Csapó egy!

Prológus- Mindennek van kezdete

Név: Madeleine Ross

Születési dátum: 19. Május 1995 

Születési hely: Göttingen (Németország) 

Szülők: Kevin Schmidt ( Szoftverfejlesztő ) 

 Amanda Ross (Reklámszervező szakmenedzser )    

E-mail:

Telefonszám:                                                               

   Sietősen firkantottam rá a  papirra a személyes adataimat. Idegesen az órámra néztem.Még tíz perc. Ezért is utálom a legjobban Londont. Ha nem egy hülye kamion állt volna előttünk a dugóban, talán még időben értünk volna ide, és még sietni se kellene. Óvatosan hajtogattam össze a papirt, majd szép lassan belegyürtem a kis borítékba amit kaptunk, és beledobtam a kis előre elkészített képemet. Mikor végeztem, a bal kezemmel még a nem létező izzadságot is letöröltem a homlokomról,  a drámaibb hatás érdekében. Majd eszembe jutott miért is siettem teleírni a papirt. Hirtelen kipattantak a szemeim, és már futottam is a nagy láda felé, amiben már mindenki beledobta a papirját.Éppen egy nagy darab emberke sétált felé, valószínüleg azért, hogy elvigye. A szivem majd kiesett a helyéről, miközben én lassított felvételben futottam a doboz felé, hogy beadjam a jelentkezési lapom.De a férfi egy másodpercel előbb ért oda.Kezdtem feladni a harcot, amikor is egy valaki a hátam mögött felkiáltott.

-Álj! - túl ismerős volt a hang így hát 

Hátra fordultam, hogy ki volt az, amikor megláttam, majd leesett az állam.

-Kathleen? -néztem furcsálva az egyik legnagyobb ellenségemre. Ó azok a szép gimis emlékek.

-Mivan Maddy, talán nem hitted, hogy kihagyom ezt a csodás lehetőséget?- kérdezte vigyorogva.

-Na bedobjátok még ma vagy nem?- kérdezte a termetes emberke, kezében a ládával. 

Kathleenra néztem, aki magabiztos léptekkel megindult a színpad felé, amin melák állt, a dobozzal. Így énis követtem, és remegő kézzel beledobtam a papirt.

                               ***

Mindenki izgatottan ülte végig a színpadon zajló beszédet, miközben én folyamatosan csak fészkelődtem a székemben, és vártam hogy végre kimondják Kathleen Parker nevét, mi pedig szomorúan elhagyjuk a termet, miközben anyámék folyamatosan avval nyugtatnak, hogy biztos beledobtak a borítékba még egy százast, és csak azért kapja ő a szerepet.Persze ez engem egyáltalán nem érdekelne, mert csak azon tudna járni a eszem, hogy már megint az a kurva kapja a jobbat. 

Lassan körbenéztem a termen. Lányok száza, csillogó szemmel figyelte a színpadon történteket, miközben az agyukban csak egy dolog zakatolt. Hogy a saját nevüket halják, és ne másét. Mindenki tele volt önbizalommal, kivéve én, egy színész nem ilyen. Egy színésznek nem  verejtékezik a homloka, miközben azt várja, hogy vajon megkapja e a szerepet vagy sem. Egy igazi színész bízik magában, és tudja, hogy az a szerep neki íródott.Legalábbis a tanáraim mindig ezt mondták.

Feladom.Én ezt nem bírom. A gyomrom úgy görcsölt, hogy azt hittem pillanatok kérdése, hogy bent marad e a reggeli vagy sem. Kicsin múlott, hogy szóljak a szüleimnek, hogy menjünk, nem szeretném hallani más nevét. Csak attól féltem, hogy amint megkisérelnék felállni, abban a pillanatban visszaesnék. Agyamban folyamatosan külömböző jelentetek játszódtak le. A pillanat ahogy a nő kimondja, Kathleen nevét, ő  magabiztosan léptekkel halad a színpad fele, lekezelnek, majd elkapja az oklevelet, amit aztán kirakhat a szobájába, mint egy trófeát amin az áll "Már megint jobb voltam mint Madeleine Ross" , eközben tekintetével folyamatosan keres valakit, aztán végre megállapodik, rajtam, majd pedig gúnyosan elvigyorodik.

-Madeleine Ross! - hallom meg a nevem, de én még mindig az álmomban vagyok. Mindenki kiabál,tapsol, vagy fütyül, anyám a nevemen szólitgat. És akkor végre feleszmélek. Megkaptam a szerepet!