Smaragdmezők

3. felvonás - Ne várj romantikát!

***

Jhidra nem igazán vesztegette az idejét: amint a palotaőrök elkísérték a hercegnőt édesapja betegágyához, ő maga is útra kelt. Lady Gemmától eltérően őt csak egy testőr kísérte, ki maga is shakh származású volt, s inkább dísz szerepét töltötte be Jhidra oldalán, mintsem valódi védelmezőét. A melegebb birodalomból érkező harcosok természetesen mind kitűnő kiképzést kaptak, azonban ezen a téren maga a társalkodónő sem panaszkodhatott. Sietős léptekkel hagyta el a szalon környékét, fennhangon átkozva az elefántcsontszín ruhakölteményt, mely minden lépését fenemód akadályozta.

– A nagyherceg már várja, hölgyem – engedte meg magának a megjegyzést az őr shakh nyelven, mire Jhidra válasza csupán tulajdon nyelvének ideges csattanása volt. Nagyon is jól tudta, hogy megérkezett a herceg, ahogy azt is, hogy már várja őt. Az utasítást még azelőtt megkapta, hogy részt vett volna azon a felettébb bájos teadélutánon.

Az udvarban mindenki úgy ismerte az idegen származású hölgyet, mint Lady Gemma társalkodónőjét, s leendő királynéi udvartartásának legújabb nemeskisasszonyát. Hűsége azonban elsősorban saját országához kötötte – jobban is, mint ahogy azt a devoni hercegnő gondolta volna. Jhidra már azokban a hónapokban is jelentéseket tett Ishqandar hercegnek, mikor az még Shakhiában volt, éppen ezért nem sok minden lephette meg a férfit, mikor az egy hónappal ezelőtt a vestmari udvarba érkezett, hogy elvegye menyasszonyát. Jhidra nem csak a hercegnő, de a herceg felkészítésével is egyaránt törődött, s csupán az őt a vestmariakhoz fűző puszta ellenszenvéből eredően nem érezte emiatt kellemetlenül magát. Az igazság az volt, hogy megkedvelte a hercegnőt ebben a pár hónapban, de hercege első parancsára bármikor ugrott volna – még ha egy napon ez azt is jelentette volna, hogy el kell árulnia úrnőjét.
Mire a Lady és az őrök a széles erkélyre értek, a nagyherceg már egy jó ideje szemlélte az alatta elterülő kertet, valamint a távolban magasodó Óvárost. A megrögzött katona még a ráerőszakolt vestmari viseletben is olyan mereven állt, mintha cöveket nyelt volna. Bizony, a száműzött hercegnek büszkesége minden utolsó morzsájára szüksége volt, ha át akarta vészelni az aznap esti összejövetelt, ahová hivatalos volt mindenki, aki csak számított Vestmarban és azon túl. A legszurtosabb cselédtől kezdve a leggazdagabb uraságig mind az apja bábjának nézték őt, és egyelőre jobb is volt így – de ez nem jelentette azt, hogy nem fájt Ishqandar becsületének a „Lord" előtag.
Amint a közeledő léptek zajai megállapodtak mögötte, tudta, hogy a hölgy kísérői a szokáshoz híven formális bemutatásba fognak kezdeni. Hagyománytisztelő ember lévén ezt rendszerint meghallgatta, de ezúttal még azelőtt félbeszakította az őrt, hogy az az első szó végére érhetett volna. Ma nem volt türelme a formaságokhoz, így még csak ahhoz sem vette a fáradságot, hogy a katonák felé forduljon, és háta mögött összekulcsolt kezeit is csak egy elbocsátó intés erejéig szabadította ki egymásból. A félbeszakított őr megütközve próbált érzelmeket kiolvasni a herceg tarkójából, majd társával beleegyező pillantást váltott, és a kíséret egy tisztelgést követően az irodán keresztül távozott. Az udvar kezdett hozzászokni a herceg illékony hangulatához, de egyelőre még senki sem igazodott ki rajta jobban, mint a nagyhercegnő túlképzett társalkodónője, Jhidra.
Miután a katonák léptei elhaltak, Andar végre oldalra fordította fejét, hogy szintén fejhajtással üdvözölje a nőt. Már abban az ünnepi egyenruhában feszített, amelyet az estély folyamán kell majd viselnie.
– Remélem, megbocsátod, hogy a szokásos renden kívül hívattalak ide – szabadkozott higgadtan, és maga is az idegennek tetsző kert felé tekintett. Maga sem tudta volna megmagyarázni, hogy miért hívatott Jhidra után oly' sürgősen, de az előbbi kirohanása után jelentős könnyebbséget hozott számára egy ismerős arc jelenléte. Nem állt szándékában tanácsadóihoz fordulni, akik minden adandó lehetőségnél megpróbálták zsinóron rángatni, Ishrah-nak pedig abban a félelemben nem írhatta meg valós gondolatait, hogy levélváltásaikat valaki lehallgatja. A párbaj óta ellenségek vették körül, akárhová is ment, így a palotában Jhidrán kívül nem bízhatott meg senkiben.