Szerelem a Pál utcában

Extra fejezet - Bársony

A karcsú, szép tollat belemártja a tintatartóba, kissé megforgatja a sötétkék tintatavacskában. Mielőtt a füzet lapjához érintené, a toll hegyét az itatós fölé tartja, és vár, hátha könnyezni óhajt. Boka valami házi dolgozatot ír. Már órák óta csinálja. Geréb a heverőn terpeszkedik, és a szemét mereszti. Erre a látványra egyszerűen nem tud ráunni, mert ilyenkor Boka a füzete fölé hajol. Hajából kócos fekete tincsek szöknek a homlokába. A nagy koncentrálásban ajkai finoman szétnyílnak, olyanok, mint a rózsaszirmok. Szempillái hosszú árnyékot vetnek a sok tanulástól sápadt arcára. Ingujja könyékig fel van tűrve, csuklóján kirajzolódik az a hosszú kékeslila ér, amelyet Geréb annyira szeret érinteni, mert dobog az ujjai alatt. Gallérja köré nem szorul nyakkendő. Inge legfelső gombja kibújt a gombjukból, és pajzánul mutogatja Boka mellkasának egy töredéknyi bársony fehérségét.

Bársony. Geréb megtapogatja zsebében a színházjegyeket, közben arra gondol, hogyan mutat majd Boka a piros bársony környezetben. Négy éve álmodozik erről. Várjunk csak! Utánaszámol. Ha a szerelembe esést is beleveszi, és azt a napot is hozzáadja, amikor először hívta Bokát színházba, akkor már kerek öt éve. Az bizony nagy idő. Geréb száján elégedett mosoly terül el. Öt éve szereti Bokát, és többé-kevésbé Boka is öt éve szereti őt. Akármennyire megszokta a fiú közelségét, ez a tény még mindig egy csoda.

Geréb felül. Kihúzza magát, megköszörüli a torkát, aztán nem mond semmit. Csak ül karba tett kézzel, és tovább bámul.

Ezeket a színházjegyeket nem lehet csak úgy átadni, hogy tessék, nézd mim van! Ide ünnepélyeség kell. Nem szónoklat, sem levél, de mégis valami. De mi? Geréb felsóhajt, gondterhelten tenyerébe temeti arcát. Ha Bokáról van szó az élet rettenetesen bonyolulttá válik, kész útvesztővé, és egyszerűen nem lehet benne megtalálni a megfelelő szavakat.

Boka órák óta érzi magán a kitartó, egy pillanatra sem tágító tekintetet. Egyből kiszúrta, mert neki a hátán is van szeme. Mindent lát és érez, és néha az kívánja, hogy bárcsak sokkal kevesebbet látna és érezne, mert akkor az élet sokkal könnyebb lenne. Például írhatná teljes lelki nyugalomban a házi dolgozatát, ahelyett, hogy lassan félórája már csak ugyanazokat a szavakat veti papírra, hogy úgy tűnjön, mintha tanulna. Aorta. Vena cava superior. Vena pulmonalis. Atrium dextrum, Atrium sinistrum. Valva bicuspidalis. Valva tricuspidalis. Valva aortae. Ventriculus dexter. Ventriculus sinister. Azaz szív.

Mi a csudáért bámul így rá Geréb? Amikor így bámul, akkor mindig valami marhaságot forgat a fejében.

Boka aggodalmasan sóhajt fel. Belemártja tollát a tintába, és írja, egymás után az ő megfontolt gyöngybetűivel: Szív. Szív. Szív.

Geréb haja szőkébb, mint valaha. Rejtély, mi okból csillog egyre szebben rajta a napsugár, mert hát már réges-régen elkápráztatta. Boka nem mer a fiúra nézni, mert akkor kiderülne a fejében forgatott marhaság. Különben is, ritka és becses az olyan alkalom, amikor Geréb hallgat. De ez akkor sem mehet így tovább sokáig! Hamarosan elfogy a füzet és a tinta is.

Boka leteszi a tollat. Nyújtózik egyet. A mozdulat eredményeképpen ingén kigombolódik még egy gomb.

– Pfhúúú! – sóhajtja.

– Elfáradtál? – kérdi Geréb, és feláll, majd visszaül a kanapéra.

Valami baj van! Geréb döntésképtelen! Boka úgy érzi, soha még ilyen fáradt nem volt. Csodálat tárgyának lenni rendkívül kimerítő tevékenység.

– Főzök egy kis teát – jelenti be, és indul a konyha felé. – Kérsz te is?

– Kérek. – Geréb vidáman pattan fel. Boka nyomába szegődik. Nem veszítheti szem elől egy pillanatra sem, mert a pillanatok fogynak, ugyanis az élet véges.