Ocean

7.

Bethany Adams

Egy hónap telt el az ominózus este óta, azóta nem beszéltem se Alex-szel, sem a többiekkel, egyedül csak Vivienne-nel. Kerültem a bajt és a feltűnést. Iskola után egyből hazajöttem és bezárkóztam. Napokig úgy éreztem, hogy menten megőrülök, ha Alex közelébe kerülök újra, úgy érzem, hogy olyankor ki kell szabadulnom a bőrömből és olyan dolgokat akarok, amiket később biztosan megbánnék.

Cody valami videójátékkal játszott legjobb barátnőmmel, én pedig ismét teljesen belemerültem a konyhai életbe. Ki tudott kapcsolni egy kis ideig mindig és a család nem bánta, hogy én itt töltöm az életemet már egy hónapja. Igen, mind meghíztak egy kicsit, de nem fogtam fegyvert a fejükhöz, hogy egyék meg.

- Beth, csöngettek. - jelentette ki Cody.

- És te nem tudod kinyitni az ajtót? - kérdeztem puffogva miközben még mindig a tökéletes receptet kerestem az almás-vaníliás pitéhez, hiszen a két gyerek ezt kérte mára. Persze, senki nem indult meg, ezért magamra vállaltam és ajtót nyitottam. Meglepetten vettem észre, hogy ki áll az ajtómban. - Mrs. Woods? - kérdeztem meg, hogy biztos legyen az, amit látok.

- Bemehetnék Bethany? - kérdezte mosolyogva, én pedig egyből bocsánatot kérve arrébb álltam. - Hoztam egy kis brownie-t, ha nem bánjátok. - mosolygott kedvesen. - Szia Cody, Vivienne. - intett a tesóméknak.

- Jó napot Mrs. Woods! - emelte fel az egyik kezét az öcsém és integett, mire megforgattam a szemeimet, aztán inkább leültem az asztalhoz.

- B, hoznál egy kólát? Kérlek, annyira szeretlek. - egy nagyot sóhajtottam, majd kivettem a hűtőből két kólát és eléjük raktam. - Köszi.

- Mrs. Woods, kér valami innivalót? - kérdeztem kedvesen.

- Nem Kedvesem, köszönöm szépen. És kérlek, az elmúlt évekre való tekintettel tegeződjünk, rendben? Hívj nyugodtan Marie-nek. - simította meg a karomat.

- Rendben. - bólintottam egyet szégyenlősen.

- Igazából Bethany, azért jöttem, mert tudom, hogy körülbelül egy hónapja nálunk aludtál, Alex elmesélte. Istenem az a gyerek. - rázta meg a fejét. Na, itt már nem éreztem jól magam. Elhúztam a számat és inkább a terítőt piszkáltam. - Szeretném, ha kibékülnétek. Mióta nem beszéltek olyan rideg lett megint, és az a két nap nekem nem volt elég a régi Alexander-emből. Te sem tűnsz boldognak. - húzta el a száját.

- Mrs. Woods, vagyis Marie, én erre nem tudok mit mondani sajnálom. Alex-nek van valami barátnője és nem hiszem, hogy érdekelné mi van velem. - őszintén megrántottam a vállamat és próbáltam nem elbőgni magam. Az, amit Alex hozott ki belőlem felszabadító érzés volt.

- Jaj, Drágám, az a lány csak van. Olyan mintha minden este más lányokat hozna fel, csak most mindig ugyan azt, amúgy semmi mást nem csinálnak. - legyintett egyet összeráncolt homlokkal. - Tudod, kicsit magamat is hibáztatom. - vallotta be, ami meglepett, hisz semmi köze nincs ehhez Mrs. Woods-nak. - Aznap reggel azt mondtam Alex-nek, hogy csak akkor kezdjen ki veled, ha komolyan gondolja. Biztos vagyok benne, hogy vannak érzései irántad, hisz mikor hallgatott rám Alex utoljára? Már talán gyerek korában sem. Persze nem akarok rád erőltetni semmit, de ezt el kellett mondanom. - mondta kedvesen, én pedig bólintottam. - Nem is zavarok tovább Drágám. - ismét megérintette a karomat, amitől lelkiismeret furdalásom lett Alex helyett is. Az anyukája annyira aranyos és kedves, megérdemelné, hogy a fia is jó legyen.

- Köszönjük a sütit Mrs. Woods! - kiabálta ki Cody.

- Egészségetekre. - nevetett fel. - Kérlek gondold át Bethany. - mosolygott még vissza rám az ajtóban. - Legyen szép napod. - bólintottam egyet, majd elköszöntem és becsuktam az ajtót. Egy nagyot sóhajtottam.

***

Aznap este egyedül voltam a házban, anya és a párja egyfolytában külön töltik a szabadidejüket, amit én nem bánok, hisz boldogok együtt, persze minket sem hanyagol el, csak a hétvége nálunk olyan, hogy mindenki csinálja a maga dolgát. Kint ültem az erkélyemen és a Sötét 50 árnyalatát olvastam éppen már harmadjára, annyira szeretem ezt a történetet és a Harry Potter-t már ötször is kiolvastam és jelenleg semmi új nincs, ami tetszene. Megcsörrent a telefonom, így amint a fejezet végére értem megnéztem.

„Szükségem van rád. Átmehetek? - A."

Ekkor már hallottam, hogy csapódik az autó ajtaja és beengedi magát a házba. Ledobtam a könyvet a helyemre miután felpattantam és a kócos hajammal próbáltam valamit kezdeni kevés sikerrel, ugyanis Alex már az ajtómban állt. Egy rövidnadrág volt rajtam, szürke kinyúlt pólóval és a piros vastag karácsonyi zoknimmal. Mint egy óvodás úgy nézhettem ki. Belém fagyott a levegő, mikor a szemeibe néztem, egy kissé megázott, ezért a vízcseppek az arca szélén csúsztak le, illetve az orra közepén is kóborolt egy.

- Történt valami? - kérdeztem félve. Megremegett a mellkasa, de nem szólt semmit, csak levette bőrkabátját. Újra érezni kezdtem, ahogy a testemet végig járja egy bizsergető érzés, ami tetszett. Tetszett, mert Alex Woods váltotta ki belőlem ezt. - Mi van a barátnőddel?

- Nem tudnád befogni egy napra Adams? - kérdezte lehunyt szemekkel. - Aznap, ami volt kettőnk között, az a közelség...

- Nem jelentett semmit. - mondtam határozottan. Ellen akartam állni neki, nem akartam, hogy tovább itt legyen, de elengedni sem akartam. Sorban ugrott be újra minden másodperc hiába voltam részeg és ezáltal újra éreztem ugyan olyan erősen a torkomban, a lábaimban, a gyomromban, a hasamban, a szívemben.

- Az ég világon semmit. - rázta meg a fejét egy kis mosollyal, én pedig nem bírtam a véremmel. Kis nekifutással ugortam a karjaiba, a lábaimmal közrefogtam a csípőjét, a kezeimmel a nyakába kapaszkodtam és megcsókoltam. Faltuk egymás ajkait és én egyre többet akartam, sokkal többet, mint ő, ezért mikor lefektetett az ágyra már le is húztam az enyhén vizes pólóját a fején át és átdobtam a szobám másik végébe. - Nekem ez sem fog jelenteni semmit, ha megtörténik. - nézett mélyen a szemeimbe, mire egy nagyot nyeltem. - De vigyázni fogok rád, ígérem.

- Szükségem van rád Alex. Sehogy máshogy, csak ilyen értelemben. - mondtam és a mellkasára pillantottam, ami gyorsan mozgott fel és le.