Még meg sem született, már el akarták venni az életét. A sors mégis azt akarta, hogy kemény megpróbáltatások árán is, de életben maradjon. Veszélyesen élt, mert gyűlölte azt, ami és a halált kereste. Az is megfordult a fejében, hogy önkezével vessen...
– Most jól jönne a pince a bilincsekkel – motyogta a félvér.
– Miért is? – ráncolta a homlokát a doktornő.
– Tudod, én is olvasok a vérben. Legalábbis volt, aki ezt állította – magyarázta félszeg mosollyal a vadász – Igaz másképp, mint te.
– Sejtettem.
– Megpróbálnám – fújta mély lélegzetet véve Talan. – Mivel szándékosan még soha nem csináltam, jó lett volna zárt, biztonságos helyen, de ha más nincs, legfeljebb félrevonulok valahová. Nem akarok közben senkinek sem ártani.
– Itt is van laborom – mondta ki Dorothy, tekintetét a félvérébe fúrta. – Tudok rád vigyázni. – ajánlotta a nő.
– És a nevelőanyád?
– Mi van vele?
Talan zavartan kapta félre a tekintetét. Nem tudta, hogy megoszthatja-e bizalmatlanságát és fenntartásait az asszonnyal kapcsolatban. Dorothy annyit mesélt neki arról, hogy mennyi mindent köszönhetett nekik, nem akarta befeketíteni őket a hálás gyermek előtt.
– Láthatóan, nem tetszik neki, hogy itt vagyok – mondta végül a félvér. – Nem akarok visszaélni a türelmével. Sokkolni sem akarom a jelenlétemmel.
– Nem sokkolod! – nevetett fel Dorothy.
– Hát nekem nem úgy tűnt – ingatta a fejét Talan.
– Senkinek nem hagyom, hogy bántson – jelentette ki határozottan a nő. – Bármi is vagy, egy vérből valók vagyunk! Az vagyok, ami te, ha tetszik nekem, ha nem. Majd megbarátkozom vele én is, és majd más is. Bár tagadhatatlanul valótlannak tűnik ez az egész, és sokszor azt mondom magamnak, hogy oké, majd felébredek és ez hülyeség... – Dorothy belenézett a vadász meleg barna, szomorú szemeibe, borostás arcát a kezébe vette. – Lehet, hogy fogok sok hülyeséget kérdezni, meg bután viselkedni... csak azt kérem, légy velem türelmes.
Talan belecsókolt a nő tenyerébe, aztán magához húzta, és szorosan átölelte.
– Én sem hagyom senkinek sem, hogy bántson téged, erre megesküszöm!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy kisebb katakomba rendszer volt a hatalmas kastélyszerű erődítmény alatt. Hideg volt, nyirkos, és mint egy labirintus rendszer, Dr. Corbet mégis otthonosan mozgott a kanyargó folyosókon.
– Na, itt tuti nem fog meghallani senki – morogta Talan, ahogy követte a nőt. – Most végleg kinyírhatsz, ha akarsz.
A labor sokkal felszereltebb, és tágasabb volt, mint ami a kertvárosi ház alatt volt berendezve. Fényáradat öntötte el, ahogy a doktornő világítást kapcsolt.
– Wao! Pazar! – biccentett elismerően Talan, sétálgatva legeltette a szemét a sokféle műszeren.
– Hogy gondoltad? Hogy szeretnéd? – Dorothy körbemutatott a helyiségen. – Elég egy zárt helyiség, vagy biztonságosan szíjazzalak le?
