Halandó életem után

Az új élet kezdete

-Ki vagy? És én...én?-önkétlenül a torkomhoz kaptam a kezem. Gyorsabban, mint, hogy azt egy közönséges ember egyáltalán láthatta volna. Normális esetben a hideg levegőtől fáznom kellett volna, hiszen ősz vége van. És én mégsem fázok.
-Mindent megmagyarázok. A torkod kaparó fájdalma a szomjúság, de ne aggódj ezen segíthetek.-féloldalasan elmosolyodott, nem is tudom, talán kissé gonoszan.
-Mit akarsz tőlem?-összeszorított fogakkal kérdeztem a dühtől már-már remegett a testem. Mély hörgés hallatszódott a torkomból. A férfi azonban csak elmosolyodott, s még egy lépést tett felém.-ne gyere közelebb.-önkéntlenül újra a torkomhoz kaptam a kezem, mert a fájdalomtól már legszívesebben zokogtam volna, de nem csordult ki egy könnycsepp sem a szememből.
-Én segíthetek rajtad.-válaszolta lágyan. Nem akartam egy vadidegennel tartani. Nem tudom mi történik velem, és azt sem, hogy hol vagyok, de az elviselhetetlen fájdalom egyre csak erősödik. A hold fénye megvilágítva a tengert, igazán kellemes hatást nyújtott. Talán kicsit megnyugtatott, hogy tiszta fejjel gondolkozzak, már amennyire tudok.-én elmulaszthatom a fájdalmad.-erre felkaptam a fejem, s a tengerről a szemem Demetrire futott. Vele tartottam hát.-csak kövess.-parancsolta egyhangúan, s azzal mintha egy fénycsíkká olvadt volna. Elfutott. Utána iramodtam hát, a talpam mintha elvált volna a földtől, s mintha a gravitáció megszűnt volna létezni. Meghökkenve figyeltem meg, hogy mindent tökéletesen hallok, s látok. A fák leveleinek erezetét több méterről is tökéletesen látom. A férfi úgy öt percnyi futás után megállt egy kihalt utca sarkában.
-Látod azt a lányt?-mutatott egy magassarkúban tipegő miniszoknyát viselő, hosszú derékig érő hajú lányra.
-Ez egy...
-Pontosan. Jó étvágyat.-mosolyodott el ravaszan. A torkom a szóra valósággal lángolni kezdett, s bár nem tudom honnan tudom mit kell tennem, de a lány felé vetettem magam, s még mielőtt a sikoly átrepesztette volna a fülemet, a nyakába haraptam, s a sűrű meleg folyadék enyhítette a torkomban izzó fájdalmat. S miután végeztem a lánnyal, ébredtem rá mi is vagyok valójában.
-Ilyen nem létezik.-ráztam a fejem.
-De igen kicsi lány. És most hazaviszlek.
-Hova?-kérdeztem szúrós pillantással.
-Egy klánhoz. Az én klánomhoz. Segítünk neked. Befogadunk.
-Ki tette ezt velem?
-Mindent megmagyarázok, de gyere velem haza.-artikulálva ejtette ki a haza szót, de egyébként is tökéletesen lehetett hallani hibátlan beszédét. A szívem igaz nem dobogott, de a hulla láttán összerándult. Gyilkoltam. Sírni akartam, de a könnycsepp melyre vágytam nem jött, hogy segítsen, és eljuttasson a megkönnyebbüléshez. Tényleg megöltem valakit. Kiszívtam a vérét, s azzal együtt a lányból az életet is. Szörnyeteg vagyok. Mi történik velem?!
-Rendben.-válaszoltam kétségbeesetten, azzal futva követtem őt egész álló éjszaka.