A gyerekkori barátom./Befejezetlen/

Oly sok idő után

Chloe szemszöge:

-Johnny! Gyeje játszunk!-rohantam oda a régi barátomhoz.
-Chloe! Pejse! Mit játszunk?
-Ühm... Megvan! Fogóckázzunk!-mondtam majd megérintettem Johnny kezét azt kiabálva:
-Te vagy a fogó!-majd egyből futásnak eredtem.

Johnny futott utánam. Próbált elkapni de túl gyors voltam. Folyamatosan őt néztem magam mögött, ahogy futott utánam mosollyal az arcán. Imádtam a mosolyát. Boldog voltam, ha játszhattunk és nézhettem a mosolyát. De sajnos túl sokáig néztem hátra és megbotlottam. Azonnal el kezdtem sírni. Sőt bömböltem. Fájt a térdem. Vérzett is.
-Chloe! Mi a baj?-kérdezte Johnny.
-Fáhj a láh...bahm.-mondtam még mindig zokogva.
-Gyeje menjünk az óvonénihez!-nyujtotta felém a kezét.
Megfogtam a kezét és ő felhúzott. Segített, hogy oda tudjak menni az óvonénihez.
Lefertőtlenítették a térdem és bekötötték. Az ovónéni odasegített Johnnyhoz. Johnny megölelt.
-Jój vagy?-kérdete pöszén.
-Pejsze. Köszönöm, hogy segítettél!-mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.

Így teltek az ovis éveink. De amikor befelyeztük az ovit, hirtelen eltávolodtunk egymástól. Más iskolába mentünk és a szüleink nem jártak össze. Így nem láthattam őt. Úgy éreztem akkor az évzáró után, hogy valamit elvettek tőlem. Valami fontosat. Belül üresnek éreztem magam.
-----------------------------------------------------------
*9 évvel késöbb*
*csörgés*
-Már megint egy sulis nap.-mondtam unottan és álmosan. Majd kikeltem az ágyból.Fogatmostam, megmosakodtam majd felöltöztem.
-Chloe!Kész a reggeli!-üvölti el magát anyám.
-Megyek!-ordítottam vissza.
Megreggeliztem és mentem az iskolába. Amint bértem a legjobb barátnőm fogadott.
-Chloe! Mi újság?
-Neked is jóreggelt Heidi! És ma sincs semmi különös amiről mesélhetnék.
-Nembaj. Gyere üljünk le.
Az órák elkezdődtek. Ez a nap is úgy telt mint a többi. Végig ültem az órákat, szünetekben beszélgettem Heidivel aztán mentem haza.
De ma amikor hazaértem egy hír fogadott...

Johnny szemszöge:

A mai napom a suliban teljesen normálisan telt. Sőt, mondhatni unalmasan. De ami akkor történt amikor hazaértem az teljesen feldobta a napom.

-Szia anya! Megjöttem!
-Szia kicsim! Képzeld! Tudod kik jönnek hozzánk holnap?
-Nem. Kik?
-Emlékszel Chloera?-amint kimondta ezt a nevet a lélegzetem is elált. Kedvem lett volna azt kiáltani , hogy:,,Igen! De még mennyire! Őt nem tudnám elfelejteni." De meg őriztem a hidegvérem.
-Igen. Valami dereng. Miért?
-Hát ők jönnek hozzánk!
-Nagyon jó.-mondtam unottan, de belülről majd szét robbantott az öröm. Már alig várom, hogy láthassam.

Chloe szemszöge:

-Megjöttem!
-Szia. Képzeld! Holnap utazunk.
-Hova?
-Emlékszel Johnnyra?
-Johnny? Csak nem hozzájuk megyünk?
-De igen. Olyan jó lesz újra látni őket.
-Igen. Szerintem is.
,,Johnny" ezt a nevet 9 éve nem hallottam. Annyira rég láttam valyon, hogy nézhet ki most? Annyira kiváncsi vagyok.

*Másnap Johnnyék ajtaja elött.*

Johnnyi szemszöge:

Annyira türelmetlen vagyok. Annyira izgulok, hogy izzad a tenyerem. Mikor jönnek már?
Pár perc múlva meghallottam a csengőt. Amilyen gyorsan csak lehet, már rohantam is az ajtóhoz.

Chloe szemszöge:

Végre itt vagyunk. Nagyon izgulok de nem is tudom miért. Hiszen már nagyon rég nem találkoztunk.
Anya becsenget. Pár másodperc mulva nyílik az ajtó és megpillantom Johnnyt.
Amint megpillantottam hevesebben vert a szívem. Úgy éreztem az amit rég elvettek tőlem, most vissza kapom. Mintha egy részem kaptam volna vissza.
Hirtelen eszembe jutottak azok régi óvodás emlékek Johnnyval. Ahogy játszunk és együtt nevetünk.
És akkor rájöttem valamire.
Arra, hogy szerelmes vagyok!

(Sziasztok! Remélem eddig elnyerte tetszéseteket ez a story. És ne aggódjatok hamarosan a másik kettőben is hamarosan lesz új felyezet. De ha eddig tetszik akkor azt jelezheted vote formájában vagy commentben is.)