Ihlet hiány, könyvborító készítés, mindkettő a könyvtárba vezet. Dorothy-t és George-ot is ide vezették a körülmények. Sablonosan ismerkedtek meg, szinte filmszerűen. Borító alapján ugyanaz a könyv keltette fel az érdeklődésüket. " Minden tűzijátékn...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szemei kipattantak, mintha valami szörnyűt álmodott volna. Alig látott valamit, a szobában, ahol felébredt nem volt felkapcsolva a villany, csak a két hatalmas ablakon szűrődött be valamennyi fény. Az első gondolata az volt, hogy fel kéne ülnie, majd megnéznie a telefonján mennyi az idő. Megpróbált felülni, a teste viszont túl nehéz volt. Meglepődött, ám nagy nehezen feltápászkodott. Mindene el volt zsibbadva, a lábát mozgatni sem tudta. Már nyúlt volna a telefonjához, majd, amikor kereste az éjjeliszekrényét, egy teljesen másfajta szekrény volt az ágy mellett. Ekkor körülnézett és észrevette, hogy az a szoba, amiben volt nem az övé. Csak annyit látott, hogy az övén kívül van még a szobában két ágy, de egyiken sem feküdt senki. Az ágya mellett volt egy szék, egy kabáttal és egy táskával rajta. Amikor megpróbált a kabátért nyújtózni észrevette, hogy mindkét könyökhajlatában infúziók vannak.
Félelmében mindkettőt tiszta erőből kihúzta. Az agyán húsz kérdés futott át, a legnyilvánvalóbbtól kezdte az egészen lényegtelenekig. Legalább azt már tudta, hogy egy kórházban volt, csak azt nem, hogy miért és hogyan került oda. Abba az állványba kapaszkodva, amiből az egyik cső adott a vénáiba valamit, megpróbált felállni több-kevesebb sikerrel. Ő is érezte, hogy nem volt normális az, hogy ennyire el volt mindene zsibbadva, de nem foglalkozott különösen vele. Az egyetlen dolog ami a fejében kattogott az volt, hogy vajon mit keresett ott? Nem emlékezett semmire, pár órával ezelőtt emlékei szerint még semmi baja nem volt, a szobájában aludt el, erre egy kórházban ébredt fel. Elkezdte keresni a kijáratot, csakhogy a sötétben tapogatózott, nem látott semmit. Félve tett meg minden lépést, közben a zsibbadás elkezdett enyhülni, ennek köszönhetően egyre gyorsabban mozgott. Egyszer csak elérte a falat, ám az ajtónak nyoma sem volt. Arrébb ment két lépést és újra megpróbálta kitapintani valahol a kilincset. Nem sokkal később megtalálta a kijáratot, amit ki is nyitott. Az ajtó túloldalán egy sima folyosó volt, a központi világítás nem égett, azonban a szobával szemben volt az információs pult, ahol égett egy lámpa. El akart indulni a pult felé, amikor irgalmatlanul elkezdett újra mindene zsibbadni. Majdnem összeesett, úgy szorongatta az állványtartót, mintha az élete múlt volna rajta.
Egy kis idő múlva ez enyhült, megint elindult az asztalhoz. Egyik lábát vonszolta a másik után, nagy erőfeszítések után végre elkezdhette megnézni hol is volt. Egy számítógépen és pár papíron kívül nem volt ott semmi. A papírokat elkezdte elolvasni, ám nem talált semmi használhatót. Akkor tudatosult benne igazán, hogy nem csak azt nem tudta miért és hol volt, hanem azt sem mióta. Lehet, hogy jó ideig feküdt azon az ágyon, hiszen azzal sem volt tisztában milyen napot írtak a naptárban.
Csak akkor kezdett el félni a helyzettől. Attól félt, talán valamiféle balesete volt, vagy rohama, hisz infúzióra volt kötve. Megbánta, hogy kihúzta a csöveket. Reszketni kezdett, hirtelen nem tudta mihez kezdjen ezután, a tudat, hogy akár életveszélyben is lehet teljesen kétségbe ejtette. Ekkor iszonyúan sajogni kezdett a feje, szédült, úgy érezte nem tud megállni a lábán. Hirtelen teljesen elfogyott minden ereje, összeroskadt. Emlékképek sokaságát látta újra. Egy dolog volt közös mindegyikben: a csupán hátulról látott, barna hajú fiú az összesben benne volt.
