Furcsa lánynak furcsa fiú (MARVEL, Peter Parker ff.)

-1-

Kómásan keltem reggel, mivel tegnap este alig aludtam, helyette rengeteget gyakoroltam, illetve edzettem. Hogy miért? Hadd meséljek egy keveset:

Szóval. Kathlyn Moon vagyok, 16 éves, hajam vállig érő, jobb oldalt elválasztva (tehát szinte az egész át van fésülve a bal oldalra és egy kevés van csak a bal oldalon), sötét barna, szinte fekete. Szemem azonban kék, égszínkék, hosszú, fekete szempillákkal. Tudom furcsa párosítás. Szemöldököm szintén feketés-barnás, ívelt, orrom kicsit pisze, ajkaim pedig teltek, de mégis aprók. Testem a rengeteg edzéstől egészen szép formát vett fel. Nem vagyok se túl kicsi, se túl magas, mindössze 168 centi. Igen, ezek voltak az alap dolgok. Most jöjjenek a kicsit... hogy is mondjam... érdekesek. Szóval. Először is, Tony Stark a keresztapám. Igen az a Tony Stark. Nagyon jó kapcsolatot ápolok vele, mivel a szüleim meghaltak születésemkor ezért 15 évig nála (illetve náluk, Pepper-rel) éltem. Egy éve kaptam tőle egy aranyos lakást New York mellett, Queens-ben. És most jön a legjobb figyeljetek: szuper erőm van. Hogy mi is az én képességem? Az elemek. Igen az elemek. A víz, a föld, a tűz és a levegő irányítása. Senki nem tud róla a kereszt szüleimen kívül. Arra hajtok, hogy bekerüljek a Bosszúállókhoz, így minden nap eddzem és gyakorlom a képességem. És hogy a szüleimmel mi történt? Azt mondják autóbalesetben haltak meg. Azonban biztos vagyok benne, hogy két S.H.I.E.L.D. ügynök nem hal meg egy szimpla autóbalesetben. Szóval valamit titkolnak előlem, csak még nem jöttem rá, hogy mit. Bár bevallom mostanában nem foglalkoztatott ez, hisz mint azt már mondtam én is bosszúálló akarok lenni. Az ember pedig nem lehet csak úgy egyik napról a másikra szuperhős nem igaz? Szóval reggel sűrűn pislogva ébredtem, nem másra mint csengetésre. Majd kopogásra. Majd megint csengetésre. Biztos Tony az, ő ilyen őrült, hogy nem bír várni egy percig sem.

-Megyek máááár! -kiabáltam, miközben az ajtó felé csoszogtam. Ráérősen elfordítottam a zárat, majd mikor az kattant, drága keresztapukám nemes egyszerűséggel be engedte magát, majd elhelyezkedett az egyik bárszéken a konyhában.

-Neked is jó reggelt. -méregettem miközben követtem őt, s nekiálltam kávét főzni.

-Szevasz kölyök. -köszöntött szokásos modorával. -Beszélnünk kell. -áradt belőle a feszültség. Megcsináltam mindkettőnk kávéját, az egyik bögrét elé csúsztattam a másikba pedig én kortyoltam bele, miközben megtámaszkodtam a pult másik felén, szemben Tony-val.

-Mi a baj? -ráncoltam a szemöldököm.

-Ó, inkább ki... -sóhajtott meggyötörten. Tovább fürkésztem, mire beszédbe kezdett. -Tudod mennyire féltelek. És hogy a lányomnak tartalak. -itt mosolyogva bólintottam. -És csakis ezért nem engedem, hogy bosszúálló légy. 

-Miért mondod ezt el nekem? Hisz nagyon jól tudom.. -értetlenkedtem. Nem értettem mit akar kihozni ebből az egészből.

-Mert minden megváltozott. Nagy veszély közeleg, és szeretnélek megóvni. -nézett mélyen a szemembe, de én csak megforgattam a szemem, csak a szokásos, úgy unom már!

-Jaj Tony! Tudok magamra vigyázni, nem vagyok kislány, minden nap eddzek és nem mellesleg szuper erőm van! -hadonásztam a kezemmel miután letettem a bögrémet.

-És elkélne egy tehetséges ember, aki jól bánik az elemekkel. -tette hozzá közbe vágva a felháborodásomba. 

-M..mi? -dadogtam tátott szájjal, leejtett kezekkel.

-Kellesz a csapatba. Így nagy veszélybe sodorlak, de végül is melletted leszek és a többieket is figyelmeztetni fogom, hogy... -kezdett volna bele védelmezési monológjába, de én sikongatva megkerültem a pultot és második apukám nyakába vetettem magam.