Hagyj élni...

Esti kaland

Átfagyva, és kimerülten érkezett meg a White család legifjabb tagja. Kréta színű haját az eső simította halvány, rózsaszín szemei elé, és fosztotta meg bal szeme világától is. Némán állt a kis, családja alkotta körben, és a csempéket számolta cipője orra előtt. Nem értette mire ez a nagy felhajtás. Csak kicsit később ment el, és jött vissza, mint ahogy általában szokott.

-Crimson! -rázta meg fiát az aggódó édesanya. Már megszokta gyermeke ilyesfajta habitusát, de ez a szünet már neki is sok volt. A kis albínó viszont rendíthetetlenül állt mint a cövek, és továbbra sem adott hangot. Csak a ruhájából, és hajából menekülő vízcseppek zajongtak a padló fényes kövein. Egy darabig még állt a kis gyülekezet, majd egy kedves hang törte meg a feszült csendet.

-Merre jártál, Öcsi? -hajolt le öccséhez az idősebbik nővér, Nelly személyében. Ő volt a legidősebb a három testvér közül. Nagyon szerette Crimsont, és mindig aggódott az állapotát illetően. Éppen ezért pszichológusnak készül. Talán Ő az, aki a legtöbbet foglalkozik a fiú lelki világával, és az őt övező furcsaságokkal.

-Ne hívj így...-szegezte Nellynek halvány szemeit Crimson. Halk szavai fáradtan, de mégis határozottan csengtek. Fejét felemelvén apró cseppek futottak végig homlokán, és arcán. Nem szerette, amikor nővére fontoskodott körülötte, és a hülye, sablonos kérdéseivel bombázta. Mindig is zavarta, hogy Nelly az Ő problémáit akarta megoldani, és nem magával törődik. Nem tetszett neki, hogy néha egy dolgozat tanagyagának kell éreznie magát.

-Áh, ne haragudj Crim...csak kicsit aggódtam. -mosolygott rá öccsére, és inkább kihúzta magát. Nem akarta tovább feszegetni a fiú idegszálait, és ezzel tovább rontani, a már így is elég feszült helyzetet.

-Nem mentem messzire. -válaszolt a kérdésre, és kihúzva magát tekintett körbe. Majd megrázva fejét átvágott családján. -Semmi bajom.-tekintett vissza- Most...elleszek. -zárta le a beszélgetést, és feltrappolt a lépcsőn. Sosem szerette, ha a hollétéről faggatták. Minden szempontból elég nagy már a saját dolgaihoz, és nem szorul különösebb segítségre. Vegyes érzelmekkel lépett be a fürdőszobába, és zárta magára az ajtót. Ledobta ázott pulcsiját, és a mosdókagylónak támaszkodva méregette tükörképét. Kócos haja szemébe lógott, és eltakarta a jobbján húzódó vakító hályogot. Kihajtotta szeméből a kósza tincseket, és szemügyre vette hideg, és világtalan szemét. Sosem látott ezzel a szemével, így nem különösebben zavarta. Szinte már elképzelhetetlennek gondolta, hogy két szemmel lásson. Elgondolkodva szusszant, és nyúlt a kis szekrénybe, majd halászta elő gyógyszereit. Elmerengve nézte a doboz színes feliratait, és a bolond emberekre gondolt, akik ezt beveszik. Nem most jött le a falvédőről, tudta, hogy ezeknek a bogyóknak semmi értelmük. A gyengéknek valók. Csendben leszámolta a napi adagját, és visszatette a dobozt a helyére. Fáradtan nézett rá a pirulákra, majd hanyagul a lefolyóba gurította őket, és hallgatta, ahogyan nagy kopogással verik végig a szűk vascső falát. Egy darabig még nézte a gyógyszereit elnyelő fekete rést, majd nekivetkőzve zuhany alá állt, és hideg vízzel locsolta magát. A sugár alá tolta fehér fejét, és a lefolyó képezte apró örvényt leste.Éppen a mai kalandját gondolta volna újra, de hirtelen belevágott valami. Valami kellemetlenül maró, és égető érzés. Megindult egy vastag, halványvörös csík a két lapockája között, és csak a zuhany tálcáján állt meg egy pillanatra, hogy kis pocsolyává nője magát, és úgy fusson el a többivel. Meglepetten kapott hátához, és bukdácsolva tolatott a tükör elé. Mikor megállt, elkerekedett szemekkel páztázta végig makulátlan fehér bőrét, és a rajta éktelenkedő hatalmas vágást. Erre nem emlékezett. Fogalma sem volt honnan származik ez a seb. Iparkodva kaparta elő nadrágját, és kapta ki a zsebében szunnyadó kését. Tiszta. Semmi folt, semmi kosz nem tarkította a fényes pengét. Értetlenül forgatta kezében a fegyvert, mikor tekintete megakadt valami furcsán. Körme alá sár, és szőr ragadt. Nem értette mi történik vele, de nem szeretett volna elhamarkodott döntéseket hozni, és komolyabb vizsgálat nélkül belekeverni szüleit. El akarta kerülni a felesleges rinyálást, és az értelmetlen kérdések hadseregét.  Amúgy is nem rég kapták vissza. Nem rontotta volna el az örömüket, pár jelentéktelen kis karcolással, és újakat sem akart adni senkinek. A legutóbbi ilyen kalandja miatt még egy hetet kellett bent maradnia az intézetben, ahol nyugtatókon, és porlevesen éldegélt. Le is fogyott rendesen. Nem szerette az intézetet. Nem a légkör, vagy a társaság miatt (pedig az ugyan nem akadt), hanem a szabadsága végett. Imád egyedül sétálni, és a környezetre bízni magát. Ebbe nem fér bele, hogy egy puhafalú szobában, hátra kötött kézzel kelljen üldögélnie. Lefutattva agyában az összes lehetséges opciót nekikezdett a szoba összerámolásának. Nagy szakértelemmel, és tapasztalt mozdulatokkal törölte fel, és mosta le a vért mindenhonnan a kis helyiségben. Nem először pucolt már ilyesfajta pirosat ezekről a csempékről. Mikor kiürül a ház, gyakran csinál játszóteret a fürdőszobából, és akkor bizony óvatosnak kell lenni, ha hamarabb betoppan valaki.

Miután eltakarította a keletkezett szennyet ellátta sebét, és gyors pillantást vetve az órára megindult a szobája felé. Hosszú percekig állt az ajtónak dőlve, mire elhalkult a ház. Már csak a hold köszönt neki, amikor a helyére fészkelte magát.