Nine Lives ~ YoonSeok [Szünetel]

1. élet

- Már megint egy újabb nap, amit végig kell szenvedni - ébredezett ezen gondolatok közt Yoongi. Álmosan, laposakat pislogva ült fel a koszos parkettára terített, kifakult, foltokkal borított pokrócon, amely minden nap a fiú ágyaként szolgált.
Tekintetét végigfuttatta a nappalin, amely hálószobaként is funkcionált. A padlót belepte a több, mint fél éves mocsok, és kissebb kupacokban álltak rajta az üres csipszeszacskók, sörösüvegek, elszívott cigarettaszálak és még sok hasonló szemét. Az egyik sarokban egy különböző foltokkal tarkított fakó bézs színű kanapé áll, amely egy-egy estén apja ágyaként szolgál. A másik sarokban Yoongi apró fekhelye volt található, amelyen a fiú minden nap álomra hajtotta a fejét. Az "ágyakkal" szemben egy apró fa állvány állt, melyen egy régi, ócska tévé foglalt helyet. Ebből a szobából két másik helyiség nyílt; a fürdőszoba és a konyha.
Az előbbit egy fehér ajtó választotta el a nappalitól. A falapon túl helyezkedett el a lakás legkisebb helyisége. Ebben összesen egy vécé, egy mosdókagyló és egy zuhanyzó volt, csupán pár négyzetméteren. A szobát eredetileg fehér csempe borítottá, azonban mára sok kosz miatt szürkévé színeződött.
Mellette volt található a konyha, amelyet bár nem választ el ajtó, mégis egy rozoga, korhadozó apácarácsos fallal el volt választva. Ebben a helyiségben volt egy ócska hűtő, egy alig működő gáztűzhely, egy gagyi vízforraló és egy Yoongi számára a mindent jelentő kávéfőző.
Miután feltápászkodott a durva anyagról, a konyhába indult, hogy, mint minden reggel, most is elkészítse magának szokásos kávéját. Miközben a pultnak dőlve szürcsölgette a fekete folyadékot, elgondolkodott eddigi életén.
- Amikor anyám meglátta a szülőszobán, hogy milyen szörnyszülöttet hozott a világra, egyből lemondott rólam, és amint felépült, öngyilkos lett. Én is ezt tettem volna, amint meglátom a gyerekemet emberi fülek helyett macskafülekkel a feje tetején, és a feneke fölött hosszú, szőrös farokkal. Nem csodálom, hogy ezek után ezt az utat választotta.
Apám viszont, anyámmal ellentétben, nagyon szeretett engem, még akkor is, ha nem értette hogyan került a szervezetembe macska DNS. Azonban, amikor megtudta, hogy a saját nememhez vonzódom, inni kezdett. Azt gondolta, ez mindent megold. Azóta minden egyes nap elmegy a kocsmába, és iszik. Az összes pénzt, amit talál, megy, és elissza. Az óta a nap óta alig láttam józanul. Van olyan, amikor haza sem jön, de amikor igen, akkor kutyavilág van, de szerencsére ez csak nagyon ritkán fordul elő. Olyankor elkezd velem üvöltözni, szétdobál mindent, ami csak a kezébe kerül, sőt rendszeresen meg is ver.
A szép nagy családi kertesházból kiköltöztettek minket, mert már a rezsit sem tudtuk fizetni. Helyette találtuk ezt a koszfészket, amit éppenhogy fent tudok tartani, abból a minimális pénzből, amit nem iszik el az apám. Mondjuk még mindig jobb, mint egy híd alatt...
A suliban állandóan csúfoltak a kinézetem miatt, hát még, amikor megtudták, hogy meleg vagyok... Még össze is vertek. Mintha nem lett volna elég, amit itthon kapok... Igazi barátokat sosem találtam, hiszen mindenki ellenem volt.
Összefoglalva: az anyám öngyilkos lett, az apám iszik és ver, a suliban mindig bántottak, barátaim nincsenek... Tulajdonképpen miért is élek még? - tette fel magának a kérdést Yoongi, miközben kávéja már rég elfogyott. Bögréjét nagy gonddal elmosogatta, majd a fürdőszobába indult rendbetenni magát. Belepillantott a tükörbe, rendbetette a haját, majd megigazította nyakláncát is, amely születésétől kezdve rajta van és egy kilences számot árbrázol. Miután ezzel is végzett, a helyére kucorodott és bekapcsolta a tévét.
Délig elszórakoztatta magát a különböző műsorok nézegetésével, ám gyomra megszólalt, ideje lenne enni. Felállt a sarokból és a konyhába csoszogott, hogy valami ételt készítsen magának. A szekrény mélyéről előhalászott egy csomag tésztát és egy üveg paradicsomszószt, majd a tésztát kifőzött állapotban összekeverte a paradicsomszósszal, és kész is volt az aznapi ebédje.
Este hét körül realizálta, hogy vacsorára még talán jut a tésztából, azonban a többi napra nem maradt semmi sem. Így hát muszáj volt elmennie vásárolni, ha nem akart éhen halni. Meg aztán, ki tudja, mikor állít be az apja, és milyen állapotban.
Már éppen készült felvenni a cipőjét, amikor kivágódott az ajtó, és a részeg apja állított be rajta, kezében egy félig törött sörösüveget szorongatva.
- Hová mész?! - kérdezte Yoongitól, amikor meglátta, hogy mit is készül tenni.
- A boltba megyek valami kaját venni - válaszolt a fiú.
- Rendben, de hozz nekem valami piát is, különben tudod mi lesz! De igyekezz ám! - rázta erőtlenül az öklét Mr. Min, miközben beszédelgett a nappaliba.
Yoongi válaszra sem méltatva a férfit csapta be maga után az ajtót, majd végigtrappolva a lépcsőházon végre kijutott az utcára. Kint már koromsötét volt, az utcai világítás is elég gyér volt, így alig lehetett látni valamit. A fiú gyorsan szedte a lábait, hiszen fázott is és a verés sem hiányzott neki. Miközben a járdán gyalogolt, ezer meg ezer gondolat lepte el az agyát.
- Miért vagyok még itt? Miért engedelmeskedem ennek a férfinak? Miért félek tőle? Ha meghalnék, nem tudna senki sem bántani. Sem a kinézetem, sem az identitásom miatt. Azért... Lehet, hogy egy kicsit hiányozna ez a világ...
Miközben Yoongi ezeken gondolkozott, nem igazán figyelte a körülötte zajló eseményeket, így azt sem vette észre, hogy a főúthoz érkezett, ahol mindig nagy a forgalom. Gondolataiba merülve, körültekintés nélkül lépett le az úttestre. Hangos dudaszó, fékcsikorgás, egy hatalmas csattanás és egy földön fekvő fiú. Yoongi már nem tudta felfogni, hogy mi történik körülötte, csak szép lassan lehunyta pilláit, a külvilág hangjai folyamatosan tompultak, míg végül elnyelte a megnyugtató sötétség.
Csak úszott és úszott a semmiben. Körülötte csend volt és nyugalom. Itt senki sem piszkálta, bántotta vagy verte. Ez volt számára a nyugalom szigete, maga a Mennyország.
- Ha én ezt tudom, hogy ilyen jó érzés meghalni, már biztos, hogy rég öngyilkos lettem volna - gondolta magában Yoongi, miközben élvezte a magányt, a csendet és a nyugalmat.

***

Az autóból egy sokkos állapotú, húsz év körüli, barna hajú fiú ugrott ki. Ijedten rohant a kocsi elejéhez megvizsgálni az áldozat állapotát. Azonban, amint megpillantotta a földön fekvő fiút, elállt a lélegzete. Odarohant hozzá, és megnézte hátha még meg lehet menteni, de hiába. A fiú halott volt. Hoseok – merthogy így hívták a barna hajút – közelebb ment a testhez, és alaposan szemügyre vette. Szerencsére az ütközés előtt sikerült annyira lelassítania, hogy a rózsaszín hajú teste nem roncsolódott szét, ám az ütés ereje még így is halálos volt.
- Még sosem láttam ilyen különös teremtést - gondolkodott magában Hoseok. - Mintha jelmezbálba készült volna. Feje tetején két macskafül, nadrágjából szőrös macskafarok lóg ki. De ha jobban megnézi az ember, akkor rájön, hogy ezek mind igaziak. Lehetséges ez egyáltalán?
Miután végzett az állati testrészek tanulmányozásával, áttért a rózsaszín arcára, amely most kisimult volt és nyugalmat sugárzott.
- Milyen szép! - gondolta először Hoseok.
- Sajnálom, hogy ez történt, és hogy pont én voltam. Nyugodj békében, remélem, hogy mostantól számodra jobb lesz minden - suttogta könnyes szemekkel a barna hajú Yoonginak. Bár nem ismerte, mégis megkönnyezte, hisz mégis ő vette el az életét ennek a csodálatos teremtménynek.
Nemsokár a rendőrség is kiérkezett, és Hoseokot ártatlannak nyílvánították.

Hei! 👋🏻
Meg is hoztam ennek a történetnek az első részét. Nem tervezem túl hosszúra (szám szerint 9 fejezetre, mint a címből is kiderülhet), és valószínűleg a többi rész rövidebb lesz, de azért remélem tetszeni fog! 😊 A részeket hetente tervezem kirakni, de ez lehet, hogy változni fog.
Ha tetszett, akkor nyomjatok a ⭐️-ra, és ne féljetek kommentelni! 😉
See you next time! Bye! 🤗

Miki

~2018.04.01.~