Simplemente Complicado

Capítulo I.

Mint minden átlagos reggel ez is úgy kezdődött. Az ébresztő órám pontban hajnali 6:30-kor hangos ricsajjal keltett ki ágyamból. Becsukott szemmel kezdek el matatni a szekrényen, hogy elhallgattassam azt a vackot. Ásítottam egy nagyot, s közben kézfejemmel megdörzsölöm szemeim. Nem akartam kikellni ágyamból, csak egész nap lustulni szerettem volna. De ezt nem tehettem meg. Így hát nyöszörögve de végül kimásztam az ágyból. Magamra húztam a tegnap előkészített fehér garbót és a fekete bőrnadrágot, majd átvonszolom magam a fürdőszobába. Mit ne mondjak nem vagyok valami reggeli ember. Hideg vízzel alaposan megmosom arcom reménykedve benne hátha ettől kicsit majd magamhoz térek. Mig jobb kezemmel fogaim sikálom bal kézzel próbálom fekete hajamból kifésülni a kócokat. Egy kis sminkelés után már kész is voltam, így már mehettem is a konyhába ahol anya finom reggeli rántottájának illata lengedezett a térben. Leültem a konyha szigethez ahol már várt a frissen csavart narancslé és pár perc múlva érkezett is mellé a rántottám.

- Mama ma kicsit később fogok csak haza jönni!

- Rendben van drágám, de miért?- Anya leült mellém, majd ő is neki látott a reggelinek.

- Tegnap megkeresett az igazgató és arra kért ma maradjak bent tanítást után. Azt mondta valami fontosról szeretne velem beszélni!- Befejeztem a reggelit, majd az órára pillantottam, hogy időben vagyok-e még.

- Ha gondolod munkába menet bevihetlek a suliba, s délután meg majd apád haza hoz!- Anya kedvesen rám mosolygott majd elvette előlem a piszkos tányért és poharat.

- Igazán nem kell mama! Majd metrózom!- Oda sétálltam mellé, nyomtam egy puszit arcára, majd kisiettem az elő szobába, hogy bele bújjak a cipőmbe. Még az ajtóból gyorsan vissza kiabáltam anyának, hogy elmentem, majd már ott sem voltam.

Madrid mint minden tavasszal gyönyrű volt. A nap hét ágra sütött, a madarak dallamos csiripelése zene volt füleimnek. A sok virág pedig mindent élettel töltöttek meg.

- Szép jó reggelt Carmenita!- Két utccával lejebb barátnőm Karol hatalmas mosolya fogadott, amitől én arcomra is egy mosoly került.

- Ma minek örülsz ennyire?- Kérdeztem miközben a buszmegállóban helyet foglaltunk.

- Egyszerűen csak ilyen boldogan keltem, mért te sosem szoktál boldogan kelni?- Hatalmas zöld szemeit rám meresztette és az a hatalmas mosoly még mindig ott virított arcán.

- Hogy őszinte legyek nem! Én minden reggel morcosan kelek!- Vállat rántok majd felállok, hogy felszállhassunk a buszra.

Beérve az iskolába a fülem egyből megcsapta a külömböző zenék dallama.

- Milyen órád lesz?- Kérdezte Karol miután bepakoltunk a szekrényeinkbe.

- Mr. Gomez-el lesz zenetörténetem. Neked?

- Nekem tánc lesz, amire ha nem indulok most el elkések!- Meg se várta, hogy elköszönnyek tőle már a folyosó végén lohol, s próbálta nem fellökni a többi diákot.

Délután 2-kor végre kicsöngettek az utolsó órámról is, ami annyit jelentett, hogy mehetek az igazgatóhoz, hogy megtudjam miről szeretne velem annyira beszélni. Az ajtó előtt állva vettem két mély lélegzetet, majd kopogtam a fényesre lakkozott fa ajtón. Pár másodperc múlva nyitódott is az ajtó.

- Áh Carmen, fáradjon beljebb!- Az igazgató férre állt az ajtóból, én pedig kissé idegesen beljebb merészkedtem a terembe.

- Aggódalomra semmi ok, ő itt Pablo az Argentín Studio igazgatója, Marotti-t pedig már jól ismered. - Halkan köszöntem a két férfinek, majd helyet foglaltam a szobámban még üresen maradt széken.

- Szóval azért szerettünk volna veled beszélni, mert van a számodra egy ajánlatunk!- Pablo az asztalra támaszkodott, majd egy kedves mosolyt küldött felém.

- Emlékszel az egy hónappal ezelőtti koncertünkre, amit a főtéren adtunk?- Az igazgatóra pillantottam, majd egy bólintással tudattam vele, hogy tudom miről beszél.

- Marotti és én ott voltunk azon a koncerten, és megkell hogy mondjam ti srácok nagyon tehetségesek vagytok, de ha őszinte akarok lenni te kintűntél a társaid közül!

- Köszönöm!- Halványan elmosolyodtam, majd vártam, hogy valaki végre térjen a lényegre.

- Tennénk neked egy ajánlatot!- Kezdte el Marotti.

- A srácaim a You Mix-al együtt egy turné sorozatra idnul, és arra gondoltunk, hogy velünk tarthatnál, ha lenne kedved!- Pablo teljesen meglepett azzal amit mondott. Hogy én menjek el egy túrnéra, hogy több ezer ember előtt álljak színpadra.

- H-hát én nem is tudom!- Kezdtem el idegesen harapdálni alsó ajkam.

- Carmen én tudom, hogy ez egy nagy döntés, de ez egy remek lehetőség számodra, és hogy őszinte legyek hatalmas szükségünk van rád, és a tehetségedre!- Pabló hangja kissé kétségbe esett volt, amitől kissé megesett rajta a szívem.

- Mennyi időről lenne szó?- Lábaim keresztbe tettem, majd kényelmesen hátra dőltem a székben.

- 3 hónap, amiből 1 hónap lessz a felkészülés, ami nálunk fog lezajlani és utánna 2 hónap turné.

- Rendben, öhm kaphatok egy kis időt, előbb megszeretném beszélni a családommal, hogy ők mit gondolnak erről az egészről!- Készültem is felállni, hogy gyorsan haza rohannyak, mikor ismét nyílt az ajtó, majd anya és apa lépett be a terembe.

- Mama, papa!- Felálltam majd nyomtam egy-egy puszit arcukra.

- Carmen szívem mi már tudunk Pablo és Marotti ajánlatáról!- Anya kedvesen rám mosolygott, s puha kezével végig simított arcomon.

- És? Mi a véleményetek?- Pislogtam rájuk nagy szemekkel.

- Szerintem drágám, ez egy remek lehetőség neked, és mi édesanyáddal mindenben támogatunk téged!- Apa végig simogatott a hajamon, én meg egy hatalmas mosollyal az arcomon fordultam Pablo és Marotti felé.

- Rendben, mikor indulunk?

- Ez a beszéd!- Marotti össze csapta kezeit, majd kiment a teremből, mert megszólalt a telefonja.

- Carmen örülök, hogy elvállaltad, és tudok még egy személyt aki odáig lessz tőle majd!- Pabló rám mosolygott, majd egy papírt tolt elém, ami részletesen leírta azokat a dolgogat amikről az elmúlt fél órában beszéltünk.

Nos úgytűnik holnap Argentínába utazom!