Álom Philadelpihában

ANTE PRIMAM

Aurora álmosan nézett körbe a kihalt könyvtárban. Arcára ráragadt a tinta a jegyzeteiről, amikre ráhajtotta a fejét. A könyvespolcok között kitépett papírlapok versenyeztek egymással a feltámadt szélben. Akárhányszor egy hideg fuvallat megérintette hófehér bőrét, megrezzent akárcsak egy kiszáradt rózsabokor. A hideg szél vadul rázta le az őszi leveleket a fák elhalt ágairól, néha egyet-egyet befújva a könyvtár nyitott ablakain. A bereppent falevelek aztán csatlakoztak a kiszaggatott oldalak táncába. Ahogy a lapok és lombok együttes pusmogásba kezdtek, egy dallam hangzott ki:

„Véres titkaimat rábízom a szélre.
Elviszi őket, semmi jót remélve.
Vigyázz leány és féld az álmokat,
mert a halál sohasem válogat.
Vigyázd, mit meglátsz és félj ne tenni,
hisz egyetlen napod van mindig visszamenni.
Mert amit látsz az az idő testvére.
Ne kezdj el inni egyből holttestére"

Ám a szél által komponált versike süket fülekre talált, hiszen hangját nem hallja senki, aki figyel. Így hát Aurora se hallgatott a tanácsra, hanem belebambult az ablakon túli szürke tájba, fel se fedezve az odakint lévő végítéletet. Távolról minden olyannak tűnt, akár csak az év minden napján. Csupán akkor látta meg igazán a város valódi állapotát,amikor átverekedte magát a vadul ide-oda forgó megfakult sárga függönyön. Ahogy álmosan kinézett már látta, a felfordult autókat és az utcára kidobott használati tárgyakat sodródni az úttesten, párbajozva a letépett plakátokkal. Látta a megtépázott házakat, azok feltépett ajtóit és omladozó falait. Megesett a tekintete egy, az utca végén lévő felborított sárga iskolabuszon. Körülette megárvult hátitáskák hevertek, de gazdáik nem voltak sehol, sőt senki se járt a meggyötört városban. Aurora azt érezte, hogy a házak falai között se bujkál senki. Idilli elmélyüléséből azonban kizökkentette a buszból kiszakadt ülés zaja, amit a szél döntött fel. Szemével keresni kezdte a hang forrását, de még mielőtt megtalálhatta volna, elterelte a figyelmét a baljós, hirtelen sötétkék színt öltő mennydörgő égbolt. A szél egyre jobban feltámadt, Aurora pedig azon kapta magát, hogy akaratlanul is reszket a hideg levegőtől. Nem csoda, hiszen csak egy vékony, fehér blúzban, egy farmer rövidnadrágban és egy szandálban volt. Éppen zárta volna be az ablakot, amikor is a kinti szürkeség egy pillanatra nappali fénybe került és a könyvtár ablaka előtt álló autóba belehasított egy akkora villám, hogy még az iskola falai is megremegtek. A hirtelen jött rengéstől ő a földre zuhant és a süketítő robajtól pár pillanatig csak tompa búgást hallott. Ahogy kezdte visszanyerni a hallását, felfigyelt arra, hogy az ablakokat a vihar vadul veri. Érezte, ahogy a hurrikán arcátlanul behatol a terembe és annak tartalmát minduntalan a falaknak repíti. A padlón heverő lány megrémülve kutatott menedék után, míg meg nem látta a folyosóra vezető fehér ajtót. Annak reményében, hogy nyitva lesz, nagy nehezen feltápászkodott az asztal lábának segítségével és botladozva a kijárathoz rohant. Amikor elfordította a kilincset, és átlépett a folyosóra nagyot dobbant szíve. Az ajtót bezárva, úgyérezte, hogy a vihart is sikerült a terembe zárnia, ugyanis mikor lassan elindult a kihalt folyosón és kinézett a kopott ablakon, minden újra normálisnak tűnt. De a csend nem tartott sokáig. A hangtól, ami megütötte Aurora fülét egy pillanatra még az arcából is kiment a szín. Egy kilincs kattant mögötte. Lesápadt arccal a hang irányába fordult. Az emeleti fiú WC ajtaja résnyire kinyílt. Amikor magához tért a rémületből, ösztönösen, remegő lábakkal a lépcsők felé osont, de éppen, hogy a lábát az első fokra tette, a nagy üvegablak,ami a lépcsőfordulóban volt, egy rejtélyes erő hatására szilánkosra tört és Aurora érezte kezén, amit az arca elé tett, hogy az üvegdarabkák, amik felé repülnek, véresre karcolják azt. Új menekülő utat keresve, tajtékozva rohanni kezdett a folyosó hosszabbik vége felé. Minden ablak, ami mellett elhaladt az életére tört és robbanásszerűen szilánkokkal bombázta. Így hát, hogy minden menekülő útja el volt zárva, visszanézett a fiú WC ajtajára. Az a tekintetére még jobban kinyílt és a küszöb fölött bíborvörös folyadék bugyogott és festette át a padlót. Aurora könnyes szemmel,  vérben úszva közelítette meg az illemhelyiséget. Minél közelebb ment annál jobban ömlött a vörös nedű és motoszkálást hallott kiszűrődni. Remegve megmarkolta a kilincsét és vérnyomot hagyott rajta felszabdalt kezével. Érezte, ahogy langyos lé lassan csordogál a szinte fedetlen lábujjai között. Hallotta, ahogy valaki bent mozog. Rettegve nézett be az ajtó mögül. Amit bent látott arra nem igen volt felkészülve. Sikításába beleremegett még föld is. A hollók, amik az ablak előtti fán ücsörögtek most felreppentek és károgva köszöntötték régi jó barátjukat: a halált.

Aztán felébredt.

Sziasztok! Reméljük tetszett a prológus és meghozta a kedveteket az új történetünk olvasásához!