Rabszolgából királynő

Háború vagy Pletyka?

~Adaline szemszöge~

Egy hatalmas kőszirtnél álltunk meg és előttünk a végtelenségbe merült el a táj.
Ha jobban szemügyre vettem, láttam egy csörgedező patakot is és több füst csíkot ami a kék égen egyszercsak eltűnik. Mintha valaki vagy valakik fel akarnák gyújtani az erdőt.
  - Gyönyörű- ámuldoztam- de mi az a sok füst fenség?- kérdeztem mert, mégsem tudtam elmenni a szürke ködjelenségek mellett
  - Hogy őszinte legyek még magam sem tudom. Most látom először őket.- csodálkozott a herceg is el- Talán csak vándorok akik megpihennek estére.- gondolta tovább
Van egy olyan érzésem hogy ezek nem csak egyszerű vándorok, de lehet csak én   képzelek sokat ebbe a helyzetbe.
A nap már lemenőben volt mikor hátunk mögül lovak dobogására lettünk figyelmesek. Ahogy megfordultam két lovas alakját vettem ki a félhomályban.
Amint oda értek hozzánk rögtön a herceghez léptek és arrébb tessékeltel.
Az őrök arcán félelm és idegesség jeleit láttam, így valami biztos történt még távol voltunk.
  - Adaline, gyere !!- ennyit mondott és már a lovon ülve indulásra készen állt
A palotáig szinte szélsebesen vágtattunk és mikor oda értünk a herceg se szó se beszéd lováról leugorva szaladt be a toronymagas épületbe, majd az őrök is hasonló tempóban követték. Én kicsit kábultan ültem lovamon magamba felidézve az elmúlt pár perc történéseit.  
  - Kisasszony,- ébresztett fel gondolatmenetemből - ha szabad- eresztett felém egy halovány mosolyt
- Oh elnézést- esdekeltem az öreg lovászinasnak
Félve mentem a hárem felé, mert attól tartottam hogy kíváncsiak de legfőképp mérgesek lesznek a lányok kisebb időkihagyásom miatt. De ahogy beléptem a csikorduló faajtón csak páran kapták oda fejüket, ámbár csak néhány pillanatt erejéig. Ahogy kerestem barátaimat kikhez leülhetnék, a lányok szomorú, kétségbeesett, rémült és elkeseredett, tanácstalan fejét láttam.
Mi történhetett míg távol voltam őfelségével? Ne! Talán meghalt valaki?
Megláttam barátaimat kiknek arcukon ugyanezek az érzések látszodtak.
  - Lányok- ültem le Mia mellé- Mi történt, talán valaki meghalt?- kezdtem aggódni
  - Még semmi sem biztos, de lehet kémek vannak az erdőbe a másik birodalomból.- mondta aggódó arccal Cara
Szóval nem vándorok hanem kémek. De hát akkor miért gyújtottak tűzet, hisz biztosan ők is tudták hogy ezzel felfedik magukat. Egyáltalán miért akarták magukra hívni a figyelmet? Nekem ez nem tetszik. Valami sántít ebbe a történetbe. Egyáltalán melyik másik birodalom? Mert hát ezen kívül még kettő másik is van.
  - Mi van ha háború készül?- gondolkodott Cara
  - Nem az nem lehet biztos csak valami pletyka az egész- próbált pozitívan gondolkodni Mia
Az egyik lány odarohant egy inashoz
   - Uram, igazak a hírek? Tényleg háború készül? Veszélyben vagyunk?- bombázta kérdéseivel s a háremet betelítették az ehez hasonló kérdések.
  - Milyen hírek, ezek csak pletykák. Mégis miért lenne háború leányom?- nézet lenézően - No, ha pletykálni van időtök, biztos takarítani is van.- nézett körbe a terembe.
Válaszul csak értetlen és bamba fejeket kapott.
  - MUNKÁRA!!- ordította el magát és tapsolt hármat jelezvén hogy most azonnal gondolta

~Arthur szemszöge~

Az őrökkel a nyomban szinte futva közeledtem királyi apám szobája felé.
A katonák szerint a helyzet nem jó sőt kifejezetten rossz és nem tűr halasztást.
Az ajtón kopogva jeleztem hogy megérkeztem.
  - Gyere- kaptam választ a szobából
  - Fenség- hajoltam meg
  - Nem fogom szépíteni, mi vagyunk a leggyengébbek, így a legsebezhetőbbek is. Valószínűleg kémek vannak az erdőbe az egyik birodalomból. Csak még ki kell derítenünk hogy melyik.
  - Háború lesz?- kérdeztem aggódva apámat
  - Szeretném minél kevesebb vérrontás nélkül lerendezni az egészet. Ki kell derítenünk hogy melyik birodalom illetve esetleg hajlandóak e megállapodni.
  - És ha a főbirodalom az?- gondoltam a legrosszabbra
  - Akkor képtlen hogy egyesség születne úgy hogy ne veszítünk el mindent.- mondta apám gondterhelt arccal
  - Miért, ha harcbaszállunk akkor nem vesszítünk el mindent?- mondtam alig hallhatóan
  - Imádkozzunk hogy ne ők legyenek- próbált pozitívan gondolkodni, több kevesebb sikerrel
Arcán látszott a felém. Ettől én is még inkább kezdtem kétségbe esni, mert hát apám nem az a fajta ki egy könnyen megijed
  - Van kint valaki?- szólt ki a király
  - Állok rendelkezésére fenség- hajolt meg egy katona
  - Senki nem tudhatja hogy ily válságos helyzetben vagyunk, még egy pletykát sem akarok meghallani... Szólj Simson hadvezérnek derítse ki, hogy melyik birodalom kémei vannak az erdőben - adta ki a parancsot atyám - Te pedig most elmehetsz, egyenlőre anyádnak se szólj.- azzal itntésével elbocsátott
  - Ahogy óhajtja fenség- hajoltam meg, majd millió gondolattal a fejemben távoztam