Szabadnak lenni (Harry Potter ff.)

3:Lucius Malfoy

– Vanda és amúgy évfolyamtársad te lökött! – kiáltotta még vissza Olivia, majd velem együtt kilépett a fülkéből. Ekkor én csak pár kérdő pillantással ajándékoztam meg, hogy elmagyarázza pontosan mit is akar, viszont ő néma csöndben haladt keresztül a vagonokon, mintha nem esett volna le nekem, hogy csak kifogásként említette a lányokat.

– Mi van Olivia?! – kérdeztem bosszankodva tőle.

– Szívesen! – felelte megtorpanva a barátnőm. – Így nem kellett még jobban beégned Lucius előtt.

– Nem nagyon érdekel – vágtam rá azonnal.

– Aha – nyújtotta el az utolsó ,,a" betűt – Csak azért aludtál összebújva vele egész úton, mert nem érdekel.

– Véletlen volt – feleltem, majd megkapaszkodtam a vonat falában, mivel elkezdett lassítani az egész szerkezet.

– Nekem nem tudsz hazudni. Nyáron sem hittél nekem, amikor azt mondtam sokkal többet foglalkozik veled, mint amennyit szokott. Most pedig a karjai között feküdtél egész úton, miközben ő simogatott téged! Ezután ne mondd nekem, hogy nincs semmi köztetek, mert esküszöm kitépem Rabastan összes hajszálát.

– Tényleg, ha már Rabastannál tartunk, mikor fogsz neki adni egy esélyt? Teljesen beléd van zúgva. Még azokat a béna bókjait is mondja neked 3. óta – pillantottam hátra, miközben éppen az egyik ajtó felé siettem.

– Tereled a témát! – szólalt fel hangosan, mikor belevágott az elsőévesek tömegébe. – Húzzatok már innen! Nem fértek ki egy nyamvadt ajtón se?! – prüszkölt idegesen a barátnőm, mire csak a szememet megforgattam mosolyogva.

– Esküszöm ki kéne rád akasztani egy táblát, hogy ,,Vigyázat! Örült Mardekáros a láthatáron." – ugrottam le a vonatról, majd körbe pillantottam a pályaudvaron.

Az egész hely tömve volt gyerekekkel. A nálam jóval kisebb elsősök fejüket balra jobbra forgatták, mint valamilyen kerge bagoly csorda. Az óriás vadőr nekik kitartóan kiáltott és integetett, bár már kívülről is igen nevetségesnek látszott ez, így nem is fordítottam felé akkora nagy érdeklődést. Inkább a barátnőm után fordultam, aki alig türtőztette magát, hogy pálcát ne rántson és ne átkozzon el valakit. Én is utat törtem magamnak, bár nem nagyon érdekelt egyetlen gyerek sem, aki velem szembe jött. Kíméletlenül löktem el azokat, akik elém jöttek. A végén meg is lett a sok lökdösődésnek az eredménye, mivel szinte elsőnek jutottunk ki a hatalmas tömegből.

– Szerinted hol lehetnek? – nyújtogatta a nyakát a Olivia. A barna hajú lány velem sem járt több sikerrel, mivel én sem voltam 20 centivel magasabb nála, csak nagyjából 4-gyel. Tekintetemet visszavezettem a tömegre, ott pedig 2 lányt kerestem, Scarlettet és Janet, de sehol se láttuk őket. Egyre inkább áramlottak el a felsősök mellettünk, akik között felfedezni véltem Luciust és az ő majom társaságát. Az eltelt 10 perc alatt eléggé megszaporodtak, több fiú is követte a szőke mardekárost, többek között Rabastan és Thomas is. Ezenkívül még rengeteg ismerős arc ment el mellettünk. Nemsokára feltűnt Lily Evans és kicsi Griffendéles csapat is.

– Gyáva cicusok a láthatáron – szólaltam meg gúnyosan, mikor észrevettem az évfolyam társainkat. Ekkor nyávogott egyet jó hangosan Olivia úgy, mint egy macska. Ezt jó párszor elismételte Mardekáros társam, amivel felhívta a körülöttünk lévők figyelmét, ahogy a gyáva oroszlánokét is.

– Vigyázzatok cicuskáim nehogy megegyen a kígyó! – ordította el magát Olivia, mire nevetve, de elkezdtem sziszegni. Majd megfogtam Olivia torkát, barátnőm erre eljátszotta a halálát. Miközben színészkedett hangosan nyávogott, mint egy kétségbe esett macska. Én pedig csak sziszegtem. A végén már nem bírtuk ki elnevettük jó hangosan magunkat és ránéztünk a lányokra, akik meglehetősen dühösnek tűntek.