Yu Yu Hakusho - Egy Valentin nap története.

Egy Valentin napi mini történet

 A legelső közös Valentin napom, amit „Yusukéékkal töltök"idézőjelben elég furcsára sikerült. Főleg azért, mert kedves Yusuke a fogadott bátyám Keykoval, Kurama nem tudom, hol lehet talán Alexey -el van valahol. Kuwabara tuti megint Yukinát akarja befűzni. Na, aztán hogy Hiei mit csinál, arról meg inkább hagyjuk a véleményemet. A lényeg, hogy éppen egyedül ücsörgök az egyik parkban az egyik padon a kérdés viszont az, hogy mégis mit csináljak? Ráadásul... Hiei sincs itt, mert letelt az a bizonyos három nap már bánom, hogy letelt.
-Koenma adhattál volna többet is! – Dohogtam ki. – Főleg hogy most egyedül töltöm ezt a napot... mindegy. – Sóhajtottam, majd végül felkeltem és elindultam az egyik mellékúton. Voltaképpen fogalmam sincs, mit is akartam ezzel tulajdonképpen, de aztán végül még a főutak közelébe se nagyon akartam menni. Nem érdekeltek az andalgó párok, sőt az sem, hogy mennyire vannak egymásba gabalyodva, inkább a sötét eldugott sikátorokat részesítettem előnyben és azt, hogy minél előbb az egyik barátomhoz, Gáborhoz érjek, talán neki kiönthetném, a lelkem búját-baját meg hát legalább együtt tölthetném valakivel a mai napot, amikor azonban odaértem az ajtón egy üzenet fogadott, nem volt otthon, mert elment egy nővel. Na, tessék, még neki is van másik rendes barátnője, na erre, elindultam Gergő felé de ő sem volt otthon.No ezek után, inkább letettem az őket hajkurászásról is, és elindultam ismét az egyik sikátorban, amikor véletlenül belebotlottam valamibe és hanyatt vágódtam a mocsokba szép kilátások mondhatom. Egy Kiálló valamiben estem el, és amit persze nem éreztem azonnal az, az volt, hogy egy üveg állt bele a lábamba, amikor azonban megéreztem, hogy valami csordogál a bokámon akkor tudtam meg mi is az, valahogy kénytelen voltam elbotorkálni az egyik kórházig, ami szerencsére ugyan fájdalmasan, de sikerült, végül benntartottak, mert a lábamból ki kellett operálni a mini szilánkokat. Bár csak pár órát voltam benn mégis éveknek tűnt, azt mondták, hogy vigyázzak a kötésekre és cseréljem, aztán utamra bocsátottak persze saját felelősségre. Utáltam a kórházakat, így kinyávogtam, hogy hazamehessek. Szerencsére a ruháimat addigra elintézték és már tiszta göncben indulhattam útnak, illetve egy jó adag fájdalomcsillapítót is belém adagoltak szóval jóformán semmit sem éreztem abból ami történt a lábammal, hát nem találkoztam senkivel az tény, mindenki inkább a csokikat vásárolgatta a barátnőjének vagy virágot. Lassan-lassan ezen a környéken mára srácok sem várnak White Day -ig. Megálltam az egyik kirakat előtt ahol éppen ajándéktárgyakat lehet vásárolni, majd be is mentem, hogy közelebbről megnézzek ezt meg azt, néhány órával később kiléptem az üzlet ajtaján egy kisebb tasakkal a kezemben,de aztán csak felsóhajtottam, behunytam a szemeimet mire hirtelen eltűnt a tasak a kezemből, furcsának találtam, mert ez elég szokatlan, aztán nem foglalkoztam vele inkább többet. A lényeg az volt, hogy reméltem, hogy az ajándék a címzettnél fog kikötni,bár nem kellett reménykednem tudtam, hogy ott kötött ki, végül zsebre vágott kezekkel indultam hazafelé és nem törődtem semmivel magam körül. Inkább a főbb utakat választottam, mert ott hamarabb érek haza, aztán amint a lakáshoz értem csak bevágódtam az ajtón és végül a nappaliban a kandalló elé telepedtem egy forró gőzölgő teával, hogy elmerülhessek a lángok játékában.
-Látom, észre sem veszel halandó. – Felel mire megugrottam.
-He, nem azt mondtad, hogy látni se akarsz? – Kérdeztem rá mire felhúzta az orrát.
-Elég is volt nekem az a három nap veled halandó.
-Akkor most mit vagy itt, eddig úgy volt, hogy elhúzol az alvilágba nem, akkor mit keresel még mindig itt?
-Mi közöd neked hozzá, hogy én hol akarok lenni?
-Semmi... pontosan ezért furcsállom, hogy pont itt... – amikor viszont megláttam nála a dobozt elbújtam volna akár a föld alá is.
-Ez meg mégis mi halandó, és mért pont nekem?
-Csak... semmi extra... gondoltam veszek neked valamit és kész.
Persze a fejem az vörösebb volt még a tűz legvörösebb lángjánál is, ekkorát kamuzni, bár ő úgyse értené az egészet, úgyhogy ez reméltem beválik. Nem szólt egy szót sem csak rám nézett majd kinyitotta az ablakot és eltűnt, mint a kámfor, csak vállat rándítottam majd ismét a teámra fókuszáltam és lassan belekortyolva visszafordultam a tűz felé, aztán csak elmosolyodtam. A nap már lebukott a hegyek mögé, amikor felkeltem a kanapéról és a poharamat letéve a tűz mellé sétáltam, hogy tegyek még rá néhány hasáb fát, aztán úgy döntöttem, hogy inkább idekinn alszom a szobám helyett, úgyhogy kiszenvedtem a futonomat a szobából meg egy lepedőt és ott ágyaztam meg magamnak a tűz mellett a nappaliban. Kicseréltem a lábamon a kötést majd a lábam alá raktam egy külön kispárnát és végül elheveredtem a tűz mellett. Aztán alig, hogy elszenderedtem éreztem valami hideget fújni valahonnan, de nem tudott izgatni, hiszen a tűz melegített ugyanúgy, aztán abbamaradt és én összegömbölyödtem,mint egy kisgyerek, végül teljesen elmerültem az álmok birodalmában. Amit láttam az pedig az volt, hogy Hiei az ablakomban ül itt a nappaliban, s az ajándékom már a rendeltetési helyén pihen s Hiei arra gondol, hogy ekkora hülye halandóval még sosem hozta össze a sors, mint amilyen én vagyok, s közben egy ideig engem figyel majd az ablak felé fordulva a fenn tündöklő holdat és csillagokat kezdte el figyelni.

Nos...azt azért elmondhatjuk, hogy ugyan semmi közös nem volt a Valentin napban, de azért mégis jól végződött valamelyest. ^^