Kedves Olvasóim!
Még új vagyok wattpadon. Mindig is szerettem volna írni, rengeteg ötletem volt, és van is, és egy kedves barátnőm ajánlására felregisztráltam erre az oldalra.
Remélem tetszeni fog Nektek történetem, és ezt jelzitek csillagokkal, hozzászólásokkal is.
Előre is köszönöm!
Hanna:)
▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫
Ajtó csukódását hallom. Most valaki artikulálatlanul ordibál.
Kezemben egy lapot szorongatva ülök.
Miért vagyok itt? Ki hozott ide? Mi történt?
Próbálom visszapörgetni az elmúlt napok eseményeit, de nehéz, mert sok a filmszakadás.
Az ágyamban fekszem, valaki csenget. Magamra kapok egy köntöst, majd az ajtóhoz rohanok.
Megint egy kiáltás. Próbálok koncentrálni.
Kinyitom az ajtót. Egy rendőr áll velem szemben. Ösztönösen összerezzenek.
Ösztönösen összerezzenek most is.
-Nyugi Kim, most már minden rendben van. - mondom, aztán észreveszem, hogy magamban beszélek. Parancsolok magamnak.
Betessékelem a rendőrt, akinek ábrázata többet mond ezer szónál, sajnálkozásnál. A gyomrom görcsbe rándul. Nyelni is alig tudok. Végül is, lehet, hogy csak valami ellenőrzés végett jött- próbálom nyugtatni magam. De nem. Nem ellenőrzés miatt érkezett.
,,Hölgyem, szomorú hírt kell közölnöm önnel"- mondják a filmekben ilyenkor. Esetemben bemegyünk a konyhába, elnézést kérek a nagy rendetlenség miatt, gyorsan elpakolom a két borospoharat az asztalról, majd ledob elém egy mappát, ami bírósági jelentést tartalmaz. A kezeim jég hidegek, nehezemre esik fellapozni a mappát. Sad vérben fekszik-látom magam előtt.
Sad vérben fekszik. - ez már az a látvány amit megpillantok, ahogy az első lapra nézek. A fülem csengeni kezd, egyre sötétül előttem a világ. Az első könnycseppek legördülnek az arcomon, majd a járólapra cseppennek. Ahogy a könnycseppek folynak végig, valahogy úgy folyik szét addigi életem is ekkor.
-Sajnálom - Mondja a rendőr, majd hagy egy kis szünetet, átgondolja hogyan folytassa. De ekkor számomra is váratlanul, egyfajta reflexként megszólalok.
-Nem én tettem...ezt - mutatok a fotóra, aztán inkább elkapom a pillantásom, nem bírom nézni. Ekkor rádöbbenek mit mondtam, és a sírástól vörös arcom színt vált.
A rendőr megakad, látszik, hogy ő is zavarba jön, nem tudja mit reagáljon.
-Tudjuk...vagyis...nem tud róla valamit? Tudom, hogy most nehéz ez önnek, de így tudjuk előre vinni a nyomozást. Mikor beszélt vele utoljára, voltak ellenségei? - rosszul vagyok ezektől az elcsépelt kérdésektől, mintha csak valamelyik szombat hajnal játszott gagyi krimibe csöppentem volna.
Váltok még pár szót az úrral, aztán magamra hagy. Abban maradunk, hogy bemegyek a rendőrségre. Csak ülök a széken, és párás szemmel néztem magam elé. Sad segítségért kiált - újabb kép a fejemben. Inkább elmegyek aludni.
▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫▫
