kamiont előttünk. Amikor  hallottam a duda hangját, anya sikítását, a nagy csattanást, később a szirénákat. Amikor láttam a szüleim testét holtan az aszfalton. Amikor láttam a húgomat a kórházi ágyon, orvosokkal körülvéve. Amikor hallottam a gép egyenletes sípolását, és ledöbbentem, hogy egyedül maradtam.

-Tudod Lisa. Nagyon örülök, hogy ezt mind elmondtad nekem. Mit szólnál ahhoz ha tartanánk a kapcsolatot? Én is egyedül vagyok. Bármikor átjöhetnél hozzám, szívesen látlak és Gaeul is biztos örülne neked.

-Gaeul?

-A cicám. Nagyon jól kijönnétek egymással.-mosolyodott el halványan.

-Köszönöm Yoongi. Nagyon köszönöm-bújtam hozzá.

Ez volt 2 éve. Akkor sose gondoltam volna hogy számomra létezik az a fogalom hogy "boldog jövő". Yoongi megmentett. Azóta átköltöztem hozzá. Eladtuk a házat amiben akkor laktam. Segített teljesen felépülni. A kezemen a sebek begyógyultam, pont ahogy a lelkemen is.

Mióta összeköltöztünk (ami szinte a kevésbé sem boldog találkozásunk után szinte rögtön megtörtént) teljesen megváltoztam. A hajamat átfestettem, sokkal nyitottabb lettem az emberek felé, és nem félek megosztani az érzéseim. A félsz hogy elveszítem a mai napig bennem van, de ő minden nap tudatja velem hogy ez sose fog megtörténni.

Igen ez a mi elrontott szerelmes történetünk. Egy törött szívű lány, és egy zongorista srác.  Így történt és semmit se akarok rajta megváltoztatni. Így jó most minden ahogy van. Mi hármasban. Yoongi, én és Gaeul. Bizony az a cicus tényleg szeret engem. Yoongi már nem egyszer volt féltékeny szegény kisállatra. Pedig ha tudná hogy nála jobban senkit se szeretek és senkit se fogok így ezen a földön. Szeretem őt. Yoongit. A mentsváramat. A hősömet. Az én kis cukorkámat.