___
❦
Úgy bámultam az ablakon végigcsordogáló cseppeket mintha bármi érdekesség lenne bennük. Port Angelesben ez nem ritkaság, sőt.
A biológia tanár hangját elmém gondosan kizárta és csak az üveg tompa kopogására összpontosítottam.
Az ablakon túl, jóval messzebb az iskolától húzódott az erdő örök zöld jelöletlen határvonala...
-Miss Born. - nevem hallatára szélsebesen kaptam fejem a terem másik végében szobrozó nő felé, aki várakozva nézett rám.
Kínomban tarkómhoz emeltem kezem majd az előttem elterülő füzetre pillantottam amibe az óra folyamán semmit nem jegyzeteltem.
-Elnézést, mi volt a kérdés?- félve pillantottam a negyvenes éveiben járó nőre. Amint szembesültem haragos tekintetét rögtön tudatosult bennem, hogy milyen tiszteletlen voltam. A hét folyamán nem ez az első eset, hogy teljesen más felé bóklásztak a gondolataim a figyelmemmel rovására. Ha ez még egyszer bekövetkezik már biztosan megbuktat év végén biolágiából.
Előttem többen is kuncogtak, ezzel ellentétben jómagam legszívesebben most nyomban elásnám magam.
-Én ugyan semmit nem kérdeztem kisasszony. Az kértem, hogy olvassa fel hangosan, hogy milyen megfigyeléseket jegyzett fel az egér boncolása közben a mai óra folyamán.- leplezett dühöt véltem felfedezni hangjában, ami ennél a nőnél már régen rossz, én már csak tudom.
A pad oldalán elhelyezkedő kis akváriumra pillantottam ahol még mindig ott volt a két kis állat.
Néhány szempár helyett mostanra már az egész osztály engem vizslatott bágyadt szemükkel.
Hirtelen úgy éreztem mintha ez a nagy terem teljesen összement volna és rettentő meleg lenne idebent.
Utolsó mentségként Finn-re pillantottam aki szavak nélkül vette segélyhívásom.
-Hát én...-dadogtam zavarodottan, azonban ez nem tartott sokáig mert mindenki egy ember ként pillantott a terem másik felébe, pontosabban egy személyre aki történetesen nem én vagyok.
-Tanárnő kérem segítsen! Ez elszabadult! Nem hallja? Nézze csak, ott van!- pattant fel a fiú majd egyenesen a nő felé rohant. Az osztály egy emberként kezdett el pánikoni.
Nagy sóhaj hagyta el számat a megkönnyebbüléstől, majd egy féloldalas mosolyt engedve a felszerelésemet kopott táskámba dobtam.
-Jól van gyerekek! Mindenki őrizze meg a nyugalmát. A mai órának ezennel vége! - próbálta túlkiabálni az örjöngő osztályt a tanár.
Táskámat hátamra dobva indultam az ajtó felé, majd amikor találkozott a tekintetem az tanárnőével egy amolyan "ennek még nincs vége" pillantással jutalmazott.
A széles folyosóra érve a fiúval találtam szembe magam aki lazán, zsebre vágott kézzel várt rám.
-Na milyen voltam?- karolta át játékosan vállamat.
-Fantasztikus, azt hiszem Oscar-t érdemelsz.-néztem fel a szeplős fiúra.
-Nem is tudom mi lenne velem nélküled.- somolyogva ráztam meg fejem.
-Valószínűleg meghalnál.- vont vállat a fiú. Humoros hozzászólását elengedtem fülem mellett.
-Ugye nem engedted tényleg szabadon azt az egeret?-vártam félve a választ.
-Ami azt illeti, de...-torpant meg.
-Nézd a jó oldalát, programot szerveztél Miss Foldnak.- vontam vállat.
Órámra pillantva nyugtáztam magamnak, hogy ez az utolsó óránk volt így már semmi nem veszi akadályát annak, hogy haza menjünk. Én és Finn már az iskola kezdete óta együtt élünk. A családom Kanadában él, ellenben nekem ide kellett költöznöm az iskola miatt. Eredetileg kollégista lettem volna de mindenképp egy lakás volt az álmom. Azonban nem lett volna elég megtakarításom lakbérre ezért tekintve, hogy Finn és az én családom rendkívül jó kapcsolatot ápol egymással a távolság ellenére is, így felajánlották nekem, hogy vele lakjak. A kezdetekben féltem attól, hogy mi van akkor ha nem fogom kedvelni a helyzetet. Hisz mégis csak egy fiúról volt szó, akikről köztudott, hogy soha nem hajtják le az ülőkét miután elvégezték a dolgukat, meg miegymás.
Néhány kompromisszum kötéssel teljesen jól kijöttünk egymással és Finn a saját szobáján kívül mindent képes rendben tartani. Nekem ez már bőven jó volt.
Ráadásul nem is különbözünk annyira egymástól. - Például ő is utálja a focit.
Amiatt sem kell aggódnom, hogy esetlen többet érezne irántam mint azt szabadna. Úgy tekintünk egymásra mintha testvérek lennénk, és ezen semmi nem változtathat.
A város szélén egy kisebb két emeletes régi építésű faházban élünk amit a felmenői hagytak rá még régebben.
-Indulhatunk?- pillantottam a mellettem lévőre.
-Tűnjünk innen.-vágott fanyarú képet.
___
~2019.04.28.
