Egy fedél alatt a Gonosszal

Találkozás

Név Alan Hell
kor: 25
Lakhely: California

- Helló, Alan! - köszöntötte őt Tom. - Hogyan találtál ránk? 

- A tévében láttam  a műsort, és minden vágyam az volt, hogy eljöjjek hozzátok. Támogatom az ötletet, miszerint az embereknek igenis tudniuk kell, hogy vannak olyan jelenségek, amik igazak. 

- Örülök, hogy eljöttél. 

- Nos, akkor elmesélem azt a különös történetet, ami valóban megtörtént velem, nem is olyan régen. Californiában élek, amióta az eszemet  tudom. Az édesapám nevelt fel, mert az anyám sajnos meghalt a születésemkor. Boldogok voltunk, de az apámnak rengeteg dolga volt a légitársaságnál. Az elején még  tudott időt szánni rám, de aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebbszer láttam őt. Amikor elköszöntünk egymástól, azt mondta az ünnepekre hazajön. De ez nem így történt! Éppen a munkába indultam, amikor jött egy hívás, miszerint az apám gépe lezuhant a közeli erdőben, amikor hazafelé indult. Olyan érzés volt a tudat, miszerint apám meghalt, mintha éppen akkor vesztettem volna el a szívem egy darabját! Akkor abban a pillanatban csak arra voltam képes, hogy megálljak a városban, és mozdulatlanul remegjek. A telefon kiesett a kezemből, mert minden erőm egyszerre elhagyott. Az összes együtt töltött emlék hirtelen lepörgött előttem, és tudod, akkor az is eszembe jutott, amikor megbántottam őt. Furdalt a lelkiismeretem, hogy nem kértem tőle bocsánatot, akkor amikor elbúcsúzott tőlem. Olyan volt, mintha tudta volna, hogy meg fog halni! Nem volt akit felhívjak, nem voltak barátaim, senki akire az ember ilyen helyzetekben számíthat. Egyedül voltam. Másnap kiderült, hogy a holttestét nem találták, de biztosak benne, hogy meghalt, hiszen a gép amivel utazott felrobbant, még a zuhanás előtt. Olyan érzésem támadt, hogy megpróbálják eltusolni az ügyet. 

- Ha jól értettem, még a zuhanás előtt felrobbant a gép. De hogyan történt? - tanakodott Tom.

- Azt nem tudom - rázta meg a fejét. - Semmi egyebet nem tudattak velem.

     - A temetés után, csak arra voltam hajlandó, hogy a szobámban üljek egy üveg itallal a kezemben, és törjem a fejem azon, hogy miképpen is zuhanhatott le? Hogyan robbant fel a gép? Mi okozta a tüzet? És ha ő tette? Napokig ki sem mozdultam a lakásomból. Aztán egy nap, kénytelen voltam elmenni a közeli kocsmába, hogy vegyek még pár üveggel, ami bőven elég lesz még pár napra. A helyiségben árgus szemekkel bámultak engem, és egy "őszinte részvétem"-mel köszöntöttek. Utálom, amikor sajnálattal néznek rám! Ez engem valahogy mindig is zavart. Szóval hamar ki is kértem amiért oda mentem, majd sietősen elhagytam a helyiséget. Pechemre eleredt az eső, és szét áztam szinte percek alatt. Az esőtől nem is tudtam kivenni annak az alaknak az arcát, aki messziről integetett nekem. Hosszú fekete kabátot, és kalapot viselt... megálltam egy pillanatra, mert maga a testtartása az apámra emlékeztetett. Különös, és ismerős érzésem támadt. De tudtam, hogy az alak nem lehet az apám, hiszen meghalt. Megráztam a fejem ezzel kizökkentve magam abból a csepnyi reménységből, és tovább indultam. A házam bejárati ajtaja előtt újra előtört bennem az-az ismerős érzés,  és megálltam. Olyan volt, mintha egy hang megszólított volna a fejemben. Kinyitottam az ajtót, ám ekkor erős kezek ragadtak meg a hátam mögül. Ijedtemben a könyökömmel ösztönösen hátra vágtam, amit egy fájdalmas nyögés követett. Hirtelen megfordultam, és ekkor...ekkor akit láttam magam előtt, az nem más volt, mint az apám! Ő volt az. Ott állt előttem, és ugyanazzal a kedves és mégis magabiztos tekintettel nézett rám, mint régen. A szívem a torkomban dobogott, és többször meg kellett hogy dörzsöljem a szeme, hogy rájöjjek, ő valóban az apám.

- Apa, te...te vagy az? - dadogva érintettem meg a vállát.

- Igen, én vagyok. Ki más lennék? - válaszolta ugyanazzal a megszokott rekkedtes hanngal.

- Hogyan... hogyan kerülsz ide, hiszen te meghaltál!

- Ez badarság! - támadt fel. - De itt nem beszélhetek, engedj be kérlek, és mindent elmondok.
Igyekezve beinvitáltam a lakásomba, és intettem neki a kezemmel, hogy foglaljon helyet. Én pedig indultam és hoztam kettő poharat, hogy megünnepeljük a visszatérését.
- Mi okozta  a tüzet?

- A gép már hibás volt, mielőtt beültem és vezetni kezdtem. Először hátul indult meg a tűz... ekkor tudtam, hogy úgranom kell, és így is tettem. - magyarázta.

- És ha benne van a kezük az egész dologba? - gyanakodtam.

- Igen, ők voltak akik direkt arra a megbuherált gépre invitáltak erővel. Tudták, hogy hibás. Azon napon összevesztem a felettesemmel, és biztosra veszem, hogy az ő keze van benne. Megfognak keresni! Segítened kell nekem.

- Mit szeretnél, miben segítsek?

- Miután leugrottam, egy fa sűrű lombjai közt landoltam. Az egyenruhámat egy közeli kútba dobtam, de onnan el kell tűntetni, mert ha megtalálják, tudni fogják, hogy élek! - suttogta rémültem, közben össze-vissza kapkodta a fejét, mintha attól tartott volna, figyelik őt és lehallgatják.

- Rendben van! Most azonnal odamegyünk, és megmutatod nekem azt a kutat.

- Jól van, de hozz magaddal egy ásót is, hogy földet tudj majd rászórni.

- Elindultunk egyenest az erdőbe, és megmutatta nekem a kutat, ahová az egyenruháját dobta. Közelebb hajoltam, és meggyőződtem róla, hogy a ruha valóban ott hever a kút mélyén.

- Jól van, állj hátrébb, hogy a lapáttal földet szórjak rá. - utasítottam apámat, aki követte a szavamat, és kicsivel arrébb egy kivágott fa törzsére ült.

- Buzgón szórtam a földet a kútba, hiszen attól féltem, ha megtudják apám nem halt meg, visszahívják őt, és akkor nem láthatom őt újra, vagy legközelebb valóban meg is halhat. Nem tudom, meddig szórhattam a földet, de amikor végeztem és körbe néztem, az apám nem volt sehol! Kiabáltam, de nem válaszolt. Több órán át kerestem őt az erdőben, majd hazaindultam mert azt hittem, hogy talán nem akart sokáig várni, ezért hazament. Ám senki sem volt a lakásban... nem igazán fogtam fel az egészet, de abban a hitben voltam, hogy megtalálták őt, és magukkal vitték!

- És mit tettél? Felhívtad őket, vagy netán elmentél és megkerested az apádat? - Tom látta a férfin, hogy megviselte őt, éshogy elakadt a szava.

- Még az éjjel, az apámmal álmodtam. Beszélt hozzám...

- Mit mondott neked? - kíváncsiskodott.

- Hogy mit? Azt mondta, " Köszönöm, hogy eltemettél engem fiam" Ez volt az utolsó szava...ekkor láttam őt utoljára, és jöttem rá arra, hogy az apám szellemével beszéltem ezidáig. Úgy láttam magam előtt, mint téged, vagy bármely más embert ezen a világon. A legfájdalmasabb az volt, hogy nekem kellett eltemetnem az apám!