Árvák halála

🍃

Sötét szürke éj van.
A távolban valahol egy tücsök ciripel.
Keservesen, bánatosan, úgy mint akinek szüksége van valamire, de ő sem tudja, hogy mire, csak érzi a tátongó ürességet magában...
Vagy...csak én hallom ilyennek??
Ha valaki más is hallgatja, vajon szerelmesnek érzi a zenét?
Vagy csak nyugtatónak?
Vagy akár mindkettő?
Bedugom a fülhallgatómat a fülembe, és zenét kapcsolok.
Mégegyszer ellenőrzöm, hogy bevan-e kötve a cipőm rendesen, majd elindulok.
Úgy futok, mintha az életem múlna rajta, mintha kergetnének a vadállatok...
Persze menekülök, de nem azért, mert bárki is a nyomomban lenne...
Menekülök magam elől!
Az életem elől!
Nem akarok a sok csalódásra, kínra, bánatára, keserűségre emlékezni.
Elakarol felejteni minden rosszat.
Ahogy végig futok az erdőben elgondolkozom, hogy történt-e valami jó a mai napon...
A pszichológusom azt mondta, talán ez segít, de akárhogy is próbálkozok, nem jut az eszembe semmi...
Kiderült, hogy hamarosan megfogok halni, mert beteg vagyok, anyám azt hiszi, hogy én tehetek apám haláláról, így látni sem akar, úgyhogy otthonom sincs.
Nem azért, mert eddig volt, de eddig volt egy hely, ahova mehettem aludni, de már ez is megszűnt...
A lejátszási lista véget ér, ezért újra indítom.
Csak futok-futok reménykedve, hogy ebbe fogok belehalni, és nem a betegségbe.
Harmadszorra is elindítom a lejátszási listámat.
Másfél óra futás után kifekszem egy mezőre és az eget nézem.
Kezd lehülni az idő...
A közelben megmozdul valami...
Felkapom a fejemet, és két világító szempárat látok meg...
Nem mutatom, hogy félek, próbálok higgadt maradni, és nem mozdulni.
A kis róka közelebb jön, és érzem, hogy ő jobban fél...
Ő is árva. Látszik rajta, hogy nincs mamája, aki felnevelje...
Szenved...
Szenved, mert magányos, és nem tud életben maradni, mert nem volt kitől megtanulnia.
Óvatosan odabújik hozzám, és reszketve aludni próbál.
Nem akarok elaludni, vigyázni akarok rá, azt akarom, hogy biztonságban legyen, de mikor abba hagyja a reszketést és a szuszogása is megszűnik, nyugodt szívvel hunyom le a szememet.... örökre...