Meztelen.

1 - Zéte

- Más valamit adhatok?

- Nem, köszönöm.

- Hétszázhúsz forint lesz.

Unottan vártam, hogy a kopaszodó pasas előverje az összes ötforintosát, majd ügyetlenkedve a kezembe öntse. Ritka, hogy hasonló Rolex-órás pénzmasinák ilyen kismértékű fémpénzzel fizessenek, valószínűleg sokkal kevesebbet kereshet, mint azt mutatni szeretné. Láttam, hogy idegesen toporog, mintha sietne, úgyhogy annak ellenére, hogy már öt perce szünetem lenne gyökkettes sebességgel számoltam meg az aprót, majd eljátszva, hogy belezavarodtam, kezdtem előlről, hogy húzhassam a férfit.

- Megtarthatja, ha több - morogta türelmetlenül, folyamatosan az óráját vizslatva. Most, hogy nézem, valószínűleg nem igazi. Nem mintha értenék hozzá, de elég gyakran megfordulnak előttem más üzletemberek kezein való példányok, akik valahogyan azt hiszik, hogy egy dohánykávétól kifinomultabbak lesznek.

- Ne aggódjon, megszámolom. Szeretem tisztességesen végezni a munkámat - vetettem oda vigyorogva. Kopaszka idegesen elküldött a Maldiv-szigetek közelébe, majd, hogy tovább tetézzem hangulatát szórakozottan megjegyeztem: - de most, hogy megzavart, kezdhetem elölről.

- Ó, az Istenit már!

Röhögve léptem ki a friss levegőre. Szegény fickót teljesen szétszedtem, ráadásul a nagy sietségben kifelemenet még magára is öntötte a Wellington-ját. Valószínűleg Lucifer tárt karokkal fog rám várni, ha egyszer beköszönt a vég, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé. Sietősen kisétáltam az Eiffel-térre, majd megkönnyebbülten rágyújtottam a cigimre. Kicsit már bántam a kis attrakciómat, legalább hét percet elmart a tíz perces szünetemből, így időm sem maradt elugrani dohányboltba. Szomorúan elszívtam az utolsó szálamat, megvártam, amíg a nikotin belülről végigcsiklandoz, majd visszaindultam a kávézó felé.

Éppen egy háromfős lánytársaság küszködött a nehezen nyíló ajtóval, úgyhogy gondoltam tisztességes alulfizetett alkalmazottként segítek rajtuk, úgyhogy hátulról jól meglöktem a ravasz üvegdarabot. Mindhárman ijedve köszönték meg lovagias gesztusomat. Egy elégedett vigyorral viszonoztam rakciójukat, majd gyorsan levetettem hátul a kabátomat, beálltam a pult mögé, újult erővel a rendelésükre várva. Látszólag először járhattak itt, esetlenül toporogtak a táblákat bámulva. Kicsit már untam őket, ráadásul a sort is feltartották, úgyhogy a rövid itt töltött idejükhöz viszonyítva elég hamar felhalmoztak egy kisebb utálótábort.

- Kértek is valamit, vagy csak melegedni jötettek?

- Hédi, mondd te először, úgyis te akartál idejönni!

A másik kettő előrerugosta a legmagasabbikat, ki gyorsan összeszedte magát, majd továbbra is a táblát szuggerálva kisebb előadást követelt a zaccos kávékról. Sietve, figyelembe véve a többi türelmetlen vevőt, ledaráltam a legfontosabb infókat a procedúráról - ami nagyjából ki is merítette a tudásomat a témában - majd szokás szerint a Gahwa-t ajánlottam és nemsokára már fizetett is a lány. Ezt nevezik profizmusnak, ezért nem mentem mérnöknek. Az én több év alatt elsajátított rendkívüli technikám nélkül, már régen csődöt mondott volna a kávéipar. Mert igenis fundamentális tagja vagyok az univerzumnak, hiába mondja ezt a Nat Geo másképp.

Még valahogyan lehúztam a maradék két órát, közben illedelmesen elküldve a srácot, aki szinte naponta képes négy órát eltölteni a kávézóban, anélkül, hogy hatszáz Forintnál többet költsön. Miből fogok én akkor megélni?

Miután Máté leváltott, célirányosan megközelítettem a dohányboltot, majd a következő két napra beraktározva elindultam a hármas metró felé. Kölcsönösen átnéztünk egymáson az ellenőrrel, majd kecsesen lelibbentem a mozgólécspőn és rárepültem az épp beérkező szerelvényre. Ezt nevezik harmóniának.