Something New /BEFEJEZETT/

30. Június 20.

-Megcsaltad apát? -szegezte a kérdést anyának. Egy percig sem kerülgette a forró kását.

Egyszerre több dolog is történt. Én össze szorítva a fogaimat, lesütött szemmel vártam a választ, apa az ablakon át nézett az udvarra, anya idegesen a hajába túrt, Maddy pedig még annál is idegesebben meredt maga elé.

-Boldogtalan voltam. -motyogta anya.

-Ne folytasd! -vágta rá Maddy mielőtt bárki más megszólalhatott volna. -Nem megyek Londonba. -mondta egyszerűen majd sietős léptekkel feltrappolt az emeletre.

-Utálom ezt mondani, de teljesen igaza van. -mondtam majd Maddy után futottam.

A szobájában dobálta a ruháit ki a bőröndből, egy kisebb táskába. Az egész arcát könnyek áztatták. Tudtam, hogy valami most eltört benne anyával kapcsolatban. Szó nélkül léptem oda hozzá és magamhoz öleltem. A karjaival szorosan átölelt és a vállamba zokogott. Nyugtatásképp a haját simogattam, de a könnyei nem apadtak.

Nem tudtam sírni. A haragom elnyomta a sírhatnékom. Végtelenül mérges voltam anyára. Hogy mondhat ilyet, hogy boldogtalan volt. Főleg a húgomnak. Mindig is ő volt az anyásabb, és anya ezt egy mondatával semmivé tette.

-Pakolj össze pár ruhát, egy kis időre lelépünk. -mondtam.

-Hova? -nézett rám vörös szemekkel.

-Fogalmam sincs, Lara-hoz, vagy Adam-hez, teljesen mindegy, de nem fogok itthon ülni és hallgatni a veszekedésüket.

-Oké. -bólintott egyetértően.

Már éppen indultam volna a szobámba, amikor apa belépett az ajtón. Kérdőn fordultunk felé.

-Sajnálom, hogy végig kellett ezt hallgatnotok. -húzta el a száját.

-Ha valakinek bocsánatot kell kérnie, az nem te vagy. -vágta rá Maddy.

-Tudom, most haragszotok anyára, de ő az édesanyátok. Szeret titeket.

-Aha. -dünnyögte a húgom még mindig szikrázó szemekkel.

-Egy pár napra kivesz egy szobát a városban, amíg lecsillapodnak a dolgok. -magyarázta apa.

-Csak menekül a problémák elől. -forgatta a szemét Maddy.

-Mads... -sziszegtem alig hallhatóan, hogy fejezze be.

-Mi van? -csattant fel.

-Nyugi. -simítottam meg a kezét.

-Brandon-nál leszek, majd jövök. -hadarta, majd felkapta a telefonját az asztaláról és kiviharzott a szobából.

Apa gondterhelt arccal meredt utána.

-A fenébe! -motyogta.

-Nyugi, kell neki egy kis idő, de meg fog békélni. -próbáltam lelket önteni belé. -Ha nem gond én is átmennék Adam-hez, amíg megbeszélitek a dolgaitokat.

-Persze, menj csak. -mosolygott rám. -Vacsira itthon leszel? -kérdezte.

-Persze. Maddy-t is visszahívom addigra. -ígértem meg.

Nem vesztegettem sokáig az időm, szerettem volna minél előbb elhagyni a házat. A földszinten persze elkerülhetetlen volt, hogy találkozzak anyával.

-Elmész? -kérdezte.

-Aha. -bólintottam szűkszavúan.

-Szeretlek benneteket, ugye tudod? -lépett oda hozzám miközben a cipőmet húztam.