GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK (+a végén rövid tartalom)

NEGYEDIK RÉSZ : EGER VESZEDELME

1

Ha van az égben könyv, amelybe a magyarok történetét írják, a következő nyolc évet így jegyezték bele:

1545: A töröké már Buda, Esztergom, Fejérvár, Szeged, Nógrád, Hatvan, Veszprém, Pécs - csaknem az egész ország.

1546: A török 15 szandzsákra osztotta Magyarországot. A magyaroké csak a Felföld maradt, és egy-két megye Ausztria mellett.

1547: A magyarokat nemcsak a török nyúzza, hanem az osztrák is.

1548: Luther és Kálvin vallása az egész országban terjedez. Nemcsak a török és az osztrák az ellenség, hanem egymásnak is ellensége a magyar.

1549: A török mindent szed adó címén, még gyermeket is.

1550: Erdély ellen oláh és török sereg indult. Fráter György néhány nap alatt ötvenezer embert állított talpra. Az oláht megverték. A török visszakotródott.

1551: Izabella királyné távozott Erdélyből. Fráter Györgyöt orgyilkosok megölték.

És következett az 1552. esztendő.

Már kéklett a soproni szilva, és nyílt a napraforgó, mikor egy napos, szeles délután ott állt Éva asszony a város egyik házának a tornácán. Valami külföldre utazó ifjúnak válogatott az ura ruháiból.

Mióta nem láttuk őt, meggömbölyödött, megasszonyosodott. Arcának gyönge, fehér bársonya még leányos, de a kedves macskaszemekben már nem mosolyog a régi pajkosság. Szelíd és nyugodt okosság az arca.

- Hát van itt két ruha - mondja a diáknak.

És egy viseltes, meggyszín kamukaruhát meg egy köznapi kenderszövetet terít az asztalra.

- Ez a kamuka még bő magának. De lehet, hogy egypár hónap múlva már belenő.

- Köszönöm, igen köszönöm, tekintetes asszonyom - rebegte a diák.

S arca elvörösödött az örömtől.

- Itt-ott igazítok valamit rajta - mondta tovább az asszony. - No de estig úgyis pihen.

Aztán a kenderszövetű ruhát vette föl.

- Ez éppen jó lesz. Az uram akkor viselte ezt, mikor Budán járt. Mikor a török elfoglalta Budát, s mink a királynéval Lippára költöztünk.

- Köszönöm - mondja örömmel a diák. - Ebben megyek tovább. Ezt a por se fogja.

Az asszony belenyúlt minden zsebébe. Üres volt valamennyi. De mégis a mellény csücskében érzett valami keményest.

A zseb lyukas volt. Éva beledugta az ujját, s egy sokszorosan összehajtogatott, vékony pergamenpapirost talált a bélés között.

Nézi, bontogatja, kiterjeszti. Hát egy ötszögű forma rajz; mindenféle vonalak és pontok.

- Mi lehet ez, Miklós diák? Valami teknősbéka, ugye?

Tenyerére veszi a diák. Csakhamar megfordítja, szemléli hosszasan.

- Nem teknősbéka - mondja -, bár olyanforma.

E pillanatban egy kis, hatéves, fekete szemű gyerek robog ki a szobából. Az oldalán remek kis aranyozott markolatú kard. A hüvelye kopottas piros bársony.

- Anyám - mondja a gyerek -, azt ígérted, hogy trombitát is veszel, aranyos trombitát.

- Ne háborgass mostan, Jancsikám - feleli az anya. - Eredj le, kedves, a kertbe, Lucához.