Titkok Szigete - Los Hurricatos

A küldetés

Csuron vizesen lépek be a City Taxi főhadiszállásának ajtaján. Az amúgy nyüzsgő épület ilyenkor már kihalt és csendes. Mindössze két fiatalember szundikál békésen a társalgószoba kanapéján. Káromkodva vetem le magamról a vizes ruháimat, mikor egy alacsony, kedves arcú nő lép oda hozzám. - Hol voltál már megint ilyen későn? - Csak sétáltam egyet a városban. - Ilyen későn? Megint inni voltál, ugye? - Ki lehet ezt valahogy máshogy is bírni? - Szedd már össze magad! Itt vagyok én, adtam neked munkát. És az irodában is addig laksz ameddig akarsz. Nem szólok vissza, csak még tovább vetkőzök. - Menj, mosakodj meg. Amúgy jött egy leveled is a Hadügyminisztériumból. - Mit akarhatnak ezek is? - Nem tudom mit csináltál már megint. - Mi az hogy már megint? Soha nem csináltam semmit! Nem én voltam! Ordítok rá úgy ahogy a torkomon kifér és bevágom magam mögött a WC ajtót.Másnap már hajnali négykor a vonaton ülök. A kezemben fogom a levelet, amit tegnap kaptam. Újra és újra átolvasom, de valami még mindig nagyon gyanús rajta. Nem közöl semmi konkrétumot. Csak annyi hogy egy szövetségi ügy miatt hívnak, pontos időpont nincs rajta, csak a mai dátum. A helyszín se a legmegszokottabb: Martin, Jánošík utca 31. Miért egy ilyen félreeső helyre hívtak?A helyieket kérdezgetve megtalálom az úticélt. Még a kommunizmus idején épült betonmonstrum előtt állok meg. Végignézem jól az épületet, de sehol egy jel, szimbólum vagy kiírás, ami arra utalna, hogy jó helye járok. Betolom magam előtt a hihetetlenül nehéz ajtót és belépek rajta. Az ajtó nagy csörömpöléssel vágódik be utánam. A portán egy öreg bácsika csomagolja épp ki a szendvicsét. Odalépek hozzá és megszólítom, hátha ő tudja, hogy jó helyen járok-e. A bácsi rám se néz, csak harap egyet a szendvicsébe és monoton hangon mondja: - Ide csak engedéllyel lehet belépni!Előveszem a zsebemből a levelet és átcsúsztatom az üveg alatt. Ő rá se néz, csak egy gyors mozdulattal visszacsúsztatja nekem a levelet. És unottan újra megismétli: - Ide csak engedéllyel lehet belépni! Közben pedig jóízűen a szendvicsét eszi, ami még inkább felidegesít. Nem törődve a portás figyelmeztetésével, önkényesen tovább indulok a lépcsők felé. Csak pár lépést sikerül megtennem, mert a semmiből elém lép két teljesen egyforma, magas, kigyúrt, kopasz férfi. Nem szólnak semmit, csak megfogják két oldalt a vállalat. Megpróbálok kiszabadulni a szorításából, de nem sikerül. Egy alacsony, vézna, gyerek arcú férfi lép elém. Nagyon megdöbbenek, mikor meglátom, ki ő: - Hoppá, hoppá. Ismerős arcok. A férfi int a gorilláinak, hogy engedjenek el, majd megkérdezte, hogy kövessem.Követem őt a sötét folyosókon keresztül. Sehol semmi jele életnek. Olyan, mintha csak mi lennénk egész épületben. A folyosó végén az egyik szobából halvány fény szűrődik ki, melynek titokzatossága még egy kis nyomasztó hangulatot kölcsönöz az amúgy is horrorisztikus helynek. Kezemmel a zsebemben lapuló kés markolatát fogom. Nem mintha egy kés megmentenie ilyen kiszolgáltatott helyzetben, de egy kicsit megnyugtatására, hogy van mivel védekezzek, ha kell. Megállunk az ajtó előtt, ahonnan a fény szűrődik ki. A férfi illedelmesen kinyitja nekem a vastag vasajtót. Rendesen rácsodálkozok az ajtóra. Mintha egy atombunkert ajtaja volna. Kételkedve átadom az elsőbbséget a férfinak - Csak utánad. A férfi értetlenkedve belép, megvárja míg én is belépek és becsukja mögöttünk az ajtót. A teremben egy halvány neoncső az egyetlen fényforrás. Középen egy régi faasztal áll, egyik oldalán egy bőrfotel, másik oldalán egy régi szék, amilyenen még kisiskolás koromban ültem. Én a székre ülök, a férfi pedig a fotelbe, velem szembe.

- Tedd ki a fegyvered! Értetlenül nézek rá, hogy mit akar, de még egyszer megismétli kissé ingerültebben: - Tedd ki a fegyvered! A zsebemben nyúlok és az asztalra teszem a késemet, de még így sincs megelégedve: - Az összeset! Ne kelljen nekem elvennem! Kihúzok a cipőm számából egy tőrt, ránézek a férfira, majd kiteszem a hátsó zsebemből az öngyújtót is. A férfi elégedett arccal szólal meg: - Egy NATOs küldetésről lenne szó. - NATO? Akkor viszont látásra! Felálló és az ajtó felé veszem az irányt. De a férfi utánam ordít: - Nem kérdés volt kérdés hogy elvállalod -e! Tudom, hogy kénytelen leszek végighallgatni, ezért visszamegyek az asztalhoz, de már nem ülök le. A férfi is feláll és újra nyugodt hangon folytatja: - Igazából egy V4-es küldetésről lenne szó. Pár szlovák, magyar, lengyel és cseh elit katona. - Elit katonák? Én nem vagyok katona. - De egy remek programozó és földrajztanár vagy. És szolgáltál pár évet a NATO-nál is. - És te képes lennél a kezembe fegyvert adni azok után ami történt? - Figyelj! Jó pár évig jártunk egy osztályba. Már gyerekként is mindig te viselkedtél a legbotrányosabban, de tudom hogy nem vagy pszichopata. Most az élet ad neked még egy lehetőséget. Az már a te dolgod hogy mit hozol ki belőle. - És mi lenne a feladat? - Egy, a Karib-tengeren lévő kis szigetre kellene menni. A neve Los Hurricatos. A NASA figyelt fel először rá, hogy fura dolgok történnek ott. Majd a NATO árvízveszélyre hivatkozva kiürítette, és megtiltotta az odautazást. Mi pedig odamegyünk és felderítjük, hogy mi is zajlik ott valójában. - Szóval katonákat küldesz UFO-kat kutatni? - Nem UFO-k és nem katonákat. Megmagyarázhatatlan dolgok történnek a szigeten. És olyan tudósokat küldök oda, akiknek van katonai tapasztalatuk. Kitudja mi történik a szigeten valójában. - Akkor térjünk rá az anyagi dolgokra. - Ez egy önkéntes akció. Kaptok ruhákat, fegyvert, élelmet, a legmodernebb eszközöket és egy hadihajót. - Én nem önkéntes vagyok, hanem zsoldos. - Gondoltam hogy téged nem győzlek meg ennyivel. Itt van nálam egy akta. Megfogja az öngyújtómat és a meggyújtja. A láng füstje már a papírokat éri, mikor folytatja. - Mi lenne, ha 'véletlenül' megsemmisülnének a pered eddigi aktái és újra kellene tárgyalni az egészet? - Ez fenyegetés! A férfi eloltja az öngyújtót és visszateszi az asztalra. - Nehéz időket élünk. Ilyenkor meg kell becsülni az olcsó munkaerőt. - Mikor és hol találkozom a többiekkel? - Gdanskból indul a hajó. Innen azonnal indulj oda. - Nem mehetnék előtte haza? - Nem! Ez egy titkos akció! - És meddig leszünk ott? - Amíg ki nem derítitek mi történik a szigeten. De elegem van már a kérdésekből. Indulj!Sietős léptekkel a vasajtó felé indul. - Még egy utolsó: nincs pár eurós amiből el tudnák utazni Gdanskig?A zsebébe nyúl. Kivesz bár papírpénzt a tárcájából és ledobja elém a földre. - Itt van te alkoholista éhenkórász! Felszedem a pénzt a földről és elveszem az asztalról a 'fegyvereimet'. A folyosóra lépve a pökhendi volt osztálytársamat már sehol sem látom. Jól emlékszem még rá. Mindig együtt GTA-ztunk, fociztunk meg hasonlók. Nemegyszer elvittem helyette a balhét, aztán egyszer csak betelt a pohár és egy nőn összevesztünk. Azóta lassan húsz éve, hogy nem beszéltem vele, nem is hallottam felőle. Fura érzés volt újra találkozni vele és belenézni rideg tekintetébe. Számára az együtt töltött éveink már homályba merültek de én még minden apró részletre pontosan emlékszem.