Slytherin Prince |Drarry|✔✔

ötödik fejezet

—Na, hallgatlak. –a szőke keményen nézett a kis hős szemébe.

Megbántva érezte magát, hisz hallotta a fiú összes szavát nemrégiben. Neki is nehezére esett bevallani, de összetört a szíve.

Bolond, hogy gondolhattad, hogy a nagy Harry Potter pont beléd, az ősi ellenségébe, Draco Malfoyba fog beleszeretni?

A mardekáros mély levegőt vett, majd a legátláthatatlanabb mosolyát előkaparva meredt a még mindig enyhén sokkban lévő szemüvegesre. Harry nem úgy tűnt, mint aki a közeljövőben meg fog szólalni, így Draco minden mindegy alapon, sarkon fordult és visszament a Roxfort épületébe.

Hát ez fura volt.

Tért magához a túlélő, Draco távozása után. Maga sem tudta mire vélni előbbi viselkedését. Egyszerűen ahogy meglátta a szőkét, leblokkolt. Nem tudott másra összpontosítani, mint a póló alól kilátszó fehér bőrre, a hívogató ajkakra és a másik kívánatos kulcscsontjára. Egyszerűen nem ért el a tudatáig mit formál párnácskáival az előtte lévő. Olyan volt, mintha agyát ellepte volna egy köd, egy végeláthatatlan, rózsaszín köd, amely a mardekáros távozása után felszállt, így Harry visszatérhetett a valóságba.

Talán ez lehet a szerelem?

                        ___________

 

Késő este volt már, a Roxforton belül mindenki nyugovóra tért. Vagyis majdnem mindenki, ugyanis Harry nem tudott aludni. Folyamatosan forgolódott, lelki szemei előtt a szőkét látva, ahogy nyakát csókolgatja a könyvtári polcnak támaszkodva. Szégyellte magát, hogy erre gondol, hisz undorítónak találta, hogy egy gyönyörű lányt mondhat magáénak ő viszont a saját nemébe tartozó egyénhez vonzódik.

Bár, ez már nem csupán vonzalom volt, hanem annál több, de ezzel Harry nem akart tisztában lenni.

Szörnyű ember vagyok...

Felkelt puha ágyából, és előkereste a Tekergők térképét.

Draco Malfoy, Draco Malfoy, Draco Ma... Áh itt is van. Mit keres Draco ilyenkor a könyvtárba? Aludnia kéne, mint a többi diáknak. Jobb, ha ennek itt és most utána járok.

Eközben a könyvtárban

Draco szemei ólomsúlyuak voltak, de nem engedhette meg magának a pihenést,  hisz dolgozatot ír báitaltanból, s mivel konkrétan ő a sötét oldalon állt, mindent ezerszer jobban számon kérnek tőle. Nem hibázhat, ezért annak ellenére, hogy fáradt muszáj tanulnia. Be kell bizonyítania, hogy ő több, mint egy ex rosszfiú, hogy megváltozott és hiába Granger után ő az egyik legjobb tanuló, meg akarja mutatni, hogy többet tud, még ennél is. Azt akarja, hogy anyja büszke legyen rá.

Azt akarom, hogy Harry büszke legyen rám.

 A kopott, rozoga asztal telis tele  volt bájital receptekkel és különböző, vaskos könyvekkel. Egyedül tartózkodott a könyvtárban, mindenki aludt... Vagyis ő azt hitte, viszont az egyik pillanatban egy reccsenést hallott. Halkan felsikított a hangra, mert igen, nem egy Malfoyhoz illő, de megijedt. Nem tudta kire számítson, így előkaparta tallárja zsebéből pálcáját és támadópozicióba állt, felkészűlve az esetleges támadásra. Lépéseket hallott, melyek egyre közelebbről jöttek

3...2...1...

—Incarcerandus!– Draco nem gondolkozott, ahogy meglátta a hangok tulajdonosát reflexszerűen kimondta a kötöző ártást.

—Merlinre, te megvesztél? Miért kötöztél meg?– a griffendéles tehetetlenül vergődött a földön, összegabalyodott végtagokkal. Próbált kiszabadulni, de nem sikerült neki.

—Harry? Te vagy az? –Malfoy szemei kikerekedtek, nem hitte el amit lát.

Én most kurvára kikötöztem Harry Pottert.

—Nem te varázslók szégyene, McGalagony vagyok...

—Most, hogy mondod, én látom a hasonlóságot.–merengett el a szőke, a kiszolgáltatott szemüvegest nézve.

Hogy nézhet ki ennyire kívánatosan?

—Szörnyen vicces vagy Malfoy.  Na gyerünk. Oldozz el szépen. –Harry borzalmasan mérges volt, nem ínyére való a helyzet, az már biztos.

Bár ha egy ágyban lennénk akkor talán... Na ezt most fejezd be!

—És ha nem? –Malfoy ne most kekeckedj.

—Ol-dozz el! –szótagolta el kimérten a földön fekvő, hátha Draco csöpp agyáig így jobban eljutnak a szavai.

—Tudod Potter, ez a helyzet kedvemre van. Éjszaka egy sötét könyvtárba, kikötözve, bármit csinálhatnék veled.–elmélkedett hangosan a szőke, mire Harryben megállt az ütő. Elfelejtett levegőt venni is.

—Na ne szórakozz Malfoy. Inkább mondd ki azt a kibaszott ellenátkot!

—Ejnye Harry. Hát hol a jó modor? Talán még ha szépen is kérnéd. –húzta kacér mosolyra ajkait a szőke, tovább ingerelve a griffendélest.

—ENGEDJ MÁR EL BASSZAMEG! – ordította el magát Harry, mivel már a türelme kezdett véges lenni.

—Egy csók.

—Hogy mi? – a fekete hajú hangja olyan magas frekvencián szólalt meg, amit még soha életében nem hallott eddig. Meglepődött.

—Jól hallottad, egy csók az ára, hogy elengedjelek. – vonta meg a szürke szemű vállát, majd kíváncsian nézte a tehetetlenül vergődő Harryt, aki továbbra is rángatózott, abban reménykedve, hogy a kötelek elszakadnak. De erre semmi esély nem volt. —Mikor adod már fel? – kérdezte egy idő után, mikor már kezdett unalmas lenni a Harry Potter VS kötél harca.

—Soha! Én bizony isten meg nem csókollak! –ellenkezett továbbra is, kifulladva Harry, de ekkor Draco felállt, leguggolt elé, állát felemelve pedig kényszerítette a másikat, hogy szürke szemeibe nézzen.

Megnyalta alsó ajkát, majd éhesen rátapadt a kissé izzadt, kikötözött fiú párnácskáira. A sebhelyes  kezdetben ellenkezett, viszont hamar feladta a harcot. Tagadhatatlanul élvezte a szőke csókját, ennek pedig hangot is adott. Erőtlenül belemorgott a  csókba.

—Nos, így sem gondolod meg magad? –vállt el egy pillanatra a fekete ajkaitól.

—Oldozz el és... Meg... megcsókollak.– sóhajtott fel kissé rekedtes hangján.

Draco amilyen gyorsan csak tudta, kioldozta Harryt, aki, ahogy újra tudta mozgatni tagjait rávetette magát a szőkére.

Draco a földön ült, hátát a falnak támasztva, Harry pedig két oldalt pihentetve lábait, ellensége ölében helyezkedett el. Levegővételnyi időt sem hagyva, újra falni kezdték egymás ajkait. Draco, Harry pólóját markolászta, a griffendéles pedig minél közelebb préselte magát a szőkéhez.

—Mondd csak, szabad ezt nekünk?

—Bizonyára nem, de egy romlott világban, ez kit érdekel?