Éneklő érzelmek

1.fejezet

Ma szombat van. A programom a következő: elmegyek futni, tanulok, takarítok és este megnézem a "Hangolj rá!" válogatóját az anyukámmal. Amióta az eszemet tudom mindig nézzük. 4 éve még apám is ott ült szombaton a képernyő előtt, de lelépett valami csajjal Dubaiba. Rengeteg sebet ejtett rajtam, de anyámon talán többet. A nővérem, Alexa már ballagott a gimiből mikor ez történt. Felhúzott Pestre az orvosira. Jól tette. Én is mentem volna. Úgyhogy ilyen ez a szombat már 4 éve. Anyukámat sose akarom megbántani azzal, hogy nem nézem vele. De már annyira unalmas, hogy elalszom rajta. Bármit megtennék érte. Ez az eset minket hárman, anyát, Alexát és engem, annyira összekovácsololt, hogy mi lettünk így a kis hármasunk, egymás legjobb barátai. Jó, azért vannak a suliban barátaim, de értitek. Ők azért biztos pontok az életemben, bármi történjék. Apámmal már 4 éve nem voltam hajlandó beszélni. Elég óvodás módjára játszom még most is, de van az a pont hogy (elnézést a csúnya szóért), de leszarom. A legaljasabb módon hagyott itt minket a pöcegödörbe. Nehéz volt kimászni belőle. De áldom a Jó Istent, hogy sikerült. Édesanyám, egy nagyon jól menő cukrászdát vezet, a belvárosban. Nem panaszkodhatok. Minden megvan ami kell az életünkhöz. A gimnáziumot idén fogom befejezni, úgyhogy lépek én is Pestre az orvosira. Egész gimnazista éveim alatt, mindig azért güriztem, hogy felvegyenek ösztöndíjjal. Valószínű, hogy sikerülni fog. De azért szombatonként lefogok járni anyához és megnézem a műsort. Na, de most még itt vagyok. Itt ülök a szobámban, és 17:00 van. Egy óra az első válogatóig. Ez az egész annyira vonz, mint egy foghúzás, de remélem kellemesen csalódhatok. Nem akarok hazudni magamnak: 2 éve ezt mondogatom.