A nap ismét felkelt. Hurrá. Elhinni hogy minden jó lesz úgyan minek, az ember jön és megy vele az érzés is. Már két éve hogy elhagyott, az akiért bármit megtettem volna, az aki a mindent jelentette nekem. Itthagyott mert talált nálam jobbat, mert én csak egy voltam a sok közül. Ami fájt. Nagyon.
Hangosan kopogtak a szobám ajtaján. Nem akartam tudomást szerezni róla, de késő volt, mert benyitott.
-Helló~mondta elég sípitozó hangon.
- Persze nyugodtan gyere be~lehető legutálatosabb hangnembe sikerült mondanom.
- Bocs, na csak megakartam kérdezni hogy van-e kedved eljönni velem egy jó kis házi buliba?~ kérdezte reménykedő csillogó szemekkel.
- hmmm...~ gondolkodtam miként mondjak nemet, legyek cuki és kedves avagy legyek olyan amilyen szoktam lenni? Természetesen az utóbbi mellett döntöttem a nem mellett. Mily meglepő.
- Nyilván, nem fogom az időmet ilyen, hülyeségekre pazarolni, van jobb dolgom ~mondtam semleges hangnembe. Igazából nem volt semmi dolgom, de nem akarom jól érezni magam, nem akarok másokkal találkozni. Csak egyet akarok nem létezni.
Pechemre ez nem jön össze soha.
- oké, akkor ne gyere. Rohadj meg itt a szobádba.~ orditotta. Majd megfordult és becsapta az ajtót.
Nem értem miért nem hagy békén szenvedni egyedül. Sokkal jobb lenne. Minden sokkal jobb lenne.
Ennek örömére felkelltem, felöltöztem és kitártam szobám ajtaját. És olyan látvány fogadott amit tényleg nem akartam elhinni. Egyszerűen lehetettlen volt. Ő állt ott. Ahogy az ajtót kicsaptam, megfordult és rám nézett és én rá néztem. De mit sem zavartattva, elfordult majd megcsókolta azt, aki egykor a legjobb barátnőm volt. Volt. Lucának hivják. Haja rövid szőke, átlagos testalkata van. Hát igen, ő volt az aki elvette tőlem, Gábort. Rosszul esett hogy elvesztettem, őket. Nem volt senkim, rajtuk kivül.~és ezt a gondolat menetemet egy hang törte meg. Ami számomra már semmit nem vált ki.
-Sziaa Zsani~mondta kicsit kényes hangon Luca.
-Csá~köszöntem én is. És fordulatott vettem a fürdő felé. Miután beértem becsuktam az ajtót. Tükörbe néztem, és láttam azt a lányt aki egykor boldog volt, láttam a régi énemet, aki nagyon hiányzik. Nagyon. Undorottam magamtól. És a kérdés hogy miért? Magam sem tudom. És nem is érdekel. Az önsajnálatomat egy halk kopogás törte meg.
-bejöhetek?~ kérdezte egy ismerős hang.
Nem válaszoltam, egyszerűen nem volt erőm. Egy kis idő elteltével, benyitott. Rá néztem, könnyes szememmel.
-jól vagy?~ kérdezte, fürkésző tekintettével.
Ettől a kérdéstől röhögnöm kellett. De nagyon.
-öhhmm, persze jól vagyok~ válaszoltam Gábornak erőltetett mosollyal.
-Ne hazudj, kérlek-kérlelni kezdett, de hamar abba is hagyta.
-Ahha, szóval TE hazugnak mersz nevezni? Miért is? Mert nem azt mondom amit hallani akarsz? Hmm? Tudod Gábor, kurvára szarul vagyok. Két év telt el, és te még annyit sem mondtál hogy "fapapucs". Akár hiszed, akár nem nekem ugyan úgy fáj. Dühösen kirohantam a fürdő helységből.
Amint kiértem mindenki fürkészve nézte az arcomat. Ami leirt mindent. Mindent.
Szobámba beérkezve egy bizonyos tárgyat kerestem. Olyan rég használtam, hogy nem rémlett hova tettem. De lámlám meg is van. A penge. Érezni akartam azt a fájdalmat, mint akkor. De nem azért mert annyira "mazoista" vagyok, hanem mert inkabb itt fájjon mint belül. De nyilván ez sem segít. Elő vettem a pengét és a börömön végig húztam elég erősen és mélyen belenyomtam, ahogy azt régen is tettem. Hajtott a vágy, hogy meghaljak, hogy ne létezzek. Nem akartam élni. És mindezt miatta. Miatta váltam azzá aki, most vagyok. Egy bunkó, paraszt, semmirekellővé. Pedig nem ilyen életett akartam. De nekem nem jut a jóból és ezt elfogadtam. Lezártam magamba, hogy többé nem leszek boldog és nem is akarok az lenni.
A vér csak úgy áramlott belőlem de nem érdekelt. Lefeküdtem a földre és vártam hogy vége legyen. Vártam hogy elmúljon a fájdalom.
Aztán egy kis idő elteltével, elaludtam.
És ez volt az első rész😇
Életembe nem irtam még de kiakartam próbálni:)
Helyesirás hibák tuti előfordulnak;) ne hari miatta.
Szóval ja😀 azt se tudom mit irjak😂
Nem is fogjátok olvasni mert akkora hülyeség😬
