Huszadik fejezet

3.7K 205 16
                                    

✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴✴


**Édes rémálom ez. Csak nyisd ki a szemed**


Violet Morel~

A ritmusos kopogás, amely megütötte fülünket, nem csak az én szívemet késztette ütemesebb dobogásokra, de Harry-ét is, legalábbis idegességéből ezt véltem felfedezni. Arca eltorzult ahogy gondolkodott valamin, ám mikor megpróbáltam megszólalni, hatalmas tenyerét számra helyezte, így elnémítva engem. Mutatóujját ajkai elé tette, értesítve engem arról, hogy maradjak csendben. Aprót bólintottam, Ő pedig amilyen gyorsan csak képes volt, karjaiba kapott, majd megfontolt léptekkel indult a szobája felé. Erősen kapaszkodtam nyakába, és megpróbáltam olyan halk lenni amennyire csak lehetett.

A férfi letett szobája közepén, majd ellépett tőlem és felgyűrte a padlón lévő szőnyeget. Meglepetésemre egy lejárót láttam meg, melynek ajtaját Harry készségesen felengedte. Ijedten néztem rá, és szavak nélkül próbáltam feltenni a kérdéseimet.

-Lemész oda, rád csukom az ajtót és visszateszem a szőnyeget.-ismertette velem tervét-Csendben kell lenned, Violet rendben?-kérdezte én pedig félve egy aprót bólintottam-Ne rettegj, vigyázok rád, megígérem.-adott egy gyengéd puszit homlokomra.

-Nyisd ki, Styles!-hallottam egy dühös, mély hangot később pedig dörömbölést amely a bejárati ajtót érte.

-Megyek már!-váltott hasonló hangnembe, Harry is. Pár másodperc múlva rám pillantott, megfogta a kezem, és megszorította azt-Menj le.-intett fejével a levezető lépcső felé. Tettem amit kért, ezután pedig felém nyújtott egy zseblámpát-Bármi történjen is ne szólalj meg, vagy gyere elő.-parancsolta. Ismét csak igent intettem fejemmel, hiszen nem szerettem volna, hogy még nagyobb bajba kerüljek mint amiben alapból is voltam.

A göndör hajú férfi lecsukta a fa ajtót, ezután pedig a szőnyeget is visszahúzta az eredeti helyére, pont ahogyan nekem mondta. Korom sötétség telepedett rám, így félve, de felkapcsoltam a lámpát amit kaptam. Egy apró, talán pince szerűségben lehettem, ahol nem találtam mást, mint pókhálót és régi bútordarabokat. Egy szekrény és egy íróasztal maradványait véltem felfedezni néhány fakupacban. Közelebb lépkedtem hozzájuk, majd lesöpörtem róluk a port, mely hatalmas felhőben indult a padló felé melyen lépkedtem.

Követtem a szálló port, egészen a parkettáig ahol megláttam egy papírdarabot. Összevont szemöldökkel felvettem azt, majd elolvastam a ráfirkantott betűket.

-"Harry-nek"-olvastam fel halkan a szavakat. Megfordítottam a fecnit, s csak ezután jöttem rá, hogy nem egy sima papírlapot tartottam a kezemben, hanem egy fotót. Lefújtam róla a rátapadt koszt, majd ujjaimmal le is töröltem az ott maradt szennyeződést. Mikor megláttam kit illetve kiket ábrázolt a kép furcsa érzés kerekedett felém.

Egy családi fotó került a kezeim köré, éppen ezért úgy éreztem, mint aki betolakodott az életükbe. Egy fekete hajú nő, egy barna szemű férfi és egy göndör fürtökkel rendelkező, fénylő zöld szemű kisfiú vigyorgott a képen. Kérdések nélkül is biztos voltam benne, hogy a gyerek a képen Harry lehetett, viszont a két felnőttről képzetem sem volt. Talán a szülei? De ha igen, akkor miért feküdt egyedül ez a lap? Valahol a szobájában esetleg egy albumban lett volna a helye, hacsak nem volt valami baja a családjával.

A fotót vizsgáltam, ám hamarosan léptek erős hangját hallottam meg, és hangos beszédet.

-Hol van a lány?-kérdezte egy dühös hang. Amint meghallottam a kiejtést azonnal lekapcsoltam a lámpát, a képet pedig a farzsebembe csúsztattam.

H. - (H S) ღBefejezettღWhere stories live. Discover now