TALAN - FÉLVÉREK II. (befejezett)

A fehér vadász titkai

Már hajnal volt, Talan a hatalmas terasz kőkorlátját támasztotta a könyökével, arcáról még szedegette a sminkes munkájának maradványait, miközben bele-belekortyolt a sörébe. A vendégek után már takarított a megrendelt személyzet. Dorothy szinte hangtalanul közelítette meg a félvért. Gyengéden végigsimított a férfi hátán és vállán, ahogy mellé lépett.

– Hogy nem fázol? – jegyezte meg egy mély sóhajjal a nő, hitetlenkedve ingatva a fejét. Talan elmerült a gondolataiba, igazán nem is tudta mit mondjon Dorothy szavaira. Agyban egészen máshol járt.

– Mi történt? – kérdezett rá a doktornő a véresen végződő édes kettesre.

Talan még mindig a sötét messzeségbe merengett, vállai közé húzva a nyakát, lassan felegyenesedett s szembe fordulva Dorothyval, csípőjét a korlátnak támasztotta.

– Nem emlékezett rám – ingatta a fejét a vadász. – Nem tudom pontosan mit csináltak vele, de már nem dobog a szíve.

– Tessék? – Dorothy szemei döbbenten kerekedtek el. – Az meg hogy lehet?

– Egy vámpírnak nem dobog a szíve. Hallhatatlan, mivel ha úgy vesszük már eleve halott – magyarázta Talan, legalábbis próbálta. – Csak sejtem mit tehettek vele.

– Megölték?

Talan borús arckifejezéssel bólogatott, közben mélyre szívta a levegőt.

– Megölték, aztán Nicholas Going vámpírt csinált belőle. Erre meg van a saját rituáléjuk. Úgymond teremthetnek olyasvalakiből vámpírt, aki meghalt. Azt pedig a gyermeküknek veszik. Mivel ők alkották, vagy valami hasonló.

– Szóval megölték, hogy vámpírt csináljanak belőle?

– Igen – bólintott Talan. – Még nem egészen tudja uralni a vérszomját sem.

– Tényleg provokáltad?

– Naná!

– Miért? Az istenért, Talan! Meg is ölhetett volna! Nem érezted, hogy baj lesz? Rosszabb állapotba kerültél, mint a pincébe amikor...

– Vért adtál nekem? – mosolygott a vadász a nőre, borostyán barna szemének tekintetét Dorothyéba fúrta. – Akkor még fogalmad nem volt, hogy ki vagyok, mégis... Én majdnem elvettem az életedet és te annak ellenére...

– Tiszta lappal kezdünk, emlékszel? Ne is emlegessük a raktárt. Rendben? – torkolta le a félvért Dorothy.

– Rendben.

– Szóval, miért provokáltad?

– Mert ha ő nem is emlékezett rám, én rá, igen! Ha iszik a véremből, akkor látja az emlékeimet – magyarázta Talan. – Biztos, hogy időbe telik, amíg mindenre emlékezni fog, de az tuti, hogy elindult benne a folyamat!

– Ezt honnan tudod, ilyen biztosra?

– Kimondta a nevemet! – Talan arcán halvány, de diadalittas mosoly jelent meg. – Én nem mondtam neki, de ő kimondta, ahogy Nicholas magával cipelte. Visszanézett rám, és suttogta a nevemet! Ha már erre emlékezett, emlékezni fog! Mindenre!

– Úgy legyen! Drukkolok neked! – Dorothy fázósan bújt a férfi mellkasához, s Talan melengetve dörzsölte a nő vállait, ahogy magához ölelte.

A vadász csak egy pillanatra látta Adele alakját az ablakon túl, amint őket figyelte, s aztán vissza is húzódott az asszony, amikor a félvér felfedezte őt.

Talanban megszületett az elhatározás. Eddig azért nem merte meginni Ivan vérét, mert nem akarta benne látni a társa halálát. Ma éjjel viszont szembesült azzal, hogy az egykori tanító hazudott neki, egyáltalán nem ölte meg Haleyt! Vagy! Éppen ő volt, aki megölte és Going, - hogy életben tartsa az unokahúgát - vámpírt csinált belőle. Most már tudni akarta az igazságot, mert túl sok volt a kusza szál, és a megválaszolandó kérdés.